A nemzetállam és a világbirodalom hívei küzdenek az Egyesült Államok főhatalmáért

„A SCOTUS betűszóval az amerikai legfőbb bírói testület (Supreme Court of the United States) jurisztokratikus hatalma kapja meg lerövidített kifejezését. Az 1960-as évektől az un. alapjogi forradalom menetében az elnöki hatalomtól és a kongresszusi törvényhozástól ide csúszott át a főhatalom, és e testület többségi döntéssel mondja ki az amerikai nép sorsát évtizedekre meghatározó alapdöntéseit, melyekkel lényegében ráteszi a végső pecsétet a kongresszusban és az elnöki hatalom berkeiben zajló politikai küzdelem döntései közül az általa jóváhagyottakra.

Ezekkel néha egész generációk életére meghatározza az ország életének fő irányait, és mivel az USA már majd harminc éve a világ egészének domináns világhatalma, így ezek a főbírói döntések közvetetten az egész világ sorsára befolyással vannak. E főirányokat illetően különösen fontos a világ egésze szempontjából az az újonnan fellángolt küzdelem az amerikai belpolitikai életben, mely szakítani akar az USA kettős jellegének – nemzetállam versus világhatalmi birodalmi állam – eddigi prioritásaival, és a nemzetállami belső állampolgári közösség százmillióit kívánja a politika meghatározóivá tenni. 

Az amerikai dollár világpénz szerepe és az 1980-as évektől bevetté vált monetáris világkapitalizmus (a korábbi nemzetállami jóléti kapitalizmusa helyett) ugyanis lehetővé tették az államhatárok teljes felnyitását a tőke és áruforgalom globális megszervezése felé, és az amerikai banktőke a termelési tőkét maga alá gyűrve - és kitelepülve a filléres munkabérű országokba - lényegében munkanélküliségre ítélte az otthoniak százmillióit, vagy a filléres külföldi munkabérekkel versenyeztetve lenyomta az életszínvonalukat.

E mellett a tízmilliókra rugó latinó migráció előtt a sorompók felhúzásával az USA eredetileg angol protestáns kultúra jenki társadalmát egyre inkább szétzilálta, és ezzel a nemzetállami alapjait egy kaotikus embermasszává kezdte átalakítani. Ezt az elégedetlenséget lovagolta meg Donald Trump 2016-ban, és győzelme után egy radikális szakításba kezdett a több évtizedes politikai prioritásokkal. A szakítás még messze nem lejátszott, és az eddigi politikai elit minden eszközt bevet megbuktatásáért, de ha ez törekvésük mégsem sikerül, akkor Trump 2020-as újraválasztási esélyei a közvéleménykutatások szerint eléggé biztosnak tűnnek.

Itt jön be a képbe, hogy Trump azt USA politikai prioritásait alapjaiban újraszabó irányvonalához csak akkor kapja meg hosszú évtizedekre a főbírói hatalmi pecsétet a SCOTUS-tól, ha ott a többségi viszonyok nem billenek át nemzetállami prioritásoktól ismét a korábbi világhatalmi prioritások felé. A kilenctagú SCOTUS-on belül az utóbbi években jórészt billegő volt a többség a birodalmi vagy ezzel szemben inkább nemzetállami Egyesült Államok irányvonalat illető támogatás terén, de Trump a közelmúltban két tagot bejuttatva már stabil többséget szerzett itt a konzervatív-nemzetállami iránynak (pl. a határok kerítéssel lezárásának és a tömeges migrációval szembeni fellépés bírói engedélyezésével).

Most öt nemzetállami konzervatívra négy liberális bíró jut e legfőbb bírói testületben, ám a későbbi esetleges liberális elnökök a kiszálló tagok helyett liberális bírák bejuttatásával ezt még néhány év múlva visszafordíthatják. Itt válik fontossá Ruth Bader Ginsburg bíróasszony esetleges kiszállása idős kora (86 év) és több súlyos betegsége mellett egy otthoni balesete következtében súlyossá vált helyzete miatt. Ha Trump újraválasztása megtörténik 2020-ban, és ezután Ginsburg helyett újra jelölhet egy konzervatív bírót, akkor a „hathármas” felállás révén már évtizedekre visszafordíthatatlanná válik az USA nemzetállami prioritásainak főbírói rögzítése. Ekkor az elnöki hivatala alatt tett intézkedéseit messze meghaladná az a hatás, hogy háromszoros legfőbb bírói kinevezéseivel évtizedekre az USA nemzetállami prioritásait betonozta be.

Ezt a veszélyt tisztán látja az USA eddigi birodalmi párti, liberális politikai elitje, és már most elkezdődött ennek kivédésére egy politikai ellencsapás megtervezése. Egyrészt felvetették az elmúlt hónapokban, hogy miként Roosevelt elnök 1937-ben megkísérelte a vele szembenálló főbírói testület megtörését a bírák számának felemelésével – melyet nem az alkotmány rögzít, és így ezt könnyebb megtenni a kongresszusi törvényhozás útján –, úgy most is erre az útra kellene lépni a képviselőházi demokrata többségnek. Egy másik javaslat szerint az eddigi élethossziglan szóló bírói státuszt - mely révén átlagban 35 évig is hivatalban maradnak a SCOTUS bírái - kellene leszállítani legfeljebb 18 évre.

Ez utóbbi ugyan ténylegesen nem kivitelezhető, mert az élethossziglani szövetségi bíró hivatalt maga az alkotmány rögzíti, de az előbbi megfelelő kongresszusi erőviszonyok esetén átverhető lehet a liberálisok által. 
Teoretikus szintről szemlélve ezt a küzdelmet, mint a demokrácia és a jurisztokrácia közötti hatalmi harc fogalmazható ez meg, és élvezetes szellemi feladatot jelent majd ennek elemzése. Ám konkrét világhatalmi következményeit tekintve ez a harc a legkomolyabb aggódásainkra is számot tarthat.”