Ferenc pápa: A politika nem a kormányzók kiváltsága

2019. január 01. 14:22

A politika nem a kormányrúdnál állók kiváltsága – mondta Ferenc pápa kedden, idei első úrangyala áldásában.

2019. január 01. 14:22

A politika nem a kormányrúdnál állók kiváltsága – mondta Ferenc pápa kedden, idei első úrangyala áldásában.

 „Ne higgyük, hogy a politika csak a kormányzók kiváltsága" – mondta a katolikus egyházfő újév napján, amely egyben a béke 52. világnapja.
„Mindnyájan felelősek vagyunk a város életért, a közös jóért és a politika akkor jó, ha mindenki kiveszi a részét a béke szolgálatában" – tette hozzá Ferenc pápa a Szent Péter téren álló pápai palota ablakából.

A pápa az idei béke világnapjának témájául „a jó politika a béke szolgálatában áll" témát választotta.

A VI. Pál pápa által 1967-ben bevezetett béke világnapján a katolikus egyházfő egy adott témában üzenetet intéz a világ államfőihez.    

Előzőleg a Szent Péter-bazilikában bemutatott hagyományos újévi miséjén a pápa a világ megosztottságát ostorozta, és óvott a csak keveseknek jó lelketlen profithajszától.

Beszédében az egyházfő az anyaság előtt tisztelgett, rövidlátónak nevezve azt a világot, amely „az anyai tekintetet" feledve néz a jövőbe.

Az ilyen világ „lehet, hogy növeli a nyereségét, de nem látja másokban a gyermekeket. Pénzt fog keresni, de nem mindenki számára. Mindnyájan ugyanabban a házban tartózkodunk majd, de nem mint fivérek és nővérek" – figyelmeztetett.

Az újévi pápai üzenet viharos 2018-as esztendő után hangzott el, amely során az egyházat világszerte pedofil botrányok rázták meg, amelyeket a pápa nem tudott kordában tartani.

A válságérzetet erősítette, hogy a kommunikációs stratégiával kapcsolatos nézeteltérések miatt hétfőn lemondott a Vatikán szóvivője és a helyettese.

Ferenc pápa nyíltan nem utalt a problémákra, de felszólította a római katolikusokat, hogy maradjanak hűek az egyházhoz. „Az egység többet számít, mint a különbözőség" – mondta.

Arra is figyelmeztetett, hogy az egyház „a múlt szép múzeumává" válhat, ha az emberek elveszítik a „hit élményét". 

(MTI)

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeTraTa
2019. január 02. 17:26
Valaki elárulná, hogy Róma (Vatikán) miben különbözik a hajdani Moszkvától? (a jelenlegi Brüsszelről nem is beszélve...)
NZoltán
2019. január 02. 11:27
"Ferenc pápa: A politika nem a kormányzók kiváltsága" Ez egyszerűén nem igaz! A politikusokat kimondottan a politika csinálásra hatalmazzák fel a választók, mégpedig azért, hogy a káoszt, amikor mindenki szakértőnek és felhatalmazva érzi és képzeli magát elkerülhetővé tegyék! Jaj és régen rossz, amikor mindenki mindenbe belekotnyeleskedik és kész katasztrófa az amikor mindenki/ minden csoport kormányozni akar! A pápa, mint Isten földi helytartója, és nem mint maga a mindenható, köteles volna az igazság kinyilatkoztatásához tartania magát! Ehelyett szép és terjedelmes beszédeket tart, amelyek csupán az Isteni igazságok relativizálására alkalmasak. Igazi "angolna" beszédek! Mindenki azt magyarázhat ki belőlük amit csak akar. Egy dologra azonban alkalmasak:- a hívek összezavarására, az egyház tekintélyének rombolására!
brabant89
2019. január 02. 08:40
Hogy a sok fideszes köcsög ezt miért diszlájkolja? Olyanok, mint Pavlov kutyái. Meglátják Ferenc pápa nevét, erre elkezdenek nyáladzani és nyomják a diszlájkot.
hartnesz
2019. január 02. 08:32
Persze mert a kormányzók többnyire csak bábuk Ahogy a pápa is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!