Leuveni történet: anarchista fészekből keresztény kollégium

Leuven hangulatos flamand város Brüsszeltől huszonöt kilométerre. A környéken tett könnyed május esti kirándulás alkalmas arra, hogy a „hanyatló Nyugat” összes elméletét megkérdőjelezzük.

A parkokban évszázados fák árnyékában sétálhatunk, a téglaépületekkel körülölelt piactéren kiváló söröket kínálnak, és a városban uralkodó miliő még mindig határozottan európai benyomást kelt. A centrumot egy gyönyörű, gótikus stílusban épült városháza és az impozáns Szent Péter templom díszíti. Látszólag érintetlen a város hagyományosan keresztény kultúrája, de az itt celebrált vasárnapi liturgia már nem igazán emlékeztet erre. Ez azért meglepő, mert a város ad otthont a világ legrégebbi, még mindig működő katolikus egyetemének, a Leuveni Katolikus Egyetemnek.

Bár a hatvanas évek óta Flandriával együtt a KU Leuven keresztény szellemisége is jelentősen megkopott, az oktatás magas színvonala miatt továbbra is rengeteg diákot vonz padsoraiba az intézmény. Egy ilyen hagyományokkal bíró, népszerű egyetem jól szervezett kollégiumi rendszert feltételez, így a város szívében található diákotthon sem panaszkodhat a jelentkezők hiányára.

A Notre Dame de Sion Nővérek idején

A kívülről meglehetősen szögletes épület jelenleg megkapó belsőt takar. A kertben lévő fenyőfán délidőben mókusok ugrálnak, a tavacskában egyre aktívabbak az aranyhalak, de néha-néha egy kóbor szarka is megpihen a sziklakert peremén. A kerti úszómedence és a teniszpálya hanyag természetessége jelzi, hogy Flamand-Brabant a Nyugat egyik leggazdagabb területe. 

Az épület kalandos történetét Thomas, egy helyi lakó meséli el nekem. Miután megtudta, hogy magyar vagyok, mosolyogva dicsérte a hazai választási eredményeket, mert egy bizonyos amerikai miliárdos életműve nem áll közel a szívéhez. A kardiológus Tom nagyapja egyébként híres bankár volt, aki részt vett a belga bankrendszer kialakításában. Elmondja, hogy az épület egy francia szerzetesrendhez, a Notre Dame de Sion Nővérekhez tartozott a XIX. és a XX. század fordulóján. A rendet 1843-ban a zsidók térítésére hozták létre, és az ágostonos regulát követték. Kezdetben csak leányneveléssel foglalkoztak, később fiúkat is befogadtak. 

A történet következő állomása a két világháború közötti időre tehető. 1923-ban Dr. Gustave Anciaux liberális szenátor vásárolta meg az ingatlant. Az orvos az épületben lakott, ahol praxisa keretein belül pácienseket is fogadott. Az általa nem használt szobákat pedig diákoknak adta ki. Az idős úrtól a katolikus egyház személyi prelatúrája vásárolta meg az ingatlant 1989-ben, azért hogy újra keresztény elvek alapján működő kollégiumot hozzon létre a területen. Nagy tervekkel érkeztek, hiszen a kert hátsó részében egy új létesítményt akartak építeni, ezzel jelentősen növelve az épületegyüttes befogadóképességét. 

Hosszú szünet következett, de amikor a projekt megvalósítására komoly esély mutatkozott, a város 1995 óta regnáló szocialista polgármestere, Louis Tobback nem támogatta az ötletet. Egyrészt nem örült a katolikus szervezet megjelenésének, másrészt a belvárosi ingatlan kertjében található zöld terület védelmére hivatkozott. 

Drogtanya

Az építési engedély hiányában kialakult patthelyzetet egy marxista, anarchista fiatalokból álló társaság használta ki, akik 1999-ben megszállták az épületet. Talán a nővérek által működtetett régi üvegház ötletén felbuzdulva úgy döntöttek, hogy ők is növénytermesztésbe kezdenek. Munkájuk eredményét aztán a helyi iskolák diákjai között terítették.

A bőrdzsekis, hosszú hajú fiatalok német elvtársakat hívtak az épületbe, hogy rendszeresen ideológiai összejövetleket és bulikat rendezzenek. Ehhez egy megfelelő összeg ellenében a szomszéd biztosította a szükséges áramot. Aztán lekapcsolta, mert a szolgáltatásért az anarchisták többé nem voltak hajlandóak fizetni. Művészetük maradványai a teniszpálya egyik oldalán ma is megtekinthetőek. 

Anarchista művészet

Jelen és múlt

Azóta a házban viszonylag nyugodtan zajlik az élet, mindenki csendesen teszi a dolgát. Juan, a kollégium spanyol igazgatója fizikus, PhD hallgató. Nem csak a húrelmélet érdekli, éppen egy vitára készül, ami a hit és tudomány kapcsolatát hivatott tisztázni. Az intézményi adminisztrációt Pierre irányítja, aki fordítóként keresi a kenyerét. Gyakran emlegeti, hogy mennyire szereti Márai regényeit és Bartók zenéjét. Fontos szerepe van, betartatja  a napirendet és felügyeli a ház diákjait, akik szinte kizárólag az egyetemi éveik elején járó belga fiatalok. 

A közösség lelki szükségleteiről két pap, a flamand Jaques és a vallon Philip atya hivatott gondoskodni. A papi szolgálatuk kezdetét megelőzően előbbi Gentben orvosként, utóbbi Liège-ben mérnökként dolgozott. Egyszerre kemény nyugatias, mégis kedélyes arcélek, szemmel láthatóan nem miattuk került válságba a Mechelen-Brüsszeli érsekség. Ma is hordozzák civilizációnk lényegi vonásait. 

„Mi a civilizáció? Nem tudom. Képtelen vagyok absztrakt módon meghatározni, de azt hiszem, felismerem, ha látom” – mondta Kenneth Clark, miközben a párizsi Notre-Dame-székesegyházra mutatott. Én éppen így állok a keresztény kultúra fogalmával. Nem tudom definiálni, de úgy gondolom, felismerem- ha látom. A leuveni Arenberg kollégium története megtanított erre.

Jacques atya a kápolnában