Chicago Trump ellen: a menedékvárosok hazugsága

„Mi mindig olyan város leszünk, ahol szívesen látják az embereket” – így jelentette be Rahm Emanuel, Chicago polgármestere azt, hogy beperli az amerikai szövetségi kormányzatot Donald Trump bevándorlási politikája miatt. A város vezetése szerint törvénysértő lenne, ha a szövetségi kormány megvonná a közbiztonság javítását szolgáló támogatásokat az úgynevezett „menedékvárosoktól” (sanctuary city).

Donald Trump már elnöksége ötödik napján aláírta azt a rendeletet, amely szerint, ha egy város nem működik együtt a szövetségi kormányzat bevándorlási és rendfenntartó erőivel az illegális bevándorlók megtalálásában és elfogásában, akkor Washington megvonja tőle a közbiztonság javítását célzó szövetségi támogatást.

Chicagóban ötszázezer ember él érvényes tartózkodási engedély nélkül, a várost ugyanakkor nagyon érzékenyen érintené az anyagi támogatások elvonása, ugyanis csak az előző évben 2,3 millió dollárt kapott rendőrautók, számítógépek és sokkolók megvásárlására. 

Chicago lépésére azzal reagált Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter, hogy a kormányzat a továbbiakban nem fog fizetni azoknak a városoknak, akik „büszkén megsértik a törvényeket, és bűnöző idegeneket védenek a közbiztonsági költségvetésből”. Szerinte vita nagyon egyszerűen eldönthető: „vagy tartjátok magatokat a törvényekhez, vagy elveszítitek az adóból beszedett pénzt”.

Chicago, a káosz városa

Hogy épp Chicago non coronat, miközben a város belesüllyedt a bűnözés mocsarába, az legalábbis tragikomikus. A legsúlyosabb bűnözést produkáló amerikai nagyváros tárt karokkal fogadja az illegális bevándorlókat – fantasztikus hír, de egyrészt ki megy oda, másrészt miért jó vegyíteni a problémákat? 

Rahm Emanuel 2011 óta vezeti a várost. Az utóbbi két-három év folyamán Chicagóban teljesen elszabadult a bűnözés, s nem csak azért, mert hagyományosan a drogmaffia központja. A bűnözői bandák és a pitiáner utcai bűnözés is elszabadult, érthető hát, hogy a szövetségi közbiztonsági támogatások megvonása érzékenyen érintené a metropoliszt.

A bűnözés nem csak a mindig rossz környéknek számító déli és nyugati városrészeket érinti: a belvárost is elérte (nincs jobb, mint egy autós lövöldözés a Lake Shore Drive-on). 2016 első öt hónapjában két és fél óránként lövöldöztek, 14 óránként meggyilkoltak valakit. Az állami ünnepek szabadnapjain elszabadul a pokol, a bandák felosztották a környékeket, ha rivális geng tagja a határnak számító utcán átmegy a túloldalra, gondolkodás nélkül lelövik. A város azon gondolkodik, hogy a bandák területeihez igazítsa az iskolakörzeteket, hiszen akkor sok iskolai lövöldözést megelőznének, ugyanakkor megadnák magukat a gengeknek. 

Mindezt a város annak köszönheti, hogy az önkormányzat és az Obama-féle szövetségi kormány keresztbe tett a rasszistának kikiáltott rendőrségnek, ami 90 százalékkal (!!) fogta vissza az utcai igazoltatásokat és a hasonló aprómunkát. S mivel a rendőrségutálat szövetségi támogatást kapott, a bandák és bűnözők igazán felbátorodtak, meglehetős magabiztossággal állnak ellen az intézkedéseknek. Mióta a Black Lives Matter olyan hangos, érvényesül a Ferguson-hatás: a rendőrség fél attól, hogy rasszistának kiáltják ki, ezért eláll a proaktív intézkedésektől, mivel azok főleg a feketéket érintik – a bűnözés pedig elszabadul. Ahogy ugyanis New Yorkban, úgy Chicagóban is a feketék közti razziák, igazoltatások aránya éppen azért magas, mert a bűnözés is köztük magas, leginkább a 70-80 százalékos apahiánynak köszönhetően.  

És akkor kiáll ennek a városnak a polgármestere, aki Obamával közösen elérte ezt az eredményt, és beperli Trumpot, mivel Chicago szívesen látja az embereket. Ahelyett, hogy a szíveslátás érzékelhetőségért tenne valamit. Aktív rendőrségi fellépés nem kell neki, de szövetségi közbiztonsági támogatás, az igen. Hogyne.

Chicago esetén túl több kérdést is feltehetünk azonban: mi az a menedékváros? Viselkedhetnek-e az amerikai metropoliszok városállamokként? 

Menedékvárosállamok

A menedékvárosok azok a városok az Egyesült Államokban, amelyek nem működnek együtt a szövetségi hatóságokkal az illegális bevándorlókra vonatkozó törvények tekintetében. Vagy passzíve egyszerűen nem szereznek érvényt nekik, vagy aktíve akadályozzák a végrehajtást. Vagy nyíltan deklarálják, hogy ők menedékvárosok, vagy pusztán csak úgy cselekszenek a gyakorlatban. Sok mindent jelenthet ez, többnyire annyit tesz, hogy ezekben a városokban, például New Yorkban nem ellenőrzik az egészségügyi, oktatási, jogi szolgáltatásokat igénybe vevők státuszát, megígérik az illegális bevándorlóknak, hogy, hogy nem jelentik őket a hatóságoknak, ha feljelentést tesznek például családon belüli erőszak és hasonlók miatt, mégpedig azért, hogy merjenek feljelentést tenni. 

Az ilyen városokban általában nem is illegális bevándorlónak hívják az illegális bevándorlókat, hanem papírok nélküli bevándorlónak (undocumented immigrants), hogy elmossák a különbséget legális és illegális bevándorlók között, és mert nem tartják politikailag korrektnek illegálisnak nevezni az illegálisokat. Akik egyébként azzal járulnak hozzá a városi gazdasághoz, hogy olcsó munkaerőt jelentenek, ami olcsóbb árakban is kifejeződik. A nyolc és fél milliós New York Cityben a becslések szerint félmillió illegális bevándorló él, 70 százalékuknak van munkája, többnyire kétkezi: építkezéseken, a vendéglátásban, gyárakban, bejárónőként dolgoznak. Ha hirtelen mindegyiküket kiutasítanák, az elég nagy csapás lenne a város gazdaságára nézve. Mivel azonban illegálisan dolgoznak, ezért nem tudják perelni munkaadóikat, könnyen becsaphatók. 

A menedékvárosi politikák sosem jelentenek teljes immunitást, védettséget az illegális bevándorlók számára, többnyire pusztán nem érdeklődnek legalitásuk iránt, és nem keresik őket a hatóságok kizárólag azután kutatva, hogy legálisan tartózkodik-e az országban az illető. A menedékjogi védettség pedig többnyire megszűnik, ha valaki bűncselekményre adja a fejét (leszámítva persze magát a túltartózkodás bűncselekményét). Bár a mostani trendek szerint még a bűnözők illegalitása is tabu kezd lenni a menedékvárosokban, ami felvet erős közbiztonsági és adófizetéssel kapcsolatos kérdéseket.

Megtehetik?

Az első, magát menedékvárosnak nyilvánító település a progresszió fellegvára, a kaliforniai Berkeley volt, 1971-ben. A legismertebb menedékvárosok a metropoliszok: New York, Los Angeles, New Orleans, Chicago, s a legelszabadultabb: San Francisco. De ezek mellett rengeteg kisebb-nagyobb város menedékváros, összesen kétszáz az Államokban; a menedékvárosi mivoltot betiltó tagállamokban (például Észak-Karolina) ha próbálnak is menedékvárosként üzemelni, nem nyilvánítják ki magukról ezt, máshol viszont még határozatot is hoznak róla (például Chicago, Hartford). Mások nyitottnak titulálják magukat, de elutasítják a menedékvárosi megjelölést (Atlanta, stb.) 2017-ben ugyanakkor egész Kalifornia menedékállamnak nyilvánította magát. 2017-ben kisebbfajta deklarációs hullám söpört végig Amerikán, válaszul Trump bevándorlási szigorításaira. 

A regionális és lokális autonómiának nagy hagyományai vannak az Egyesült Államokban, hiszen mégiscsak a frissen független állammá vált 13 gyarmat alapította, államszövetségként, amely decentralizált (pontosabban nem centralizált) országként ellenpontja volt a központosított európai monarchiáknak. 

Attól még azonban, hogy nagy a mozgásterük, a városoknak nincsen olyan jogköre, hogy szövetségi törvényeket elutasítsanak vagy bojkottáljanak (tagállamit sem). A bevándorlási hatóságokkal való együttműködést pedig kifejezetten előírja az 1996-os, bevándorlással kapcsolatos törvény. A városok, ha törvényellenesnek találnak valamilyen kongresszusi vagy elnöki intézkedést, bírósághoz fordulhatnak. De nincs lehetőségük saját hatáskörben dönteni – elvileg. A politika és a közélet világa ugyanakkor nem csak a jogról, hanem a jognak való érvényszerzésről is szól, ami a politikai hatalom terepe is. Ha tehát a városok védeni akarják az illegális bevándorlókat, bojkottal és hasonlókkal próbálnak érvényt szerezni akaratuknak, próbálnak változást elérni a szövetségi politikában. 

A szentimentalizmus diadala

A városi ellenállás a szövetségi törvényeknek több mindennel magyarázható, főleg gazdasági és ideológiai, valamint politikai okai vannak. A gazdasági ok: munkaerő. Az ideológiai: a túlnyomórészt Demokrata párti, magyarán balos polgármesterek rühellik Trumpot. A politikai:  a magukat esetleg legalizáló bevándorlókból, de amúgy a ius soli alapján eleve amerikai állampolgárnak születő gyermekükből jó eséllyel demokrata szavazó lesz.   

Hogy nem indítanak a hatóságok teljes pályás letámadást az illegális bevándorlók ellen, az talán még érthető, ahogy talán az is, ha egy város vezetése nem utazik az illegálisokra, s csak akkor foglalkozik velük, ha valamiért képbe kerülnek. De az, hogy metropoliszok nemes egyszerűséggel menedékvárosnak titulálják magukat, akár retorikában, akár – még inkább – jogilag, s tudatosan keresztbe tesznek a szövetségi hatóságoknak, nos, ez szimpla törvényszegés. 

Számos esetben a bevándorlópártiak olyan megközelítést szorgalmaznak, amely szerint a legjobb módja a kiutasítás elkerülésének, ha az illegális bevándorlók nem is találkoznak az igazságüggyel, magyarán nem hajtják be rajtuk a törvényeket, legalábbis ha kisebb törvényekről van szó. Vagy olyan jogcímen indítanak eljárást, amivel nem lesz priuszuk. Nehogy már egy füves cigi oda vezessen, hogy kiteszik őket az országból!  Így áll a dolgokhoz Baltimore, Brooklyn és Kalifornia is. 

A menedékvárosok imádják hangoztatni családegyesítő- és egybentartó szándékaikat, emberbarátságukat, illetve az illegális bevándorlók gazdasági előnyeit. Ezt azonban a dolog természetéből fakadóan nehéz mérni. Nagyrészt pusztán szentimentális szólamokról van szó.

Kettős mérce

Mi a baj azzal, hogy a menedékvárosok államok lettek az államban? San Francisco 2005 és 2008 között 2,3 milliárd dollárt költött illegális bevándorlók elszállásolására. Az olyan városokban – például Philadelphiában és Washingtonban (mindkettő menedékváros) –, ahol a feketék foglalkoztatottsági rátája igen alacsony, ők még nehezebben találnak munkát, ha a munkát elveszik előlük az illegális bevándorlók. New Yorkban érezhetően növekedett a bűnözés, éppenséggel a menedékvárosi intézkedések miatt.

Számos menedékvárosban, például Los Angelesben illegális bevándorlók alkotják a bűnbandák tagságának 60 százalékát. Az emberöléssel gyanúsítottak 95 százaléka illegális. 

Az ilyen nyilván populistának minősülő dumán túl probléma a kettős mérce is: mi az, hogy az illegális bevándorlókra nem alkalmazzák úgy a törvényeket, ahogy az amerikai állampolgárokra? Hogy rájuk a Law Light vonatkozik? Kérem, nem kötelező illegálisan túltartózkodni, s az Egyesült Államok nem köteles megoldani senki magánéleti problémáit saját határain kívül, akármilyen szívszorító történetekről is van szó.

Az illegális bevándorlókkal kapcsolatos, elnéző bánásmód igen hatásvadász, szentimentális indoklása a nehéz életre, érzelmi problémákra, szegénységre és hasonlókra való hivatkozás. Amit nevezhetünk érzelmi manipulációnak, érzelmi zsarolásnak is. Ha van, ami populizmus, akkor ez az. 

Érzelmi zsarolás és lopás

Az is zsarolás, hogy az illegális bevándorlók advokátorai arra játszanak, hogy kész tények elé állítják a hatóságokat és a népet. Fait accompli. Itt van, kezdeni kell vele valamit. Miért is kellene kezdenie a városnak, a hatóságoknak valamit valakivel, aki illegálisan érkezett vagy tartózkodik az országban? Már a rendészeti intézkedéseken túl. Megeshet rajtuk persze a szívünk, meg is esik – na de ha a szentimentalizmusból rendszert csinálunk, márpedig a menedékvárosok így járnak el, azzal meghívólevelet nyújtanak mások számára is. 

Itt lehet illegálisan, elkövetünk mindent, hogy maradhass, ugyan valószínű pocsék melód lesz, de adót nem kell fizetned, sem a munkáltatódnak utánad, viszont akkor már megpróbálunk integrálni, és rád költünk egy csomó közpénzt városi szívjóságból, hogy beilleszkedj: nyelvtanfolyam, oktatás, ilyesmik. Az illegális bevándorlót ígyis-úgyis ellátják a közkórház sürgősségijén, akkor is, ha nincs biztosítása, s kis okossággal csomó szociális támogatást meg tud csípni. Ugyan a kispénzűeknek szánt szövetségi egészségügyi biztosításra (Medicaid) csak a jogosan az országban tartózkodók vehetik igénybe, New York városa a saját, 82 milliárd dolláros büdzséjéből 2,5 milliárd dollárt költ évente az illegális bevándorlók egészségügyi ellátására, s akkor még a beiskolázásról nem is beszéltünk.

S ugyanúgy használja a közjavakat, az utat, tömegközlekedést, satöbbi, mint az adófizető állampolgár. Sőt, az illegális bevándorló gyerekének könnyebb lesz felsőoktatási támogatást megcsípnie, mivel hátrányos helyzetűnek számít majd. (Minderről itt egy könnyen érthető magyarázat.)

Az illegális bevándorlók jelentős része természetesen hanem ugyanolyan ember, mint bármelyikünk (s rengeteg közöttük a magyar), aki dolgozik, próbálja eltartani a családját, ha van neki, eljár bulizni, hazalátogatni nem tud, mert nem engednék vissza, s semmilyen veszélyt nem jelent másokra. Nem az emberi kvalitásokkal van baj elsősorban tehát (azért gyakran azzal is). Hanem pusztán azzal az objektív ténnyel, hogy nem kérte felvételét az illető az amerikai politikai közösségbe, miközben nem oda született. Akármilyen jófej, dolgos ember valaki, azért ez nehezen magyarázható ki.

Nem az a kérdés, hogy jobb-e az illegálisok életszínvonala: a városban, ahol élnek, valószínűleg a szegényebbek közé fognak tartozni, a vidéki Amerika lerobbant tájain lakókkal viszont lehet, hogy felveszik a versenyt. A probléma az, hogy adófizetés nélkül használják mindazt, amit az adófizető állampolgárok pénzéből tartanak fent, és a velük szembeni hivatalos szentimentalizmus következtében még a törvényeket sem hajtják rajtuk úgy be, mint az állampolgárokon. Ettől még persze stresszes az illegális lét, de hát mit várunk, mi más lenne? 

Nem hiába illegalitás ez. Persze a menedékvárosok szeretnék elkenni a különbséget illegális és legális között, hiszen milyen sértő, ha valaki személyét „illegálisnak” nevezik. Illegális ember nem létezik! Csakhogy az „illegális emberek”, pontosabban illegális helyzetű emberek maguk kormányozták magukat illegális helyzetbe, s nem kötelező benne maradniuk sem. Az a csúsztató szöveg, hogy „nincs illegális ember”, a politikai közösségek egyik legalapvetőbb jogát vonja kétségbe, magyarán hogy meghatározhatják, kit engednek be és kit nem. Nem létezik korlátlan jog a szabad mozgáshoz. Rendezett bevándorlás oké, menedékvárosi mismásolás nem oké: ehhez nem kell elborult nativistának sem lenni. Csak használni kell a józan eszünket.