Izraeli magyar nagykövet Netanjahu elfogatóparancsáról: a Nemzetközi Törvényszék politikai testületté változott
Avi Nir-Feldklein szerint Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb helye a zsidók számára.
A teljes elzárkózás a menekültek befogadásától szétveri az uniót. Ha az egyik ország kerítést épít, előbb-utóbb a másik is ezt teszi. Interjú.
„– Új könyvének őszi bemutatóján ön a menekültekkel kapcsolatos orbáni politikát bírálta. Azóta sok minden változott. Az Orbán-féle álláspontot korábban elutasító európai kormányok mintha maguk is orbanizálódnának. Van ebben a fordulatban jelentősége annak, hogy a menekülők tömege azóta millióssá duzzadt?
– A menedékhez való jog a menekültet mint egyént illeti meg. Mindegy, hogy egyedül menekül-e,vagy egymillió másik emberrel együtt. Azok az államok, melyek képesek menekültek befogadására, kötelesek együttműködni annak érdekében, hogy minden menekülő biztonságos körülmények közé jusson. Nagyon messze vagyunk attól, hogy Európa elérte volna befogadóképességének határait. A 78 milliós Törökországban kétmillió menekült tartózkodik. A 6 és fél milliós Jordániában másfél millió. Európa népessége 500 millió, gazdasága jóval fejlettebb, mint Törökországé vagy Jordániáé. Az európai választók tűrőképessége azonban jóval kisebb a kontinens tényleges befogadóképességénél. Más szóval, jóval kevesebb menekülőt hajlandók befogadni, mint amennyinek a vállalása gazdaságilag és kulturálisan lehetséges volna. Ebben a helyzetben a politikai vezetők három dolgot tehetnek. Az egyik az, amit Orbán csinál: a választók félelmeire apellálni, felkorbácsolni az idegengyűlöletet, és lezárni országukat a menekültek előtt. A másik: követni a közvéleményt, de csak addig a pontig, ameddig muszáj, hogy elkerüljék a politikai földcsuszamlást, a szavazók masszív átvonulását a szélsőjobbra. Ilyesmivel próbálkozik a francia szocialista párti kormány. A harmadik: kitartani amellett, hogy az európai demokráciáknak a menekültkérdés emberséges kezelésére kell törekedniük, vállalva az átmeneti népszerűségvesztést, aztán megküzdeni a közvélemény visszanyeréséért. Ezt az utat járja Merkel. Aki erre az útra lép, óriási politikai kockázatot vállal. A német közvéleményt ugyanis csak akkor lehet újra megfordítani, ha a német polgárok azt tapasztalják, hogy a többi európai ország osztozik velük a menekültekkel szembeni felelősségben, és így nekik nem a terhek oroszlánrészét, csak az arányos hányadát kell vállalniuk. Ehhez azonban Merkelnek meg kellene szereznie az uniós kormányok többségének szolidáris együttműködését. Az pedig csak úgy volna lehetséges, ha számos kormány vállalná ugyanazt a politikai kockázatot, amit Merkel vállalt.
– Úgy tűnik, inkább azt gondolják: Merkel álláspontja erkölcsileg tiszteletre méltó, de a reálpolitikától tökéletesen idegen.
– Ha így gondolják, tévednek. A teljes elzárkózás a menekültek befogadásától szétveri az uniót. Ha az egyik ország kerítést épít, előbb-utóbb a másik is ezt teszi. Mindenki a másikhoz fogja lökdösni a menekülteket. A kelet-európai népekben a németek iránt fog forrni az indulat, akik kvótákat akarnak rájuk kényszeríteni. A németekben a kelet-európaiak iránt, akik nem hajlandók részt vállalni a közös felelősségből. Ez így nem működhet. Azok az országok, amelyek nem érintkeznek Európa külső határaival, talán le tudják a határaikat zárni, de Európa határait nem lehet lezárni. A visegrádi országok kormányfői most azzal álltak elő, hogy a macedón–görög határon kellene kerítést építeni. Ha ez megvalósul, a menekültáradat Görögországban torlódik fel, és a görög állam összeomlik. Ez azonban a visegrádiakat szégyenletes és egyben ostoba módon egyáltalán nem érdekli.”