Kuba öt év börtön után szabadon engedte Alan Grosst, akit azért tartóztattak le, mert az USAID segélyszervezet munkatársaként számítógépeket és más műszaki eszközöket vitt Kubába, hogy internetkapcsolatot létesítsen a kubai zsidó közösség számára. Gross elengedéséért cserébe Amerika három kubai foglyot bocsátott szabadon, akik azért voltak börtönben, mert Havannának kémkedtek. Egyikük rendőrgyilkosság miatt életfogytiglant kapott. A foglyok elengedése kapcsán Raúl Castro telefonon beszélt Obamával. A szenátus külügyi bizottságának elnöke bírálta, hogy Grossért cserébe veszélyes bűnözőket engedtek szabadon.
Jelenleg amerikai állampolgárok nem utazhatnak Kubába, és kereskedelmi embargó is érvényben van. Az is lehetséges, hogy Kuba lekerül majd a terrorizmust támogató államok amerikai listájáról – írja az Index. A portál emlékeztet: januártól a kongresszus mindkét házában republikánus többség lesz, így kérdéses, hogy támogatni fogják-e a képviselők az elnök megbékélési politikáját.