Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

További kétszáz katonát küld Irakba az Amerikai Egyesült Államok, így 750-re emelkedik a közel-keleti országban szolgáló amerikai katonák száma. A feladatuk a nagykövetség és az amerikai állampolgárok védelme. Az amerikai erősítést helikopterek és drónok is kiegészítik.
A bagdadi nagykövetség, a repülőtér, valamint az amerikai állampolgárok és épületek védelmére újabb kétszáz katonát küld Irakba az Amerikai Egyesült Államok. Velük együtt 750-re emelkedik a közel-keleti országban szolgáló amerikai katonák száma.
Barack Obama a katonák kiküldéséről levélben tájékoztatta a kongresszus két házának elnökeit. Eszerint a különítményt olyan felszereléssel látják el őket, amely harci feladatok végrehajtását is lehetővé teszi. Azt nem határozta meg az elnök, hogy mikor térnek haza a katonák, vagyis addig maradnak Irakban, ameddig Washington szükségét látja.

A védelmi minisztérium közölte: az amerikai erősítést helikopterek és drónok is kiegészítik.
Korábban az amerikai vezetés már 300 tanácsadót küldött az arab országba az iszlamista lázadók elleni harc segítésére, korábban pedig 250 katona telepítéséről döntöttek – írja a Magyar Nemzet.
Amerikai harcoló egységek Irakba küldéséről egyelőre nem született döntés. Korábban Obama kizárta annak a lehetőségét, hogy szárazföldi alakulatokat küldjön az arab országba.