Másnap

„Julija Timosenko börtönből való szabadulását és vágyott elnökségét, Vitalij Klicsko posztbokszolói karrierjét a magyarországi szupermarketek áraiban, a bankok kamataiban mi fogjuk megfizetni.

Mondhatnánk persze, ez szép és csekély ár egy baráti ország boldogulásáért. Mondhatjuk azt is, hogy a jövőbeli kapcsolatokba ruházunk be.

Mondani sok mindent lehet.

A tények viszont mást mutatnak.

Viktor Janukovics elnöknél aligha volt Ukrajnának nagyobb tolvaja. Nemcsak pénzügyi, hanem politikai, ha naivan úgy tetszik, erkölcsi értelemben. Janukovics elhitette az ukránokkal, hogy beléphetnek az Európai Unióba. Brüsszelben mondták neki, hogy ez álom, Kijev nyissa ki előbb vámmentesen a piacait, aztán majd meglátjuk, mit adunk utána. Janukovics elfogadta az ajánlatot, a népének mondta, jön az unió, s vele a Kánaán. Azzal is hitegette a népét: én pragmatikus vagyok a korábbi „demokrata” tolvajokkal szemben, biztosan nekem is leesik valami, de ti is jól jártok.

Aztán az oroszok is ajánlatot tettek, és Janukovics nekik is azt mondta, hogy nála nincs nagyobb híve a pánszláv egységnek, és amikor otthon nem a dollárkötegeket mustrálja, akkor csak és kizárólag Majakovszkijt szaval.

Aztán ezt is mondta, meg azt is, magára bőszítette ellenfeleit és egykori támogatóit is. Politikai senki, mondhatnánk, s felejtenénk is szívesen, ha nem hal meg miatta majd nyolcvan ember. Meglehet, nem ő lövetett, de biztos, hogy miatta lőttek.

Miatta tért vissza a hatalomba a vérkorrupt Julija Timosenko klánja is.

A börtönkórházban megfáradt szőke asszonyon már most is rosszul áll a mártíromság glóriája. Timosenkót nem a szabadságjogok miatt sittelték le, ő egyszerűen veszített az oligarchák háborújában.”