Itt az ideje kettéválasztani a művészetet és a politikát! – Turi Attila MMA-elnök a Mandinernek

A Kossuth- és Ybl-díjas építészt a leendő építészeti múzeumról és Vészabó Noémi Munkácsy-díjáról is kérdeztük elnöksége félidejében.

A kínzó kérdés évszázadok óta piszkál minket: mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Most úgy tűnik, Dr. Mark Rodger és Dr. David Quigleya, Warwick Egyetem kutatói megtalálták a választ a dilemmára.
A Warwick egyetem kutatói a Platónt és Arisztotelészt is foglalkoztató kérdést nem az élet örök körforgásának metaforájaként közelítették meg, hanem konkrét biológiai problémának tekintették. A választ az ovocledidin-17 nevű fehérje vizsgálata adta meg, ami a tojás kemény héjának kialakulásáért felel.
Dr. Mark Rodger és Dr. David Quigleya állítása szerint ez a vegyület csak a tyúk szervezetén belül termelődik, ezért tyúknak előbb kellett lennie, mint tojásnak. Az első csirkék így nem tojásból keltek ki, hanem más úton jöttek a világra.
A brit tudósok úgy vélik, a tojáshéj kialakulásának mechanizmusait vizsgálva olyan ötleteket lehet ellesni a tyúkoktól, amelyek jobb tulajdonságokkal bíró, erősebb szintetikus anyagok kifejlesztéséhez vezethetnek - így felfedezésüknek gyakorlati haszna is lehet.