Meglett Noé bárkája?

2010. április 26. 17:40

Kínai és török kutatók szerint előkerült Noé bárkája. A bibliai történetnek létezhet tudományos alapja.

2010. április 26. 17:40

Az Ararát-hegyen, Kelet-Törökországban leltek rá négyezer méteres magasságban a fából készült szerkezet maradványára. A szénvizsgálat azt bizonyítotja, hogy 4800 éves - így abból az időből származik, amikor a Biblia szerint Isten özönvízzel büntette az emberiséget. Noé története Mózes első könyvének 6-9. részeiben olvasható. Joang Wing-csong hongkongi dokumentumfilm-rendező azt mondta az AFP-nek, hogy a megtalált szerkezetnek több, fargerendákból épített rekesze van, amelyek feltehetőleg a szállított állatoknak szolgáltak menedékül. Joang kizárta annak lehetőségét, hogy egy korai emberi település nyomára bukkantak volna, mivel állítólag 3500 méteres magasság fölött ilyen nem létezett akkoriban.

A helyi török hatóságok arra fogják kérni az ankarai kormányt, hogy kérje fel az ENSZ-t, hogy nyilvánítsa a világörökség részének a területet, mely így védettséget kaphat a régészeti ásatásoknak. Egy tudományos magyarázat szerint a jégkorszak végével a Földközi-tenger szintje emelkedni kezdett, végül áttörte a Boszporuszi sziklagátat, és elöntötte a Fekete-tenger medencéjét, ahol a tengerszintnél 130-200 méterrel alacsonyabban elterülő, jóval kisebb kiterjedésű édesvizű, vagy enyhén sós tó terült el - így lehet alapja az özönvíz-legendának.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2010. április 27. 10:42
Az hagyján, hogy megint meglett, de megint ugyanott és megint ugyanaz, ráadásul úgy, hogy közben végig ott is volt..
StG
2010. április 26. 20:09
No, már megint megvan? Nagyjából 8-10 évente szokták megtalálni...
de ki az a Gyurcsányi?
2010. április 26. 17:52
a biblia mióta támpont a kormeghatározásban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!