„A szivárványkoalíció kárvallottjai a budapestiek lesznek” – elemző a Fővárosi Közgyűlés döntéseiről
A szakember úgy véli, különféle alkukkal, de „el fog döcögni” a főváros működése 2026-ig.
Trippon Norbert szerint kupleráj van a Városházán, a munkatársak egy része lelkiismeretlen; azt nézik, mikor tudnak hazamenni; pontatlanul dolgoznak, bár „kurvára szeretik a fizetést felvenni”.
Hasonló mód fakadt ki Trippon Norbert újpesti DK-s alpolgármester politikustársai előtt, mint azt pártfőnöke, Gyurcsány Ferenc tette immár több mint tizenhét esztendeje. Két nappal vagyunk (május 24.) az őszödi beszéd évfordulója (május 26.) előtt, amikor is a képviselő-testület előtt a következők hangzanak el:
„Bebizonyosodott, hogy a Hivatal érintett dolgozóinak nem sikerült precízen, pontosan és lelkiismeretesen dolgozniuk – ezzel arra utalt Trippon, hogy a városrész 2023-as büdzsétervezete után a 2022-es zárszámadást sem sikerült úgy beterjeszteni a grémium elé, hogy abban ne legyenek súlyos hibák, például 15 milliárd forintos eltérés a vagyonmérleg eszköz- és forrásoldala között. A számviteli pontatlanságokra Nagy István fideszes frakcióvezető hívta fel a figyelmet.
Én ennek ellenére nem kívánom őket bántani, mert nem szokásom, és a politikai felelősséget, azt azért természetesen vállalom. (…) Ugyanakkor azt gondolom jegyzőasszony, hogy ilyen munkamorál, ilyen pontatlanság és ilyen dolgok mellett nem csoda egyébként, hogy az összes testületi ülésünk arról szól, hogy a Fidesz háttérszakértői gyakorlatilag szanaszét cincálják az összes, majdhogynem az összes olyan ügyet, ami ennél az önkormányzatnál van. Szerintem a polgármesteri hivatalban rendet kéne tenni, ennek pedig a jegyző a felelőse.”
Ez egyébként be is következett, méghozzá május 30-án, amikor is Trippon menesztette Dallos Andreát a jegyzői székből. Azt a jogászt, akit maga hívott vissza az újpesti Városházára.
Nem sokkal később már így folytatta a gyurcsányista városvezető:
„Sokszor, jegyzőasszony, kupleráj van, a kollégák egy része lelkiismeretlen, azt nézi, hogy mikor tud hazamenni, pontatlanul dolgozik, összevissza leveleznek, az akták kuplerájosak (sic!) és rendetlenek.
És vagy valaki rendet tesz, de most még Ön rendet tud tenni. De utána én fogok rendet tenni, de az fájni fog.”
Majd a következőképpen zárta felszólalását a baloldali politikus: „De itt mindenki kurvára szereti a fizetést felvenni, mindenki kurvára szeret munkaidő vége előtt hazamenni. Tisztelet a kivételnek, azoknak a kollégáknak, akiknek nem munkaideje, hanem munkaköre van. Én arra kérem a jegyzőasszonyt, hogy emeljük ki azokat, akik normálisan dolgoznak, csesszük le azokat, akik nem hajlandóak normálisan dolgozni, de végre legyen rend a hivatalban, mert nem én vagyok a Hivatal munkáltatója, és én egyszemélyben nem tudok rendet tenni. És ha ez a blama nem figyelmezteti ezt az önkormányzatot arra, hogy hogyan működik, írják meg a Mandiner.hu-n, bánom is én.” Ez most megtörtént.
A DK-s Trippon Norbert felszólalásának leirata Nagy István Facebook-oldalán található, a fideszes politikus pedig a következőképpen reagált az „igazságbeszédre”.
Meglepő mód némiképpen egyetért az elmondottakkal, merthogy szerinte is kupleráj van a Polgármesteri Hivatalban, bár jómaga ezt eddig káosznak titulálta. „Maradjunk annyiban, kupleráj és káosz van a hivatalban.”
Azt azonban súlyos tévedésnek tartja a fideszes frakcióvezető, hogy Trippon azt állítja: a nagyobbik kormánypárt tette háborús övezetté Újpestet, akadályozza a kerületi munkát. Úgy véli, az, hogy az újpesti Fidesz szóvá tesz egy hibát, az nem azt jelenti, hogy a kormánypárt háborút indít a baloldali városvezetés ellen.
S ugyan egyetért a jegyző menesztésével is, az okokat egészen másként látja a Fidesz Újpestért Egyesület frakciója: „Dallos Andreának azért kell távoznia, mert gondolkodás nélkül, törvénytelenségekhez is a nevét adva kiszolgálta a dilettáns városvezetőket”.
„Azokat, akik azon túl, hogy nem értik, nem is akarják elsajátítani a feladatuk ellátásához szükséges ismereteket – fogalmazott Nagy közösségi oldalán –. Gátlástalanul áterőltetnek mindent a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőin, a jegyzőn és a Képviselő-testületen. Törvénysértő rendeleteket, határozatokat, döntéseket. A legutóbbi ülésen a Szervezeti és Működési Szabályzatot.” Utóbbira példaként említette, hogy az önkormányzati törvényben megfogalmazott rendelkezésekkel szemben – álláspontja szerint jogsértő módon – a képviselők már csak írásban tehetnek fel kérdéseket a polgármesternek. Ezért a Kormányhivatalhoz fordult.
A kormánypárti frakcióvezető úgy vélekedett, a törvénysértő működést a Kormányhivatal (korábbi) törvényességi felhívásai igazolják, s nem fér kétség ahhoz sem, hogy ismét neki adnak igazat.
„Amit Dallos Andrea szó nélkül hagyott vagy ami rosszabb, még nevét is adta ezekhez! Most meg kirúgják. Holott Perneczky László LMP-s és Czigler László jobbikos alpolgármester már régen rászolgált erre, Bedő Kata dékás alpolgármester rendezvényszervező csak azért nem, mert nincs érdemi feladata! (…) Déri Tibor egykor momentumos ma már dékás (vagy kutyapárt irányába sunnyogó) polgármester pedig csak azért nem hibázik, mert a kezdetektől fogva nem végez semmilyen munkát” – fűzte hozzá Nagy István, aki úgy összegzett:
„Nem a volt jegyzőt terheli a felelősség azért, hogy Trippon Norbert dékás (ál)polgármester szerint kupleráj van a hivatalban! Annyiban igen, hogy hagyta, hogy a politikusok, polgármester, alpolgármesterek olyan emberekkel töltsék fel a hivatalt – főosztályvezetők, osztályvezetők, ügyintézők, akiknek hozzájuk hasonlóan hiányzik a képessége a rájuk bízott feladat ellátásához.”
Nyitókép: Facebook
***