1958. június 16-án ért véget a moszkovita kommunistából lett szabadságharcos miniszterelnök élete.
Nagy Imre 1896-ban született Kaposváron. A szegényparaszti családból származó Nagy szülővárosában járt gimnáziumba, majd az iskolából kilépve Budapesten kezdett munkásnak tanulni. Belépett Scholz és Noficzer mérlegkészítő, épület- és műlakatos mesterek műhelyébe tanoncként. A lakatossegédi oklevelet 1914-ben szerezte meg.
Nagyot 1914 decemberében besorozták és 1915 májusában behívták katonának a háborúba. Több fronton is járt, meg is sebesült. 1916 júliusában az oroszok fogságába került, Kurszkba, majd Voronyezsbe vitték. Orosz fogságban élte át az 1917-es forradalmat és a kommunisták hatalomátvételét is, amikor is a katonák között zendülés tört ki, a tiszteket megölték, a kozákokat lefegyverezték és szakszervezetek létesültek.
Egyes feltételezések szerint részt vett II. Miklós orosz cár kivégzésében is, de erre nincsenek egyértelmű bizonyítékok. Nagy Imre 1920-ban belépett az orosz kommunista pártba, s végül 1921-ben tért vissza Magyarországba. 1922-től a magyar szocdem mozgalom tagja lett, de ezekben az években többször megjárta a hazai börtönöket is politikai okok miatt. 1928-ban Bécsbe emigrált, majd 1930-ban engedélyezték számára, hogy a Szovjetunióba mehessen, ahol egészen 1944 novemberéig élt, a szovjet Agrárintézetben, majd a Központi Statisztikai Hivatalban is dolgozott.
Nagy Imre 1944-ben tért vissza Magyarországra, immár a kommunista párt Moszkvából érkezett vezető személyiségeként. Földművelésügyi miniszter lett az 1944 decemberében megalakult debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés kinevezésére.
ami alapjaiban és drámai módszerekkel változtatta meg Magyarország addigi birtokrendszerét.
Nagy Imre rendelte el a magyarországi svábok tömeges kitelepítését is.
Az ezt követő években, miközben végig vezető tisztségeket töltött be, egyre többször fejezte ki egyet nem értését Rákosi Mátyásék módszereivel szemben.
1950-ben élelmezési miniszter, később begyűjtési miniszter lett, e tisztségében
A Sztálin 1953-as halála utáni politikai újrarendeződés során Lavrentyij Berija felszólította Rákosi Mátyást, hogy adja át a miniszterelnöki posztot Nagy Imrének.
Magyarország új vezetőjeként
Nagy Imre 1953 júniusában kijelentette, hogy „az egész párt letért a marxizmus-leninizmus alapjairól”,
az állam „rendőrállammá”, a kormány pedig „árnyékkormánnyá” vált.
Miniszterelnökként az enyhülés politikáját követte, közkegyelmet gyakorolt, feloszlatta az internálótáborokat, feloldotta a kitelepítéseket. 1955-ben viszont már az enyhülést kérték számon Moszkvából: a hazai és szovjet nyomás hatására 1955 márciusában lemondott a posztjáról.
A háttérbe vonult Nagy Imrét 1956. október 24-én, a forradalom második napján választották újra kormányfőnek.
Kádár János ezen a napon a szovjet nagykövetségre ment, az oroszok pedig Moszkvába vitték.
Az ezután hazánk ellen megindult szovjet csapatokkal szemben az utolsó pillanatig ellenállt. November 4. hajnalán rádióbeszédben jelentette be: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
Nagy Imre ezt követően a jugoszláv nagykövetségre ment menedékjogot kérni. November 21-én Kádár János írásos garanciát adott Edvard Kardelj jugoszláv miniszterelnök-helyettesnek, hogy Nagy Imrét és társait nem fogják felelősségre vonni. Nagy Imréék ebben bízva másnap távoztak a nagykövetségről. November 23-án társaival és családjával együtt Romániába deportálták, ahol a Snagovi-tó partján tartották fogva őket, házi őrizetben.
1957. márciusában Moszkvában
A Belügyminisztérium 1957. augusztus 10-én készítette el a Nagy Imre-per vádiratát, augusztus 26-án Moszkvában Biszku Béla belügyminiszter egyeztette a vádiratot és az ítéleteket Andropovval, az SZKP KB osztályvezetőjével és más szovjet vezetőkkel. 1958. február 5-én vette kezdetét a titkos per. A tárgyalás vezetőjéül kinevezett Vida Ferenc bíró meg volt győződve Nagy Imréék „ellenforradalmi” bűnösségéről, és a legsúlyosabb ítélet szükségességéről.
Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa (melyet Vida Ferenc vezetett) Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg.
Nagy Imre az utolsó szó jogán a következőket mondotta: „Igen tisztelt népbíróság! Igen tisztelt elnök úr! Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát halálbüntetés kiszabását javasolta. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet, amely könyörületes lenne.
Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek.”
1958. június 16-ának hajnalán Nagy Imrét felakasztották. Harmincegy évvel későbbi újratemetése a magyar rendszerváltás legfontosabb szimbolikus eseménye lett.
(forrás: Wikipedia; fotó: archív)
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vizét Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
Egy biztos, ahogyan a kő, és a magyarság, úgy a bocskai is megmarad.
A legmagyarabb Habsburg személyéről, csodálatos örökségéről a Habsburg Történeti Intézet könyv és kisfilmek formájában is megemlékezik.
Titkos napló leplezi le, hogyan bántak 1919-ben a védtelenül maradt többségi nemzettel az ukrán soviniszták az első világháború után.
Egy választási győzelem normális esetben a jövőről szól: reformokról, gazdaságról, fejlődésről. De mi történik, ha a hatalom másnap már nem kormányozni akar, hanem elszámoltatni? A történelem azt mutatja, hogy a bosszú logikája gyorsan felülírja a jogot – és ezzel nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is megrendíti. A kérdés nem elméleti: minden demokrácia életében újra és újra felmerül.
Az énekes arról is beszélt, annak idején senki nem tudta előre, hogy kimennek az oroszok, hiába divat ma az ellenkezőjét állítani.
A német fővárosban hiány van a megfelelő muszlim temetkezési helyekből.
