Cserhalmi György szerint most nincsen Fidesz, csak feudalizmus
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színész és érdemes művész egy mélyinterjúban őszintén vallott a politikához fűződő kapcsolatáról.
Erzsébet királyné, Deák Ferenc, Csukás István, Haumann Péter. Avagy hírességek, akik Lang Györgyi mellett sokat időztek a Fővárosi Állatkertben.
Június 13-án, este 7 órától a Fővárosi Állatkertben búcsúznak a barátok, zenésztársak és rajongók Lang Györgyitől, a Pa-dö-dő énekesétől, aki 66 éves korában hunyt el. Nem véletlenül döntöttek az állatkerti helyszín mellett, ugyanis az énekesnő sokat időzött a pesti állatkertben, sőt, zenésztársával, Falusi Mariannal még állatokat is örökbe fogadtak jelképesen. És nem csak jelképesen, hiszen Lang Györgyi az élete során több, menhelyről származó kutyának volt gazdája, s mindig idős kutyusokat vitt haza, hogy az életük utolsó éveit legalább megszépítse.
Nem Lang Györgyi az egyetlen, aki szoros kapcsolatot ápolt a pesti állatkerttel. Mint Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője a Mandinernek elmondta, az intézmény 1866-os megnyitása után
Kis túlzással, aki nem találta a dolgozószobájában, az állatkert felé vette az irányt, mert ott biztosan szót válthatott vele. Rajta kívül, ha Erzsébet királyné a budai Várban vagy Gödöllőn időzött, rendszeresen kikocsikázott gyermekeivel a Fővárosi Állatkertbe. Így sokszor megfordult az intézmény területén a tragikus sorsú trónörökös, Rudolf is, aki 1889-ben a kastélyában lett öngyilkos. Ezer szállal kötődött a Fővárosi Állatkerthez a gyerekek kedvenc írója, Csukás István is, aki gyakran megjelent, sokszor csak azért, hogy az állatos meséihez ihletet merítsen.
Hasonló okokból ment rendszeresen az állatkertbe Dargay Attila, a népszerű rajzfilm, a Vuk alkotója is. Ő a kis rókák kifutójánál ült hosszasan, hogy megfigyelje a viselkedésüket. A tapasztalatokat pedig felhasználta minden idők egyik legkedveltebb magyar rajzfilmjénél. Kevesen tudják, de a tavaly májusban elhunyt színész, Haumann Péter is – Lang Györgyihez hasonlóan – sűrűn megfordult magánemberként az állatkertben. Ő a kedvelt ifjúsági filmben, a Keménykalap és Krumpliorrban (az alkotás Csukás István írása alapján született) állatkerti igazgatót alakított. Örömmel tette, hiszen már az 1973-as forgatás idején kötődött az intézményhez és később is gyakran megfordult ott magánemberként. Nem véletlen, hogy a halála kapcsán a Fővárosi Állatkert is elbúcsúzott tőle és tiszteletbeli állatkert-igazgatóként emlékeztek meg róla a nekrológjukban.
Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band alapítója és klarinétosa is szerette a Fővárosi Állatkertet, ő jelképesen egy tigrist is örökbe fogadott. Radics Béla, a korán elhunyt zseniális gitáros is sokat üldögélt egyedül az állatkertben. Azért ment, mert
Magányosan sétált, az állatokat etette és büszke volt rá, hogy olyannyira megbarátkozott egy vaddisznóval, hogy idővel a kezéből evett. A többi ismert, Radics Béla 1982-ben, 36 évesen hunyt el. Előfordult már, hogy az állatkertben emlékeztek meg korábban ott dolgozó kollégákról, ám arra még nem volt példa az intézmény hosszú történetében, hogy egy híresség búcsúztatását is ott tartsák. Mostanáig. Lang Györgyi barátai amúgy azt kérik, aki elmegy a búcsúztatóra, színes ruhában tegye, mert ő is ezt szerette volna…
Nyitókép: Lang Györgyi (balra) és Falusi Mariann egy 1988-as felvételen. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás