Megölt egy szentet az ördög: Jókai Mór és Erzsébet királyné

Jókai Mór kiváló viszonyt ápolt az uralkodó Ferenc Józseffel, Rudolf trónörökössel és Erzsébet királynéval is. Azt tudta az udvari hírek alapján, hogy Sisi olvassa a regényeit, ám maga is meglepődött azon, mennyire tájékozott a királyné az irodalmi munkásságával kapcsolatban. Történt, hogy 1868-ban Jókai Mór is meghívást kapott egy udvari vacsorára, ahol Erzsébet királyné szólította meg a híres magyar regényírót: „Régen óhajtottam önt személyesen megismerni. Műveit régóta ismerem, azok között legszebbnek tartom Kárpáthy Zoltánt” – mondta Sisi. Jókai megörült a kedves véleménynek, és udvariasan válaszolt: 

A korabeli újságok szerint ezek után Sisi az iránt érdeklődött a hazai regényírás nagyságától, hogy A Honban részleteiben közölt új regénye mikor olvasható majd könyv formájában. „Töredékesen nem szeretem olvasni, szívesebben olvasom, ha az egész megjelenik” – indokolta a kérdést. Jókai erre megígérte, ha megjelenik a kötet, természetesen eljuttat egy példányt a királynénak. Így is tett, a következő esztendőben selyembe kötve küldte el A szerelem bolondjai című, kétkötetes munkáját, a címlapon pedig aranymetszéssel a következő állt: „Erzsébet királynénak.”

De visszatérve 1868-hoz és a beszélgetésükhöz. Később Sisi a politikát is szóba hozta, majd megjegyezte, ő nem ért hozzá. Jókai nem késett a kedves megjegyzéssel: „Legmagasabb politika egy ország szívét megnyerni, s ahhoz Fölséged bizony ért.” Erzsébet királyné olyannyira kedvelte Jókait és az írásait, hogy 1869-ben az író által szerkesztett A Hon című lapra is előfizetett, sőt, azt is tudni lehet, ebben az évben 

Az előfizetést amúgy Ferenczy Ida intézte, akit felolvasónőként került az udvarba, ám idővel a királyné egyik legkedvesebb társalkodónője lett. Olyannyira, hogy Sisi, ha a gödöllői kastélyban időzött, ragaszkodott hozzá, hogy Ferenczy Ida hálószobája az övé mellett legyen. 

Jókai öt évvel később, 1873-ban is találkozott a királynéval, aki az Ellenőr beszámolója szerint régi ismerősként fogadta őt: „Régen láttam önt” – jegyezte meg, mire Jókai így válaszolt: „Én pedig mindig magam előtt látom felségedet, azon pillanat óta, midőn megadatott a kegy serény munkámat felségednek átnyújtani.” A királyné sem maradt el a kedvességben Jókaitól: 

– fogalmazott, Jókainak pedig erre a megjegyzésre is volt egy finom válasza: „Felséged az irodalom pártolásában is első asszony nemzetünknek.” A továbbiakban a királyné Jókai termékeny irodalmi munkásságára utalva, nekiszegezte a kérdést, hogy mindig dolgozik e? Jókai tömören válaszolt: „Ez az élet rám nézve.” „Akkor ön boldog ember” – tette hozzá a királyné. „Ma valóban az” – válaszolt az író, utalva arra, hogy különleges nap az életében, hogy ismét találkozhatott vele. 

Jókai minden megjelent regényét díszkötésben küldte el Sisinek, de ha alkalma volt rá, személyesen adta át. Mint 1876-ban is, amikor a „haza bölcse”, Deák Ferenc halála után találkoztak. Az újságok szerint a királyné megköszönte a kötetet és Deákra emlékezve kijelentette: „lássa, minő szomorú napokba jutottunk”, majd hosszan és meleg szavakkal emlékezett a magyar politikusra, 

Jókai az Élet komédiásai című regényét vitte Erzsébet királynénak, a háromkötetes művet Méhner Vilmos híres könyvkötő erre az alkalomra különleges, kék selyemborítóval látta el, és díszes tokot is kapott a regény. Jókai azzal, hogy elvállalta Rudolf trónörökös felkérését, és szerkesztőként dolgozott Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című díszes könyvsorozaton, szintén kivívta Erzsébet királyné elismerését. A sikeres vállalkozás kapcsán is járt a királyi udvarban, és Rudolf trónörökös tragikus halála után, 1889-ben is lerótta kegyeletét.

Aztán elérkeztünk 1898 szeptemberéhez, amikor is az olasz anarchista, Luigi Lucheni meggyilkolta Sisit. Az alattomos genfi merénylet után, ahol Lucheni egy reszelővel gyilkolta meg a királynét, a Nemzet című lap kérte meg Jókait, hogy öntse írásba a fájdalmát. „Megölték a királynénkat! Oly hihetetlen a rémhír, hogy nem bírjuk összeegyeztetni a gondviselésben vetett hitünkkel. Hogy egy országnak az őriző angyalát, egy szentet meg tudott ölni egy ördög, egy démon, kit az alvilág a történelem átkos megzavarására szült. Van e jajkiáltás elég nagy, mely a lesújtott milliók fájdalmát az égig felvigye? 

Mivel érdemeltette országainak minden népe ezt a sorscsapást, melyet elviselni több kell embererőnél? Ha ezt a fényes alakot, ki egész életén át, a trónon és a nép között csak jót tett, csak áldást osztott, nem védte meg az ég, kit hívjunk akkor, hogy adjon vigasztalást mélyen sújtott uralkodónknak, árván maradt nemzetünknek! Ez a kihullott szent vér csatoljon bennünket még szorosabban egymáshoz!” – írta a gyászoló író, aki a királyné temetésére is elment, és egy hatalmas, csodás koszorút tett sírva a sírra. Ennyi állt rajta arannyal hímzett betűkkel: „Magyarország imádott királynéjának”.

Nyitókép: Benczúr Gyula festménye Erzsébet királynéról (részlet). Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Következik: Jókai, az író