A semleges országok igazsága – A pragmatizmus diadala

Az ukrajnai háború nyomán kialakult globális blokkok mellett kevés szó esik a nagy többségről, azokról az országokról, amelyek egyszerűen nem akarnak belekeveredni a háborúba sem fegyveres, sem politikai, sem szankciós szinten, és minden erejükkel azon vannak, hogy gazdaságilag a lehetőségekhez képest a legkevesebb sérüléssel – és a legtöbb pozitív lehetőség kihasználásával – megússzák a széttöredezett új világrendbe való átmenetet. Az ő szerepük hatalmas a geopolitikai átrendeződésben: sokkal nagyobb, mint azt a Nyugat vagy Kína szeretné.

Nem akarnak részt venni a konfliktusban

Az Economist Intelligence Unit kutatási és elemző agytröszt a világ országainak Moszkvához fűződő viszonyát elemezte az utóbbi egy évben gazdasági és katonai kapcsolataik, diplomáciai és a szankciós politikához viszonyuló álláspontjuk alapján. Az USA vezette nyugati blokk 52 országa, amely a szankciót bevezető és az Ukrajnának fegyvert szállító országokat foglalja magában, a világ népességének 35 százalékát teszi ki. Ez nem mondható döntő többségnek. Ezzel szemben 127 olyan állam van, amelyik nem sorolja magát egyik fél mellé sem, tucatnyian pedig oroszpártiak. A hangsúlyosan semleges országok száma 32-ről 35-re emelkedett. Az új tagok, Törökország, Kolumbia és Katar korábban nyugati elköteleződésűek voltak, ám a gazdaságuk érdekében mindkét féllel fenn akarják tartani a kereskedelmi kapcsolatokat. Ez a blokk a világ népességének 32 százalékát teszi ki. Azon államok száma, amelyek kifejezetten nyitottak Oroszország felé, 29-ről 35-re nőtt. A Kína vezette tömbhöz csatlakozott többek között Mali, Dél-Afrika és Burkina Faso. A csoport a világ népességének 33 százalékát adja. A tendencia nyilvánvaló bizonyítéka Oroszország afrikai befolyásának, illetve az USA diplomáciai eredménytelenségének.

A The Economist közelebbről is szemügyre vette a semleges országok huszonöt legnagyobb gazdaságú államát, ezek Mexikó, Marokkó, Algéria, Izrael, Törökország, Vietnám, Katar, Banglades, Kolumbia, Peru, Egyiptom, Thaiföld, Dél-Afrika, Fülöp-szigetek, Chile, Nigéria, Brazília, Szingapúr, India, Pakisztán, Indonézia, Malajzia, Argen­tína, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. A felsoroltak sem az amerikai–orosz, sem az amerikai–kínai konfliktusban nem szándékoznak aktívan részt venni. Ezen országok népessége, népsűrűsége, politikai rendszere és gazdasági tagozottsága eltér, de van két meghatározó közös tulajdonságuk: mindannyian könyörtelenül pragmatikusak, és hisznek abban, hogy közös fellépéssel erősebbek lesznek. E tömb részesedése a globális GDP-ből 18 százalékos – több, mint az Európai Unióé. Az, hogy a geopolitikai káoszban igyekeznek semlegesek maradni, csak még jobban felkorbácsolja a nagyragadozók, Kína és az USA vadászösztönét: mindkét nagyhatalom arra törekszik, hogy saját táborába csábítsa őket.

A Nyugatnak az ukrajnai háború, az általa is erősített energiaválság és a gazdasági káosz kellett ahhoz, hogy lassan felébredjen álmából, és megértse: szakadéknyi a különbség aközött, ahogyan önmagát definiálja a globális rendszerekben, és ahogyan a világ látja őt. Az USA diktálta narratívával ellentétben a huszonötös tömb egyáltalán nem tekint a Nyugatra mindenben mérvadó, sziklaszilárd princípiummeghatározóként.