Jogállam EU-módra

„Hogy a jogállamiság körüli viták abszurditását világossá tegyem, tételezzük fel, konszenzus alakulna ki, hogy valamely nemzeti ünnepen minden településen halászlét kell főzni. Az akcióban maga a kormányzat is szerepet vállalna. Tételezzük fel, minden település örömmel meg is főzi a maga ünnepi eledelét. De mondjuk egyik folyóparti városnak valamely, mondjuk oktatási kérdésben, eltérő álláspontja alakulna ki a központi kormányzattal, és erre a hatalom válasza az volna, hogy az ottani halászlé nem is halászlé, szemben mondjuk egy pusztaival, amelyet ugyan marhából főztek, és sokkal inkább gulyás, mint halászlé, viszont oktatási kérdésekben az ottani álláspont kompatibilis a központi kormányzatéval. Mármost képzeljük el azt is, hogy egy esetleges vita esetén egy, a központi kormányzathoz informális szálakkal kötődő bíróságra hárulna a döntés abban a kérdésben, hogy mi tekinthető halászlének és mi nem. Minek kellene történnie ahhoz, hogy ne lehessen kétségbe vonni azt, hogy a halászlé az halászlé?

(...)

Meggyőződésem, hogy ezeknek a problémáknak a megvilágításában nem csak a tagállami kormányoknak van szerepük, de az egyes alkotmánybíróságoknak is, amelyek az európai, római alapú jogi kultúra talaján állva tükröt kell, hogy tartsanak az integráció során egyre gyakrabban tetten érhető torzulásoknak.

Alighanem szükséges volna az EU egész elmúlt nyolc éves működésének felülvizsgálata, kezdve a migrációs válság során kifejtett tevékenységtől, a COVID idején megvalósult vagy épp meg nem valósult cselekményeken át, egészen a mostani háborúval kapcsolatban tett intézkedésekig.

Az Unió deklarált célja és létjogosultságának alapja a gazdasági prosperitás előmozdítása és a tartós béke biztosítása volt. Függetlenül attól, hogy évtizedekkel ezelőtt mindez valódi célnak minősült-e, vagy csupán egyfajta hívó szónak az integráció – mint öncél – előmozdítása érdekében, az kétség kívül megállapítható, hogy az Unió az egykor meghirdetett célokkal ellentétben most a háború és a gazdasági recesszió elmélyítésében tünteti ki magát.

Mármost egy olyan szervezet, amelyik a megalapításának indokául szolgáló célokkal ellentétesen cselekszik, nem meglepő, ha az egyéb megállapodásokat sem tartja be.

(...)

A föderalisták az „egyre szorosabb unió” szerződésbe emelt mozgó célpontjára hivatkozva igyekeznek a tagállami szuverenitásokat erodálni, és egy uniós szuverenitást kreálni, hogy azt később valaminő globális főhatalomra ruházzák át, amint erről Jacques Attali már 2003-as könyvében meditált. A szuverenista kormányzatok ehhez képest a szerződések egészét és nyilvánosan meghirdetett céljait, a békét, biztonságot és a gazdasági prosperitást tartják szem előtt. Szerencsére a Lisszaboni Szerződés – amint említettem – figyelemmel van az alkotmányos identitásra. Önmagában már ez azt feltételezi, hogy alkotmányunk, így szuverenitásunk nem elvitatható.

(...)

Magyarország ráadásul egy olyan, több mint ezer éves alkotmányos hagyománnyal rendelkezik, ami az Unióban kivételesnek tekinthető. Külön értéket képvisel Alaptörvényünk, amely azzal, hogy történeti alkotmányunk vívmányait, mint a jogértelmezés keretét határozta meg, egyúttal megemlékezett a Szent Koronáról is, lehetőséget nyitott arra, hogy páratlanul gazdag alkotmányos hagyományunkból meríthessünk.

Nem arról van szó, hogy egy kartális alkotmány paradox módon visszaállította volna a történeti alkotmányt, hanem arról, hogy egy kiemelkedő jelentőségű törvény, az Alaptörvény megteremtette a kapcsolatot modern jogrendszerünk és ősi alkotmányos hagyományunk között.

Nem intézményeket „támasztott fel”, és helyezett újra hatályba, hanem olyan alkotmányos értékeket tett a jogi érvelésben hozzáférhetővé, amelyekre a jog értelmezése során kötelezően tekintettel kell lenni. Mégpedig az Unióval és annak szerveivel folytatott tárgyalások során is.”

A szerző jogfilozófus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának egyetemi docense

Nyióképünk illusztráció. A fotón: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hivatali esküt tesz 2020. január 13-án, az Európai Unió Bíróságának tárgyalótermében, Luxembourgban. Fotó: JOHN THYS / AFP