Yuval Noah Harari: Magyarország legalább „nem tart embermilliókat megszállás alatt”

Intellektuálisan is izgalmas, esszészerű véleménycikket közölt a The Guardian Jonathan Freedland veterán újságíró tollából, aki alapvetően az északír és a palesztin probléma meg(nem)oldásait hasonlította össze.

A szerző ugyanis úgy véli: míg az északír helyzetre nagyjából megtalálták a megoldást 25 évvel ezelőtt – ekkor írták alá a Nagypénteki Egyezményt, pontosan 1998. április 10-én, elviekben szavatolva a békét az Ír-szigeten –, addig

Pedig a lehetőség ott volt, véli Freedland: Bill Clinton amerikai elnök bábáskodott mindkét tárgyalás fölött, azonban az izraeli-palesztin megegyezés kútba esett, jött a második intifáda és „a megszállás 56 éve”, ami nemcsak a palesztinoknak, de az izraelieknek is rossz.

Ezen a helyzeten rontana tovább a szerző szerint Benjamin Netanjahu igazságügyi reformja, amiről korábban lapunk is beszámolt.

A szerző szerint a miniszterelnök ezzel „veszélybe sodorná, ha nem egyenesen tönkretenné” az izraeli demokráciát, hiszen „kiherélné” a legfelsőbb bíróságot. Úgy véli, Izrael a tönk szélére került, amikor Netanjahu menesztette saját védelmi miniszterét, aki az igazságszolgáltatási „reformok” (idézőjel az eredetiből – a szerk.) szüneteltetését kérte, mire százezrek özönlöttek az utcára, még a kormányzó Likudból is számosan tiltakoztak.

Végül Netanjahu elállt a cselekvéstől, de Freedland szerint a tervtől nem, éppen csak arról van szó, hogy okosabban, darabonként valósítja meg elképzeléseit; közben félelmetes gesztust tett koalíciós partnerei irányába azzal, hogy biztonsági minisztere, a szerző szerint

Izrael pedig 75 évvel ezelőtti alapítása óta az egyik legnagyobb fenyegetéssel néz szembe: egy korlátlan hatalommal bíró kormány rémével, ami elmozdulhat a teokrácia – vagyis vallási diktatúra – irányába, esetleg annektálhatja Ciszjordániát úgy, hogy végtére is nem ad semmilyen jogot, sem állampolgárságot az ott élő milliónyi palesztinnak.

„Hiába mondjuk, hogy a választók legközelebb egyszerűen kirúghatják Netanjahut – ha bármikor megváltoztathatja a választási szabályokat, nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva kitilthat pártokat. Ezért kerültek az izraeliek az utcára: megértik, hogy a diktatúrát csak akkor lehet megállítani, amikor éppen megalakul. Ha vársz, már késő” – vélekedik.

S itt jön be a képbe Yuval Noah Harari bestseller történész, akivel Freedland nemrég interjút készített: Harari úgy véli, hogy bár egyesek szerint Netanjahu változtatásai Izraelt Törökországgá vagy Magyarországgá változtatnák, a helyzet sokkal rosszabb lenne: „Magyarország továbbra is az Európai Unió tagja.

Ha nem állítjuk meg az antidemokratikus puccsot Izraelben, az egész Közel-Kelet lángokba borulhat” – vélte a történész.

Freedland pedig leszögezi: ha a Nagypénteki Egyezményhez hasonló megállapodás létrejött volna az izraeliek és a palesztinok között, ma nem lenne ekkora a baj, sőt: ha akkor véget ért volna a megszállás, ha szembeszálltak volna a ciszjordániai zsidó telepesekkel, s ha most két állam élne egymás mellett… – sorolja a lehetőségeket. Ugyanakkor még mindig nem késő tanulni a belfasti ügyekből.

Freedland pedig úgy gondolja, megtalálta a fő különbséget: az amerikai írek óriási szerepét abban, hogy Clinton kénytelen volt foglalkozni Észak-Írországgal. A zsidó diaszpóra is utcára vonult Netanjahu ellen szerte a világ nagyvárosaiban, de ennél „sokkal, de sokkal többet kell tennie”.

Nyitókép: JACK GUEZ / AFP