Százezrek tüntettek Izraelben Netanjahu ötlete ellen

2023. március 12. 13:41

A szervezők szerint  Izrael történetének legnagyobb utcai tiltakozására került sor. 

2023. március 12. 13:41
null

Százezrek tüntettek Izraelben az igazságügyi rendszer átalakítása ellen – írja a BBC. A szervezők szerint  Izrael történetének legnagyobb utcai tiltakozására került sor. 

De miben is állna a tervezett reform? A törvénycsomag részeként a Knesszet bizonyos esetekben egyszerű többségi szavazással felülírhatná az izraeli Legfelsőbb Bíróság döntéseit, valamint az új bírák kinevezése is a honatyák kezében lenne.

Benjamin Netanjahu szerint azonban a változtatások helyreállítják az egyensúlyt a hatalmi ágak között.  A tervezet ellenzői szerint a demokrácia került veszélybe. Yair Lapid ellenzéki vezető szombaton „Izrael legnagyobb válságának” nevezte a kialakult helyzetet.

Tel-Avivban mintegy 200 ezren vettek részt a demonstráción,  Haifában 50 ezren vonultak a kormány ellen, sokan Izrael nemzeti zászlaját vitték magukkal.

A BBC egyik tel-avivi producere az eddigi legforgalmasabbnak nevezte a tüntetéseket, ahol a tüntetők megállás nélkül, késő éjszakáig ellepték az utcákat. A tüntetők megtapsolták Amichai Eshed rendőrfőnököt, aki egyenruhában vonult végig a tüntetésen.

 

Nyitókép: MTI/AP/Oded Balilty

„Bolsevik kiadvány" - véleménye miatt rúgta ki lapja a neves izraeli jobboldali publicistát

Az izraeli kommunikációs miniszter, Shlomo Karhi azt üzente a Haaretz napilapnak, hogy megszüntethetik az állami hirdetéseit, amiért kirúgták egy jobboldali szerzőjüket, Gadi Taubot - írja a lap. „Köszönöm a Haaretznek, amiért megerősített abban, hogy a médiapiacon átfogó reformra van szükség - tweetelte Karhi. - Meg fogjuk szüntetni a kormányzati hirdetéseket ebben a bolsevik kiadványban."

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irondome
2023. március 13. 09:22
Az identitásvesztett kozmopolita, libsi "zsidók" (mint Gyuri bácsi, Blinken, stb.) sokkot kapnak egy nemzeti, szuverenista kormánytól és előveszik a világszerte jól bevált felforgató receptet. Figyelnünk nagyon, mert nálunk is hasonló módszerekkel akarnak a globalisták próbálkozni.
Igazszó
2023. március 13. 07:09
Csupa jó hír. Imádom, amikor a zsidó zsidót pusztít. Kár, hogy nem csak magukon gyakorolják!
Reszelő Aladár
2023. március 12. 20:50
Mintha azt szeretnék, hogy ne is legyen saját kormányuk.
nakatomi
2023. március 12. 17:55
"De miben is állna a tervezett reform? A törvénycsomag részeként a Knesszet bizonyos esetekben egyszerű többségi szavazással felülírhatná az izraeli Legfelsőbb Bíróság döntéseit, valamint az új bírák kinevezése is a honatyák kezében lenne." A reformot az motiválja, hogy egy senki által meg nem választott, pontosabban csak önmaguk által megválasztott, alapvetően baloldali kötődésű bírói testület gyakorlatilag bármilyen kormány-, ill. parlamenti döntést megsemmisíthet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!