Ebből így soha az életben nem lesz kormányváltás, de sebaj!

***

Bár az előző akció aligha volt totális siker, még a többi ellenzéki párt is csak „elegánsan” elhatárolódott tőle, a Momentum a minap megismételte a Nagy Kordonbontást. Szerdán a Karmelitához vonultak ismét Gelencsér Ferenc pártelnök, Hadházy Ákos párton kívüli, „civilben” Zugló érdekeit a parlamentben „képviselő” politikus és társaik. Szétszedték újra a szomszédos műemléki építkezés miatti kordont,

Aprócska bökkenő, hogy a bátor képviselők benézték, mégsem a kormányülés napjára időzítették a forradalmat, így minisztereket nem tudtak vegzálni a kamerák kereszttüzében, kénytelenek voltak beérni parlamenti államtitkárokkal, akik viszont épp aznap értekeztek az épületben. Így a fekete-győri hagyományok (lásd még: újságírók fenyegetése) mentén Gelencsér „államférfi” Ferencnek sikerült a 81 éves Fónagy Jánost lerohannia, meg is kapta a magáét.

További adalék, hogy a sajtószabadság jegyében meghirdetett „puccsra” csak a magyarországi média „felét” hívták meg, az egyik kérdezőnek pedig személyesen Hadházy diktálta le, miről érdeklődjön Dömötör Csaba államtitkártól.

Mindenesetre alig várjuk a harmadik próbálkozást, addig is, a járókelők és az újságírók védelmében, akárcsak az első alkalommal, most is visszakerültek az építési kordonok a helyükre. Ha pedig elkészül az egykori honvéd főparancsnokság impozáns épülete, a kormányzati ígéretek szerint megint szabadon járható lesz a Karmelita előtti utca.

A momentumosok nyilván szimbolikusnak és bátornak szánták az egész hajcihőt, csak hát valahogy épp az ellenkezőjét sikerült elérniük vele. Ráadásul a párt népszerűbb alakjai, elsősorban is Donáth Anna, ismét távolmaradtak az eseménytől. Így ez a kaotikus, pancser, a lassan két évtizedes fideszes Kossuth-téri akciót rosszul koppintó médiahack alighanem totálisan félrement.

De hogy is áll a magyar ellenzék, a tavalyi, újabb kétharmados Fidesz-győzelmet hozó választás után alig egy esztendővel? Röviden: rosszabbul, mint akkor. Pedig a magyar társadalom számára sem volt sétagalopp ez a tizenkét hónap, ahogy a kormány sem kifejezetten jó hírekkel szolgált számunkra ebben az időszakban. Korlátozni kellett a rezsicsökkentést, elszabadult az infláció, oda a benzinárstop, dúl a háború a szomszédban, nem jönnek az EU-források – és még sorolhatnánk. Voltak már jobb napjaink. Az ellenzék azonban ebből a pozíciójának igencsak kedvező szituációból sem tudja kihozni, amit lehetne. A minimumot sem hozzák, a protestet sem tudják becsatornázni, illetve támogatásra váltani, noha ez lenne a legkönnyebb része a történetnek.

A Momentum most visszatért az eredeti koncepcióhoz, már ha volt egyáltalán ilyen, s a Gyurcsányon kívüli ellenzék vezető ereje próbál lenni. Azt üzeni, nem lehet azonnali kormányváltást követelni, ez félrevezető. Ellenben új utakat kell találni. Egyelőre ez sem sikerül nekik, a fékezett habzású aktivizmusig jutottak, ami ugyebár biztonsági játék. A DK pedig egyre csak szipkázza el a hoppon maradt pártok politikusait, a Jobbiktól az MSZP-n át egészen a Párbeszédig.

Apropó Párbeszéd! Az elmúlt hetek fejleménye, hogy az aprócska, ám főpolgármestert adó tömörülés új neve: Párbeszéd – Zöldek lett. Ezzel

Ahogy Jakab Péter sem, aki a Jobbikot elhagyva a leghangosabban követel új választásokat, miközben a kormány társadalmi legitimitása nagyjából megegyezik az egy évvel ezelőtti szinttel, legalábbis egyes mérések szerint. Hát igen, képviselő úr, ez bizony a nép hangja!

Az MSZP is jócskán megfogyatkozott, oda a középpárti státusz, akárcsak a Jobbiknál – mindkét párt nagyjából a túlélésért küzd.

Mindezeken túlmenően, az egy éve még hatpárti összefogásként közbizalomért kampányoló baloldali „sokaság” részvevői amiatt is magyarázkodni kénytelenek, hogy jelen tudásunk szerint négymilliárd forintnyi dollárt tapsoltak el a kampányra, úgy, hogy állításuk szerint nem is tudtak róla. Talán csak a „kapitány”, azaz Márki-Zay Péter, akit pár hónapja közösen emeltek pajzsra, a DK-ban azonban az elutasítottsága most már Orbán Viktoréval vetekszik.

Nem csoda, hogy az egymáson nyílt színen és a függöny mögött ejtett sebek, a választási kudarc és a személyes ellentétek miatt e pártok leginkább kerülik az „előválasztás” és az „összefogás” kifejezéseket. Lassan múlik a fájdalom, ám rögvest kiújul, amint mondjuk Gyurcsány mikrofonhoz kerül.

A DK-vezér pénteken a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában szállt bele Karácsony Gergelybe, kevesellve a főpolgármester harciasságát. Egyenesen belengette: a DK jelöltet állít vele szemben a 2024-es önkormányzati választásra. Ahhoz képest, hogy a Telex által korábban „politikai állatnak” minősített Karácsonynak állítása szerint az első száz problémájában sincs benne a volt kormányfő, én azért a helyében most módosítanék ezen az álláspontomon. Persze sosem lennék a helyében, még sofőröm sincs, nemhogy balliberális tanácsadói tapasztalatom.

sőt, most pörög be igazán, a parlamenti frakciókkal mesterségesen életben tartott ellenzéki pártok pedig egyre inkább a DK alá sodródnak. Közben a balos torta nem lesz nagyobb, csak a szeletek mérete változik, illetve a számuk csökken. Közben a Mi Hazánk sem tud előretörni, ahogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártból sem lett új reménység.

A közbizalom alapvetően továbbra is a Fidesz-KDNP mellett áll, amit nem lehet holmi propagandával vagy állítólagos jogállamisági deficittel magyarázni. Az sem árt a kormánynak, hogy a brüsszeli vegzatúra kezd nevetséges lenni, miközben a források egyre jobban hiányoznak – az Erasmus-ösztöndíjak visszatartása ebből a szempontból minimum öngólnak nevezhető az uniós illetékesek szempontjából.

Szóval akárhányszor bontja le a Momentum egyébként jól tartott „utcai harcos tagozata” az építési kordont a budai Várban vagy követeli az ellenzék a nyugati igényeknek való maradéktalan megfelelést, dalol együtt a brüsszeli kórussal (vagy ez fordítva van?), a jelek szerint ebből nem lesznek szavazatok. Bár nem akarok tanácsot adni, kedves ellenzék, talán mással kéne próbálkozni!

Nyitókép: Facebook

***