De hogy is áll a magyar ellenzék, a tavalyi, újabb kétharmados Fidesz-győzelmet hozó választás után alig egy esztendővel? Röviden: rosszabbul, mint akkor. Pedig a magyar társadalom számára sem volt sétagalopp ez a tizenkét hónap, ahogy a kormány sem kifejezetten jó hírekkel szolgált számunkra ebben az időszakban. Korlátozni kellett a rezsicsökkentést, elszabadult az infláció, oda a benzinárstop, dúl a háború a szomszédban, nem jönnek az EU-források – és még sorolhatnánk. Voltak már jobb napjaink. Az ellenzék azonban ebből a pozíciójának igencsak kedvező szituációból sem tudja kihozni, amit lehetne. A minimumot sem hozzák, a protestet sem tudják becsatornázni, illetve támogatásra váltani, noha ez lenne a legkönnyebb része a történetnek.
A Momentum most visszatért az eredeti koncepcióhoz, már ha volt egyáltalán ilyen, s a Gyurcsányon kívüli ellenzék vezető ereje próbál lenni. Azt üzeni, nem lehet azonnali kormányváltást követelni, ez félrevezető. Ellenben új utakat kell találni. Egyelőre ez sem sikerül nekik, a fékezett habzású aktivizmusig jutottak, ami ugyebár biztonsági játék. A DK pedig egyre csak szipkázza el a hoppon maradt pártok politikusait, a Jobbiktól az MSZP-n át egészen a Párbeszédig.
Apropó Párbeszéd! Az elmúlt hetek fejleménye, hogy az aprócska, ám főpolgármestert adó tömörülés új neve: Párbeszéd – Zöldek lett. Ezzel
megindult a „marakodás” az LMP-vel a zöldpárti jelzőért, úgy, hogy ha a két csapatot összeraknánk, jelen állás szerint együtt sem jutnának be a parlamentbe.
Ahogy Jakab Péter sem, aki a Jobbikot elhagyva a leghangosabban követel új választásokat, miközben a kormány társadalmi legitimitása nagyjából megegyezik az egy évvel ezelőtti szinttel, legalábbis egyes mérések szerint. Hát igen, képviselő úr, ez bizony a nép hangja!