Visszatérve a Jobbik – Konzervatívokra, Gyöngyösi Márton pártelnök (illetve EP-képviselő) a február végi pártkongresszuson kijelentette: a „világszerte támadás alatt álló értékek képviseletét” fogják vinni, majd mindenkit a párthoz hívott, „aki elkötelezett a polgári, európai Magyarország mellett”. Kifejtette, ugyancsak, hogy sorsdöntő a Jobbik számára az európai parlamenti és az önkormányzati voksolás is.
Hasonlóképpen ambiciózus terveket szőttek Szabó Rebeka és Tordai Bence társelnökök, akik szerint a nem megfelelő kormányzás miatt folyamatos válságokkal kell szembenéznie Magyarországnak. Tordai például úgy vélekedett, hogy „a zöldpolitika ott kezdődik, ahol és amikor megértjük, hogy mit jelent a fenntarthatóság”. A társelnökök később kiemelték, zöld Európát, benne zöld Magyarországot kívánnak építeni.