Gyurcsány Ferenc a Spirit FM vendége volt, a beszélgetésben több témát is érintettek, erős nyilatkozatokat tett a baloldal vezére. Előkerült például Márki-Zay Péter azon megnyilvánulása, miszerint Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter a pártelnöki értékezletekről közösen mentek ki dohányozni. A DK elnök sietett leszögezni: nem dohányzott együtt Jakab Péterrel, amikor munkakapcsolatba kerültek, akkor Gyurcsány már nem dohányzott.
Nem jól csinálja ezt szerintem Márki-Zay Péter, nem tudom, mit csinál, ennél magasabb a horizontja szerintem egy politikusnak, államférfinak még inkább, mint amit ő itt művel”
– fogalmazott a DK elnöke. Azt nem tudja, hogy Dobrev Klára nyert-e volna Orbánnal szemben, de abban biztos, hogy ilyen megalázó vereséget nem szenvedett volna.
Szóba került az is, hogy Karácsony Gergely az előválasztás második fordulója előtt visszalépett Márki-Zay javára. Arra a kérdésre, hogy árulónak tartja-e Karácsony Gergelyt a visszalépése miatt, azt válaszolta: „nem értem, hogy mit csinált.” Azt nem tudja, hogy az utolsó pillanatban miért döntött a visszalépés mellett Karácsony, de hozzátette, hogy a döntése legitim. Nem gondolja árulónak a főpolgármestert, szerinte rossz döntést hozott.