Ezzel szemben hazánk konkrétan a legutolsó helyen áll a vizsgált országok között, már ami a boldogság mértékét illeti. Kemény mondás – úgyhogy érdemes kicsit mögé nézni.
„Drámai adat érkezett, ennél rosszabb helyre már nem is kerülhetett volna Magyarország”, „A magyarok a legboldogtalanabb emberek” – záporoznak az Ipsos nemzetközi boldogságfelmérése nyomán a főcímek, ami praktikus, mert pont volt még egy kis hely a sorban a többi motivációs üzenet mellett (úgymint „Nagyon fojtogató Magyarországon élni”, illetve „Itt mindenki gyűlölködik”, azaz még az is, aki ezt panaszolja). Vásárhelyi Mária, az MTA szociológusa sietve rá is mutat: Magyarország többek között azért „a legboldogtalanabb ország”, mert „állandó félelemben és fenyegetettségben felnőni csak boldogtalansághoz vezethet”.
Mármost eleve ott kezdődik, hogy az Ipsos összesen 32 országot vizsgált a 195-ből (Magyarország esetében 500 fős mintán), ráadásul aki eltalál az apróbetűs részig, az azt is megtudhatja, hogy a felmérés 15 (nem európai) ország esetében nem tekinthető reprezentatívnak; a mintát ugyanis az átlagnál képzettebb, urbánusabb és/vagy tehetősebb polgárok alkották. Úgy azért könnyű megvernünk boldogtalanságban az indiaiakat, ha náluk a sudrák és a dalitok nem is állhattak rajthoz.
Kellemetlen tény továbbá, hogy az Ipsos rangsorát Kína vezeti: náluk bezzeg a válaszadók 91 százaléka boldog – erre varrjon gombot Vásárhelyi Mária. Az első tízbe Európából egyedül Hollandia került be,
A részletes adatok szerint a kínaiak és a hollandok pontosan egyformán elégedettek a szólásszabadságukkal és az életkörülményeikkel (86-86 százalék); ellenben a hollandoknak nem egész fele vélekedik pozitívan országának politikai és társadalmi helyzetéről, míg a kínaiaknál e tekintetben is 83 százalékos a boldogság.
Két lehetőség van: vagy az Ipsos felmérése kezelendő súlyos fenntartásokkal, vagy pedig
Érdekesség, hogy az Ipsos ugyanezen felmérése 2011 decemberében még azt mutatta, hogy a magyarok mindössze 43 százaléka boldog, azóta viszont konstans 50 százalék körüli az eredmény (a dél-amerikai országok esetében évente 20-25 százalékpontot ugrál a hangulat fel és le, a vizsgált nyugat-európai országoknál pedig egyértelmű romló tendencia rajzolódik ki – Németország 76 százalékos boldogságszintről indulva tart most 67-nél, Belgium 80-ról jutott 68 százalékra, de ugye nem süllyednek). Vajon a Vásárhelyi-tézis alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az elmúlt 12 évben csökkent mifelénk a félelem és a fenyegetettség? Logikus is: folyamatosan öregednek ki az Ipsos által mért korosztályból a csengőfrász alatt felnőttek, és lépnek helyükbe a 2006 után születettek.
Ha ezt a némileg javuló tendenciát összevetjük a Gallup minden országra kiterjedő boldogságjelentéseivel (ahol egyébként az első tízből nyolc európai), ott azt látjuk, hogy 2010 és 2012 között Magyarország (Banglades mögött kettővel) a 110. helyen állt, mivel a megkérdezettek egy tízpontos skálán 4,775-re értékelték boldogságukat, míg a 2020–2022 közötti covidos-háborús időszakban az 51. helyet foglalta el, 6,041-os boldogságszinttel. Még az is lehet, hogy ez az érték nyomban tizedpontokat javulhatna tovább, ha a mélabúra és kishitűségre hajlamos olvasó a boldogságmérések efféle, kedvezőbb aspektusairól is értesülne az „ennél rosszabb helyre már nem is kerülhetett volna Magyarország” jellegű mindensz*rista címek mellett.
Hát még, ha azt is odaillesztenénk a saját bevallás szerinti boldogságszintek mellé, hogy miként alakul az egyes országokban a kábítószer- és az antidepresszáns-fogyasztás: láttunk már ugyanis olyat, hogy valaki messzemenően hepinek prezentálja magát a külvilág felé, majd jön egy túladagolás. A 2022. évi európai kábítószer-jelentés szerint
az ecstasynál a különbség közel ötszörös. A boldogságrangsorban messze előttünk szárnyaló Portugáliában ezer emberből 131 szed antidepresszánsokat, Svédországban 109, Hollandiában 47, míg nálunk 30. Amikor tehát arra a kérdésre, hogy „boldognak tartja-e magát”, a magyar ember hümmög – ahelyett, hogy a kínaihoz vagy a hollandhoz hasonlóan rávágná, hogy naná –, akkor még az is lehet, hogy nem annyival boldogtalanabb ő, csak őszintébb.
De ne relativizáljuk a dolgokat, vegyük komolyan az Ipsos tanulmányát: Magyarországon a 16 és 74 év közöttiek közül minden második ember boldog. Statisztikailag tehát még a metróban ülők fele is. Azaz aki azt tapasztalja, hogy „élhetetlen ez az ország”, mert „itt már mindenki full depressziós”, annak érdemes önvizsgálatot tartania, nehogy az legyen, hogy a saját frusztráltságát és előítéleteit vetíti ki embertársaira.
Levonható továbbá az a biztató következtetés, hogy bőven elég, ha minden boldog(abb) ember csak egyetlen boldogtalanabbat igyekszik jobb kedvre deríteni, máris száguldhatunk előre a rangsorban. Ez azért nem megugorhatatlan kihívás, még ha munkásabb is, mint óegygézni egyet az Ipsos-eredmény láttán. Egyidejűleg a magukat boldogtalannak minősítők is fellélegezhetnek: sorsuk nem megmásíthatatlan. Az Ipsos közlése szerint ugyanis a boldogsághoz leginkább hozzájáruló tényező az, ha az ember úgy érzi, életének van valami értelme (ez a felmérésben megkérdezett magyarok csupán 58 százalékánál áll fenn); ezzel szemben az ország gazdasági-politikai helyzete a legkevésbé releváns faktorok közé tartozik. Azaz
vagy kopogtasson be a rászoruló szomszédhoz, hasznossá téve magát a mindennapokban – aztán persze aki fél, hogy a saját hasznosságának és ezáltal közérzetének javulásával növeli a NER boldogságindexét, az kitolásiból nyugodtan panaszkodhat továbbra is az Ipsosnak, ezen ne múljék.
Az egyébként egy érdekes eredménye a felmérésnek, hogy a vizsgált országokban (amelyek között ott találjuk az Egyesült Arab Emírségeket is) a nők összesített boldogságindexe egy százalékkal magasabb a férfiakénál; az életük felett pont ugyanolyan arányban rendelkeznek kontrollal, a munkahelyüket illetően pedig egy hajszállal még elégedettebbek is. A férfiak és a nők között tehát az Ipsos szerint gyakorlatilag nincs különbség; ellenben a házasok minden mutató tekintetében (még országuk politikai helyzetének megítélésében is)
Ez csak egy kósza információ azoknak, akik szerint a lányokat nem a családi életre kell nevelni, hanem elsősorban függetlenségre és önmegvalósításra kell biztatni.
Nyitókép: Hszi Csin-ping és a kínai Központi Bizottság (LI GANG / XINHUA / Xinhua via AFP)
***
Az európai akkumulátorgyártás fellegvárának szánt Northvolt összeomlása kijózanító pofon volt a merész tervek szószólóinak. A történet visszatért önmagába, a világ legnagyobb gyártója, a CATL pedig máris bejelentette, hogy új beruházásba kezd – ezúttal Spanyolországban.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
Most, hogy egy ismeretlen nő 20 ember (!) által lájkolt posztját már sikerült tényellenőrizni, akár a Tisza-vezér állításait is szemrevételezhetné valaki.
Kína új irányvonalat hirdetett: 2025-től radikálisabb élénkítő lépésekkel kívánja támogatni a növekedést. Bár a bejelentések rövid távon optimizmust hoztak a tőzsdékre, a szakértők óvatosságra intenek: a szavak mögötti valódi tettek és azok hatékonysága még mindig kérdéses marad.
Oroszországnak a szemmel látható nemzetközi kudarcai után valahol muszáj teljesítenie.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
