Őrület: Orbán Olaszországban olaszosat eszik!

Azt gondolnám, hogy aki meggyőződéses antiorbánista, annak bőven elég frusztrációt okoz a négyszer kétharmad és annak összes organikus folyománya – nem szükséges saját hatáskörben további háborognivalókat legyártani mellé ahhoz, hogy fájjon. Az emberi mazochizmusnak azonban szemlátomást nincsen határa.

Mással nehezen magyarázható, hogy emberek tömegeit (köztük neves értelmiségieket) immár napok óta „nem hagy békén, mi több, egyenesen irritál”, hogy a miniszterelnök – tudomásuk szerint – fényképekkel tette közhírré,

hát még enni se tanult meg a köpcös, szekunder szégyen. Ha valakinek tényleg jólesik ezen pörögnie napokig, akkor nem akarom megzavarni a rituális önsorsrontást, a többiek számára azonban szabadjon előállnom a tényekkel.

Egy. Amint arról egyebek mellett a Telex és a HVG is beszámolt, a miniszterelnök magánjellegű ebédjéről a La Repubblica című baloldali lap és a Canale Dieci nevű olasz regionális portál adott hírt, közzétéve az étterem nyilván marketingcélokból készült saját felvételeit. Ebből sikerült nagyjából 24 óra leforgása alatt az internet bugyraiban kikerekíteni azt, hogy a „Rogán-művek” nyomnak ilyen fotókat pofátlanul a nép arcába, és Orbán tahó módjára henceg lakomájával a Facebook-oldalán, amikor az átlagpolgárnak egy zónaadag krumplistésztára se futja.

S miközben megy emiatt az össznépi tajtékzás, egyetlen jóravaló liberális se kommenteli oda a vonatkozó írások alá, hogy helló, dehát nem is posztolt ilyet a Zorbán,

Nézzétek már meg, véreim: a Telex hozta le kedd éjjel a hírt az olasz forrásokra hivatkozva, aztán másnap az RTL, a Mandiner és a többiek. Hol láttok itt kormányzati kommunikációs fogást és szándékos dicsekvést, meséljétek már el, drága barátaim! Már a rorátés hisztinél is ciki volt Rogán propagandagyárát vizionálni a Telex kamerája mögé – ha így folytatjátok, nem csodálkoznék rajta, ha holnap rajtunk köszörülné a nyelvét a lakájmédia, és valljuk be, jogosan.

Vagy persze lehet, hogy voltak efféle kommentek, csak független-objektívék cenzúrázták őket; de az se a legbiztatóbb opció.

S hogy szégyen lenne közzétenni ilyen fotókat? Ez bizony egy szabad ország, szabad sajtóval – senki nem szól le a Telexnek, hogy pszt, az ostiai ebédről egy szót se, nehogy véletlenül szavazatokat veszítsen a NER a válság közepén. De Ostiában se kapják ki a testőrök a telefont a pincér kezéből

Amikor pedig egy ellenzéki gondolkodó azt fejtegeti, hogy mindez a nyíltság érthetetlen, és inkább valamely római luxusétterem különtermében kellett volna szűk körben, kegyes félhomályban étkezni, akkor azért el is szomorodunk kissé. Mi azt tanultuk, hogy az átláthatóság európai érték, erre jön egy felvilágosult értelmiségi, és bizonygatni kezdi, hogy stikában kell a dolgokat intézni. Aztán csodálkozik, hogy a Fidesz szavazótábora nem tódul egy emberként, hogy ezt a sunnyogósabb alternatívát válassza.

Kettő. Noha a kormánypártiak epitheton ornansa a „tájékozatlan bugris”, és az ellenzéki értelmiségiek szokása rötyögni a nyúljás pacalon és példálózni a tengeri népek rafinált konyhájával, úgy tűnik, nekem kell most itt tájékoztatnom a jóízűen kacagókat: a homárt bizony előke mellékelésével szokták felszolgálni. Sőt, még citromos törlőkendőt is adnak hozzá, hiszen fogyasztásához kéz használata is megengedett. És bár lehet hüledezni, hogy mennyi minden van azon az ostiai asztalon, be kell vallanom: a legutóbbi szolid nyaralásunkon egy halászfalu kisvendéglőjében simán beletettek a hétköznapi rizottómba annyi osztrigát, amennyi a miniszterelnök előtt figyel. Aki babrált már rákokkal és kagylófélékkel, jól tudja: ilyen esetben a cél az, hogy az ember egyáltalán kitermeljen magának valami ehető kalóriát a tekintélyes mennyiségű héj, illetve páncél alól.

Tényleg rengeteg mindenbe bele lehetne kötni – kicsit égő ehelyett egy olyan tengerparti ebéden rugózni, amilyet egyébként az utóbbi időben már magyarok meglehetősen széles tömegei engedhettek meg maguknak. (Beleértve azokat, akik a hosszú téli szünetet kihasználva – háború ide, háború oda – családjukkal épp valamely síterepen töltődnek. Igen, olyanok is akadnak köztük, akiknek hónapokig kint volt profilképén az ukrán zászló.)

És itt érkezünk meg a harmadik pontunkhoz. Sajátos, hogy miközben izzanak a billentyűzetek amiatt, hogy a velejéig romlottnak tekintett miniszterelnök válság idején étterembe viszi a feleségét, ahelyett, hogy beugrana egy supermercatóba két tramezzinóért, oszt buongiorno – mindeközben senkinek nem tűnik fel, miként járnak el a morálisan felsőbbrendű ellenzéki értelmiségiek. Akiktől azért ugye elvárnánk ezt-azt. Nem utolsósorban példamutatást.

Ehhez képest, idézek: „Ebédre osztriga és aperol, vacsorára disznóláb. Ti hogy fogtok szilveszterezni és mit fogtok enni?”. Ezt például egy elismert ellenzéki író [Péterfy Gergely – a szerk.] találta szerencsésnek kiposztolni Umbriából 2022 telén, kevéssel egy „bejött nekem az élet” üzenetet hordozó szivarozós kép megosztása előtt.

Tényleg sajátos ez az ellenzéki szubkultúra: szidják a Zorbánt, hogy miért rakja ki a Facebookra az ebédmenüjét, noha ki se rakja – de közben lájkolják a sokkal kifinomultabb és szociálisan érzékenyebb ellenzéki értelmiségit, amiért megosztja a plebsszel, hogy náluk bizony osztriga kerül a tányérra. (Miután egy decemberi hétköznapon elújságolta, hogy pompás párolt kagylót evett egy budapesti(!) bisztróban.) Miért kellene egy kormánypárti szavazónak fennakadnia azon, hogy Orbán Viktor homárt eszik,

És miért lenne vonzóbb számára az őt lefasisztázó milliárdos pojáca, mint az ő problémáira rezonáló, Ostiában homárt, Öttömösön pedig disznótorost fogyasztó gyarló miniszterelnök?

Tényleg érdemes lenne egy kicsit színvonalasabban, hitelesebben és a tények alapszintű figyelembevételével művelni ezt a mainstream ellenzéki megmondást – kivéve persze, ha puszta mazochizmusból jólesne még egy ötödik kétharmad.