Megint egyoldalú és csúsztatásokkal teli az EU-ban kedvelt magyar médiajelentés

Szilvay Gergely és Veczán Zoltán

Átnéztük az olaszországi Robert Schuman Központban működő Médiapluralizmusért és Sajtószabadságért Központ által készített, legújabb, 2021-re vonatkozó magyar médiajelentést. Az évente készülő jelentést az EU-ban általában felhasználják a tagállamok jogállamisági riportjához. 

Tavaly a Mandiner cikksorozatban vette végig, milyen téves vagy alátámasztatlan állításokkal, milyen komoly módszertani hibákkal és torzításokkal van tele a 2020-ra vonatkozó jelentés, és hogy milyen személyi összefonódások mentén készül a Médiapluralizmus Monitor hazánkkal szemben igen kritikus jelentése, amelyre az akkori jogállamisági jelentés is hivatkozott, így akár milliárdok is múlhattak rajta. Emellett azt is felfejtettük, hogy a Svájctól Albániáig azonos módon felhasznált kérdéssorok, a nyugati médiamodellek globális normává emelése, a kutatás módszertanának átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége hányféle módon sértheti a tudományosság és az objektivitás kritériumait.

Most megnéztük a legújabb, 2022-ben megjelent, 2021-re vonatkozó jelentést is, és hasonló hiányosságokat, hibákat találtunk.

Átlátszó jelentés

A 2021-re vonatkozó jelentést, melyet nem teljes körűen kritizálunk végig, négyen jegyzik. Az egyik Bátorfy Attila, a CEU volt és az ELTE jelenlegi oktatója, az Átlátszó és a Kreatív volt munkatársa. Szabó Krisztián tudomásunk szerint mesterképzése során találkozott Bátorfy Attilával, aki gyakornokként hívta meg az Átlátszóhoz. Így lett a portál munkatársa, 2021-ben pedig Junior Prima díjat kapott. Galambosi Eszter „független kutató” úgyszintén írt az Átlátszónak. Cikkei megbízhatóan hozták a baloldali agendát és keretezést, a spanyol konzervatív Vox pártot például leszélsőjobboldalizta (itt ajánljuk a Mandiner interjúját Santiago Abascallal, a Vox elnökével). Végül a negyedik szerző Konrad Bleyer-Simon, a European University Institute munkatársa, aki életrajza szerint a Freie Universität Berlin Emberi Jogok Nyomás Alatt programja keretében írta doktoriját, dolgozott NGO-knak és a hírmédiának, többek közt Budapesten. Azaz

A Média Pluralizmus Monitor jelentése „szabványosított kérdőíveket” használ minden tagállam esetében, amelyek segítségével négy területet vizsgál: alapvető védelem, piaci pluralitás, politikai függetlenség és társadalmi inkluzivitás. Százalékban adja meg, hogy mekkora eme tényezők veszélyeztetettsége, a kockázatot pedig alacsonynak, közepesnek vagy magasnak ítéli. Mint leszögezik, a jelentés nem feltétlen tükrözi a kiadó CMPF vagy egyesével a szakértő tagok véleményét, hanem „az adatgyűjtést végző és a jelentést író tagállami csapat véleményét képviseli”. A nagy egészt tekintve a „csapat” szerint „a médiapluralizmus Magyarországon 2010 óta folyamatosan romlik”. Az alapvető védelmet és a társadalmi inkluzivitást közepes kockázatúnak sorolták be, a piaci pluralizmus területén csökkent a kockázat 2020-hoz képest a járványból való kilábalás miatt.

A bevezetésben már megjelenik egy médiához nem tartozó, politikai, egyben tipikusan baloldali szempont, az, hogy „Magyarországon volt a legalacsonyabb a női képviselők aránya a parlamentben”. A szerzők leszögezik, hogy Budapesten kívül szerintük a média „szinte teljes egészében kormányközeli körök tulajdonában van”.

Valamiért a 2021-re vonatkozó jelentés elején helyet kaptak 2022-es témák is a kampány és az ukrán-orosz háború kapcsán. Megjelenik kifogásként, hogy ugyan az NMHH utasítására az egyetlen egy műsorszolgáltató, aminek csomagjának benne volt az orosz RT, kivette, de az „RT honlapja elérhető maradt”. Kérdés, ha szólásszabadság van, abba nem tartozik-e bele az RT működésének is a joga, és

A jelentés szerzői szerint a kormánypártok a kampányban azt állították, hogy az ellenzék bekapcsolódni készül az ukrajnai háborúba, hiszen a kormánypártok üzenetei csak arra mutattak rá, hogy az ellenzék tervezett lépései elősegítenék a háborúba való belesodródást. Emellett a szerzők szerint „megalapozatlan” az az állítás, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a magyar választások befolyásolására készült, holott igenis lehet amellett érvelni, hogy Zelenszkijnek a magyar választások napján mondott beszéde, melyben nekiment Orbán Viktornak, a magyar választásokba való beavatkozás. Ez olyan, mintha bármely miniszterelnök a világon elmondaná, hogy kinek drukkol egyik szomszédjában, ahol épp aznap tartanak választásokat. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy női parlamenti képviselők aránya és a Zelenszkij-ügy vajon miként tartozik a médiapluralizmus témakörébe.

Tóta W.- és LMBTQ-per

A jelentésben a piaci pluralitást magas kockázatúnak sorolták be, hozzátéve, hogy az online pluralitás jobb, mint az offline. A szerzők nagynak ítélik a kereskedelmi és tulajdonosi befolyást, a politikai függetlenséget pedig magas kockázatúnak ítélik. Fő példájuk a KESMA, bár hozzáteszik, hogy a Nyugati Fény és az EzaLényeg egyértelműen baloldali pártpolitikai kötődésű lapok.

Az ex-átlátszósok által írt jelentés leszögezi: „Miközben az elmúlt években a legnagyobb független vagy kormánykritikus médiumok közül több is megszűnt – ezzel egyidejűleg teret adva a kormánypárti, kormányközeli médiafelületeknek –, a kormány és szimpatizánsainak álláspontja szerint a piac egyre sokszínűbbé vált. Ennek alátámasztására gyakran kiemelnek olyan médiumokat, amelyek továbbra is kormánykritikus üzeneteket közvetítenek”. Eme állításukat jelen sorok egyik szerzőjének a Washington Examiner jobboldali amerikai lapnak írt op-edjével igyekszenek igazolni – azonban a hivatkozott cikk nem pusztán „kiemelt” kormánykritikus médiumokat, mint egy-egy példa, hanem

hiszen mind a címek, mind az olvasottság eloszlása nagyjából fele-fele a jobb- és baloldali szemléletű médiumok között, szegmenstől (tévé, rádió, nyomtatott napilapok, nyomtatott hetilapok, online portálok) függően kisebb eltérésekkel, ráadásul a legtöbb szegmensben a legnépszerűbb médiumok baloldaliak. 

Természetes, hogy egy médiajelentés vizsgálja a véleményszabadság kérdését. Ugyanakkor Bátorfyiék azt írják, hogy a felhatalmazási törvény „félreérthető megfogalmazása miatt akár tényszerű információk nyilvánosságra hozatala is büntethetővé vált volna. Tóta W. Árpád újságíró pere egy emblematikus eset, amelyben korlátozták az újságírók véleménynyilvánítási szabadságát. 2018-ban véleménycikkét ugyanis a ’magyar nemzet’ becsületének megsértésére alkalmasnak ítélte a Legfelsőbb Bíróság”. 

Nos, a jelentés ezen megállapítása több okból is problémás. Tóta W. Árpád véleménycikket írt, és a magyar nemzettel kapcsolatos kijelentésének – „büdös magyar migránsokról” és „magyar banditákról” értekezett – nem sok köze van semmiféle „tényszerű információhoz”, pere pedig kollektív személyiségi jogi per volt, aminek nem volt köze a felhatalmazási törvényhez (utóbbi 2020-as, Tóta W. pere 2018-as). Ilyen kollektív személyiségi jogi pert lehet indítani vallási, kisebbségi és más társadalmi csoportok méltóságának megsértése ellen is. („A közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni.”)

Miközben érthető lehet az egész „kollektív személyiségi jog” elleni kifogás, felmerül bennünk a kérdés, hogy ha egy jobboldali újságíró vesztett volna pert mondjuk LMBTQ-szervezettel szemben (lejjebb mutatunk hasonló esetet), amelyet épp ugyanazon szavakkal illetett volna, mint Tóta W. Árpád a magyar nemzetet, akkor is tiltakoznának-e a jelentés szerzői. Magyarán ha különféle vallási és kisebbségi csoportokat megillet a kollektív személyiségi jog, akkor a magyar nemzetet is joggal illeti meg. Ha pedig a magyar nemzetet nem illeti meg, akkor más csoportokat sem.

Azt is kifogásolják a szerzők, hogy hazánkban a rágalmazás továbbra is bűncselekmény. Holott az ítélkezési gyakorlat az, hogy békítési kísérlet után az érintettet pénzbírságra ítélik vagy megrovást kap, és ezek nem kerülnek be az erkölcsi bizonyítványába. Magyarországon rágalmazási per még nem végződött börtönnel.

Elriasztás: mi stratégiai per és mi nem?

Bátorfyék szerint „a világjárvány idején a kormány kevés információt osztott meg a nyilvánossággal, megszüntette a sajtótájékoztatókat, és általában nem válaszolt az újságírók kérdéseire” – miközben az operatív törzs gyakran Gulyás Gergely részvételével minden reggel tartott sajtótájékoztatót, ahol bárki kérdezhetett. 

A jelentés szerint az újságírók öncenzúrával is élnek, és „széles körben elterjedt az az elképzelés”, hogy aki kormánykritikus megjegyzéseket tesz, elveszítheti állását – ezt azonban semmilyen felméréssel, kutatással nem támasztják alá. 

Galambosiék úgy látják, hogy „egyre inkább aggodalomra adnak okot a stratégiai perek a közéleti szerepvállalás ellen” (SLAPP), ráadásul itthon nem szabályozzák a kérdést. Példaként említik a Hit Gyülekezete „stratégiai” perét az Átlátszó és a Magyar Hang ellen. Azt azonban nem tudjuk meg, mitől számít ez „stratégiai” pernek, más médiaperek pedig nem annak. Kifogásolják, hogy egyes vallási csoportok és egészségügyi cégek szoktak ilyen „elrettentő” szándékú pert indítani. Kérdés, hol van a határ a nem elrettentő szándékú és az elrettentő szándékú per között, vagy hogy mit gondolnak a szerzők az előszeretettel pereskedő szcientológiáról. 

A Tóta W-féle per és a Hit Gyülekezete által indított per fényében izgalmas kérdés volna, hogy

de ez nem derül ki. Holott Tóta W. 2018-as perével szemben a jelentés fő tárgyának megtett 2021-es évi eset volt, hogy a Vasárnap.hu-t beperelte Pál Márton és Hanol Ádám melegpár, a Szivárványcsaládokért Alapítvány két szervezője egy azon megjelent véleménycikk miatt (Milyen jövő elé néz a „kétapukás” kisfiú?). A pár elsőfokon megnyerte a pert, másodfokon elvesztette. A cikkben a pár még csak nevesítve sem volt, első fokon a bíróság csak a felperesek tanúit volt hajlandó meghallgatni.

Vagy ott van a Hintalovon Alapítványnak a Magyar Nemzet, 888, Pesti Srácok és Mandiner ellen indított pere, amelyben azt kifogásolták, hogy a portálok egy hírben „LMBTQ-propagandának” nevezik az általuk tartott, óbudai óvodai felvilágosító órákat. A propaganda a szótári definíció szerint nézetek szisztematikus terjesztése. Vajon ebbe és a szerkesztési szabadságba nem fér bele ez a szóhasználat?

pedig akkor kiderülne, hogy a szakmai tapasztalatok szerint a médiabírák mindegyike egyértelműen balra húz és kettős mércét alkalmaz, a jobboldali lapoknál szigorúbban, a baloldaliaknál lazábban értelmezve a jogszabályokat, a perek pedig gyakran tárgyalótermi és folyosói inszinuációkkal tarkítottak a jobboldali lapok esetében. Jobboldali médium ellen pedig sokkal több pert indítanak, mint baloldaliak ellen – vajon ez nem a jobboldali újságírók közéleti szerepvállalástól és véleménynyilvánítástól való elriasztása, azaz SLAPP?

A jelentés felhozza a Klubrádió esetét, ami elesett addig használt frekvenciájától, pedig a Médiatanács még pályázata kiegészítésére is felkérte. Azt nem említik meg, hogy az NMHH jogsértés miatt zárta ki a Klubrádiót a pályázatból, pályázata hiányosságait pedig a Klubrádió is elismerte. 

„Minden háztartásban lehetséges”

Izgalmas megjegyzés, miszerint „a kormánykritikus médiafelületek elérése szinte minden háztartásban lehetséges”, ám „azok a médiafogyasztók, akik nem keresik tudatosan az objektív vagy független híreket, nagyobb valószínűséggel fognak a kormány álláspontját erősítő üzenetekkel találkozni, kormányközeli médiumokat fogyasztani”. Ezek szerint a jelentés szerzői számára a „független és „objektív” „kormánytól függetlent” jelent, esetleg „kormánykritikust”, de a más szervezetektől való függés vagy az ideológiai elfogultság nem fontos, a kormány üzenetei pedig sosem lehetnek „objektívek”. (Itt ajánljuk a szerzőknek Steven Marras Objectivity in Journalism című munkáját.)

A jelentés megjegyzi, hogy

A szerzők kifogásolják, hogy hazánkban úgymond nem védik az újságírókat eléggé a kereskedelmi érdekek érvényesülésétől, és a szerzők szerint „közvetett kormányzati nyomás nehezedik a kereskedelmi hirdetőkre”, ugyanakkor „ritka a közvetlen nyomásgyakorlás”. Úgy látják, hogy a „kormánykritikus média egy része is a kormány befolyása alatt áll”, ami a Hit Gyülekezete tulajdonában lévő ATV-t, illetve egy másik megjegyzésben a Népszavát jelenti. Nem fejtik ki, hogy ez a feltételezett kormányzati befolyás miként érvényesül, ahogy azt sem, hogy ha „kormányközeli” média lehet „kormánykritikus”, akkor mégis mi a helyzet azzal, hogy független és objektív csak a „kormánytól független” médiumok lehetnek. Ezek szerint a kormány egyes esetekben mégsem befolyásol olyan médiumokat, amelyeket befolyásolhatna?

Külön újságírótörvényeket akarnak

A jelentés az újságírók védelme kapcsán kifogásolja – mint korábban is –, hogy hazánkban „nincs olyan törvény, amely garantálná az újságírók védelmét”, „jogaik és kötelességeik az alapjogoktól és a médiaszabályozástól függnek”, és nincsen szabályozás az újságírók online zaklatásával szemben. Azt is kifogásolják, hogy az újságírók ugyanúgy a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak, mint bárki más, és munkájukat nem szabályozza külön törvény. 

Kérdés, miért kellenének külön törvények mindezekre, és miért nem elégséges az általános online zaklatás elleni jogszabályi szabályozás az újságírók esetében. A jelentésből az tűnik ki, hogy a szerzői

Az újságírói szakmáról és strandardokról szóló részben hivatkozás, alátámasztás nélkül, valószínűleg saját benyomásaik alapján megjegyzik, hogy a szakmai normákat felülírják „az előítéletek, a pártoskodás, a párthűség és az ideológiai álláspontok”. Itt kifogásolják, hogy „nincs külön törvény az újságírók munkakörülményeinek biztosításáról”, és azok csak „az általános munkajog hatálya alá tartoznak”. Sőt: „egyetlen törvény sem garantálja az újságírók védelmét, jogaik és kötelességeik az alapvető jogoktól és a médiaszabályozástól függenek”. Itt is kérdés, miért is lenne szükség külön törvény e tekintetben az újságírókra, és mi mástól függenének, mint a médiaszabályozástól.

Soros Györgyől és Jean-Claude Junckerről azt írják, ők „a magyar politikába állítólag beavatkozni próbáló” entitások. Ha azonban előkeressük Soros György önvallomásait (pl: „csak írja azt, hogy a korábbi szovjet birodalomból Soros-birodalom lett”), és megnézzük, mire és mennyit költött itthon vagy máshol alapítványa, vagy hogy miket mond Orbán Viktorról, akkor erősen kérdésessé válik az „állítólag”. Vajon miért nem tudják elismerni baloldalon, hogy Soros György és az EU beavatkozik a magyar politikába? 

Veszélyben a kisebbségek?

A kisebbségek médiához való hozzáférése közepes kockázatúnak ítéltetik. Kifogásolják, hogy az elismert kisebbségeknek nincs műsora a kereskedelmi médiumokban, és hogy a közszolgálati médiában nincsenek irányelvek a nemek közti egyenlőség biztosítására. Sőt, a közszolgálati médiumok osztályvezetőinek „csupán” egyharmada nő, ahogy nyolc vezetőből is csak egy. A médiában megjelenő személyeknek is csak a negyedét teszik ki a nők. 

A jelentés szerint „a kormány maga is gyakran aktívan megbélyegzi a kisebbségi csoportokat a kommunikációban”, és „2021-ben nem voltak jelentősebb jogi vagy szakpolitikai intézkedések a dezinformáció ellen”. Kérdés, ez miért kormányzati feladat a jelentés szerint. Ugyanakkor úgy látják, a bíróságok és a Médiatanács is szigorúan lép fel a gyűlöletbeszéd ellen, bár szerintük „riasztó tendencia figyelhető meg az etnikai kisebbségekkel (főleg romákkal és bevándorlókkal) szembeni gyűlöletbeszéd terén” – viszont erre vonatkozóan nem hivatkoznak semmilyen kutatásra. 

Föderalizációs javaslatok

Végezetül a jelentés számos, föderalizációs tendenciájú és beavatkozásra felszólító javaslatot fogalmaz meg, köztük például azt, hogy: „Az egyik megoldás egy európai médiafinanszírozási vagy médiatámogatási mechanizmus lehet, amely fedezi vagy kiegészíti a független médiumok működési költségeit. Az uniós intézmények mellett a nemzetközi adományozók figyelmét is szeretnénk felhívni a magyar média helyzetére, és kérjük őket, hogy támogatási stratégiájuk kialakításakor vegyék figyelembe a magyar nyilvánosságot is.” 

Emellett megjegyzik: „A versenyellenes magatartásra vonatkozó uniós szabályoknak figyelembe kell venniük a KESMA és más domináns, kormányközeli médiatulajdonosok piactorzító hatását.” Holott Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke 2021 tavaszán már kifejtette, hogy nincs módjukban fellépni a KESMA ellen. 

Egyértelmű uniós föderalizációt elősegítő javaslata következő:

Kérjük az Európai Bizottságot, hogy keressen megoldásokat és eszközöket az állami források felhasználásának és az ezekkel kapcsolatos visszaélések szabályozására a nemzeti médiapiacokon. Ha a tisztességes versenyről szóló jelenlegi európai szabályozás nem elegendő a piactorzító gyakorlatok visszaszorítására, akkor lehet, hogy ezzel a gyakorlattal egy új szabályozásban kell foglalkozni.” Ugyancsak bevatkozásra szólítanak fel az online politikai hirdetési piac tekintetében is. 

Milyen forrásokat használtak a jelentésszerzők?

Összesen 113 forrást elemeztünk (ennyi található a jelentésben); és tapasztaltunk némi változást a korábbiakhoz képest.  A korábbi hat országjelentésben, amelyet tavalyi cikkünkben vizsgáltunk, az összes forrás 43,2 százalékát kitevő puszta tényközlésre szorítkozó szövegek: főként jogszabály-szövegek, vagy értéksemleges statisztikák (KSH, IMF, Magyar Reklám Szövetség) mellett a kormánnyal szemben szisztematikusan kritikus, baloldali elkötelezettségű források tették ki az összes hivatkozás 51,5 százalékát, a kormánnyal szemben pozitívnak tekintett forrás alig 5,4 százalékot.

a 113-ból 65 forrás, azaz már 57,5 százalékot tettek ki ezek a tartalmak. Ezen belül voltak – érdek- vagy értékkonfliktus nyomán – egyértelműen kormányellenes külső forrásként beidézettek, úgy mint erősen ellenzéki médiumok és csatolt tartozékaik (a 444 Qubitestül nyolcszor, a 24.hu ötször, ahogy a Lakmusz is háromszor), rengeteg véleménybe hajló, de nem véleményként hivatkozott cikk; ugyancsak szerepeltek ellenzéki újságírók kutatói szerepekben, kutatók (például a Roma Sajtóközpont vezetője) nyilatkozóként beidézve. 

Számos tanulmányt, elemzést, jelentést is idéztek baloldali világlátású, ellenzéki elkötelezettségű civil vagy szakmai szervezetektől, hazaiaktól (TASZ, Political Capital, Helsinki Bizottság, Mérték Médiaelemző Műhely) és nemzetköziektől (International Press Institute). A szokásos vádak megismétlődtek tudományos publikációkban is, ha másképp nem, a nyugati nézőpontot természetes normaként beállító, hazánkat ezen az alapon bíráló módon (köztük Bajomi-Lázár Péter olyan meredek kijelentéseket is tartalmazó tanulmányával, mint a pártok és a média viszonyaival foglalkozó 2013-as írása, amelyben például kijelenti, hogy míg Orbán az összes döntéshozói pozíciót a médiaszabályozás tekintetében a sajátjainak tartott meg, bezzeg Hornék konszenzusra törekedtek a többi párttal).

(31 darab, azaz 27,5 százalék), ezek közé került a kiegyensúlyozott elemzéseket nyújtó Transzparens Újságírásért Alapítvány, a semleges hangvételű statisztikai jelentések, a DTK, KSH és társai, illetve egy még meg nem jelent tanulmányt is ide soroltunk, lévén nem volt ellenőrizhető annak tartalma, irányultsága.

Emellett pedig formálisan növekedett a kormánnyal szemben baráti jobboldali, vagy hivatalos forrás aránya is: a 17 ilyesfajta hivatkozás 15 százaléknak felel meg. Vagyis ránézésre csaknem triplázódott a jobboldalinak nevezhető források száma az előző jelentéshez képest, de ezek ezzel együtt továbbra is alig a negyedét teszik ki az ellenzéki-baloldaliaknak. Közelebbről szemlélve azonban látszik, hogy ezek tartalma sem minden esetben a kormány álláspontját jeleníti meg: szerepel itt híradás arról, hogy bírságot kapott az Echo Tv, az MTVA vezetőit felsoroló aloldalai, a médiát kritizáló NMHH-jelentések is, ezek és a kormányt támogató források aránya nagyjából fele-fele. 

Vagyis összességében a kép ugyanaz, mint volt: bár növekedett a jobboldali hivatkozások száma, továbbra is felülreprezentáltak a baloldali források.

Nagy Károly: Nem lehet brüsszeli ideákhoz mérni országokat

Az OJIM menedzsere, Nagy Károly lapunknak elmondta, az együttműködés azért nem volt olyan zökkenőmentes, mint amilyennek a felkérés tényéből fakadólag gondoltuk volna. A jelentés megjelenéséről például a mi megkeresésünkre értesült.

Nagy Károly emlékeztetett: tavalyi a Transzparens Újságírásért Alapítvány éles szakmai kritikákat fogalmazott meg a Médiapluralizmus Monitor módszertanával kapcsolatban. „Tettük ezt többek között azért, mert ez egy olyan dokumentum, amelyre alapozzák a Magyarország elleni jogállamisági mechanizmust”. Szakértői feladatuk volt mintegy húsz, a kutatási csapat által megválaszolt kérdésre észrevételeket írni. Kiemelte: „Ezekkel csak az volt a baj, hogy

Mi mindenhova leírtuk az észrevételeinket, de az alapokra és a végső jelentésre sem volt hatásunk. A jelentés leszögezi, a szakértők véleményét nem feltétlenül veszik figyelembe. Annak azonban örülök, hogy a Transzparens különféle elemzésre több esetben is hivatkozik az EU-s anyag.” Nagy hozzátette: elsősorban Bátorfy Attilával, a magyar kutatási csapat vezetőjével beszélgetett, akivel annak ellenére, hogy sok mindenben nem értenek egyet, „előremutató és jó” eszmecserét folytatott, és kiváló szakembernek tartja. Azonban maga a jelentés módszertana szerinte annyira univerzalifikált, hogy ha „lényegében bárki kitölti, az eredmény az lesz: Magyarországon gond van. Mi javaslatokat fogalmaztunk meg, hogy hogyan kéne megváltoztatni a módszertant, sajnos erre nem volt fogadókészség”. 

A Transzparens Újságírásért Alapítványnak számos további kifogása volt. Az OJIM francia partnerszervezetének és a független Választási Médiafigyelő Delegációnak vezetőjével együtt Nagyék hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy a jelentés ugyanazzal a módszertannal vizsgálja a posztszocialista országokat, valamint a nyugat-európai országokat és Törökországot is. Így aztán nem veszi figyelembe a társadalmi sajátosságokat, valamint a gazdasági tényezőket. Emellett a jelentést egy nemzeti szakmai csapat állítja össze, mely csapat összetételében egyoldalú, abban nem képviseltetheti magát minden oldal, nem jelenhet meg többféle vélemény.

Mint Nagy hozzátette, ahhoz, hogy egy megfelelő módszertant dolgozzunk ki széles szakmai párbeszédre van szükség: „nem lehet Brüsszelben kitalálni egy ideát és ahhoz mérni az európai országokat. A társadalmi adottságokat pedig nem lehet eltörölni. Ezek voltak az érveink alapelvei”.
 

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László