A Wagner-csoport és a többiek: az államok erőszak-monopóliumát fenyegetik az új zsoldosok

Írta: Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő

A 17. század első évtizedeit nehezen lehetne aranykornak nevezni. Természetesen Európában itt-ott voltak olyan területek, ahol a korábbiaknál jobb volt az élet, de a 16. századi vallási küzdelmek még nem fejeződtek be, árnyuk továbbra is ott lebegett a földrész felett.

A korabeli csatamezőt a spanyol terciók uralták: merev, javarészt 4-6 méteres pikákkal felfegyverzett alakzataikat a négyszögek csúcsain elhelyezett lőfegyveres századok egészítették ki. Ezek a nehezen manőverezhető egységek csak akkor voltak hatékonyak, ha jól kiképzett katonák alkották őket, de az abszolút monarchiák megjelenése előtt az európai államok ritkán tudtak annyi bevételre szert tenni, hogy folyamatosan fegyverben tartsák harcosok ezreit. Így jelentős szerep hárult a felbérelhető hivatásos katonákra, a zsoldosokra. Ez a világtörténelmet végig kísérő „szakma” az egyik fénykorát élte akkoriban: a spanyol családok sokadszülött fiai, éppúgy mint a német vagy svájci szabadok tömegei

A nacionalizmus 18.-19. századi megjelenése és elterjedése előtt ezek a csapatok gyakorlatilag bárki ellen bevethetőek voltak: semmilyen erkölcsi korlátozás nem kötötte őket, nem véletlen, hogy a német landsknechtek egyik indulója is így hangzott: „Vigyázz paraszt, jön a Landsknecht!”.

Ebbe a világba robbant bele az utolsó európai vallásháborúnak nevezett konfliktus, a harmincéves háború 1618-ban. Már a francia hadba lépés után történt, 1631 májusának végén, hogy a Magdeburgot ostromló császári csapatok, köztük több ezer zsoldos két hónapnyi kemény harc után bevette a várost. Mivel fizetést nem, és ellátmányt is csak alig kaptak abban az évben, nehézségeikért a meghódított település lakóin álltak bosszút. Az elszabadult erőszaknak, fosztogatásnak és gyújtogatásoknak az összesen 25 ezer főnyi védőseregből és lakosságból 20 ezren estek áldozatul. A bestiális kegyetlenkedés híre egész Európát bejárta, kiváltva ezzel a kortársak elborzadását. Három évvel később a névleg Habsburg-szolgálatban álló, cseh származású Albrecht vont Wallenstein tábornok százezer főnyi zsoldosseregével kis híján császárrá kiáltatta ki magát. Ebben mindössze korai halála akadályozta meg, egy Habsburgok által szervezett összeesküvésben, orgyilkos keze által.

Harminc év háborúskodás után a küzdelem óriási pusztítással járt. Részben a zsoldos csapatok féktelen tombolása nyomán

a fosztogatásoknak és a nyomukban járó járványoknak. Fenti tapasztalások nyomán a nehezen irányítható zsoldosok helyét egyre inkább a több mint ezer év után újra megjelenő állandó hadseregek katonái vették át, bár például svájci zsoldosok még 1789-ben is szolgáltak a francia hadseregben.

A háborút lezáró, vesztfáliai békéknek nevezett megállapodások hozták létre azt a nemzetközi rendszert, amit mi is ismerünk. Bár maguk a dokumentumok kevés erre vonatkozó konkrétummal szolgálnak a történészek és a jogászok hagyományosan ettől az időponttól számítják az állam erőszak-monopóliumának létrejöttét.

Ugyan időről időre a letagadható és mindenre kapható zsoldosok fel-feltűntek a világtörténelem színpadán fenti felismerések, törvények és szokások miatt szerepük marginális volt. A II. világháború után a gyarmatbirodalmak felbomlása során azonban újból divatba jöttek, és a jellemzően az SAS-ben szolgált különleges műveleti katonák által alapított cégek kétes szerepet játszottak a valamikori birtokok életében. A WatchGuard International, a Control Risks Group, a Risk Advisory Group, vagy a későbbi alapítású Executive Outcomes mind megjelentek ott, ahol az állam erőszak-monopóliuma meggyengült, vagy éppen egy államcsíny következtében meg is szűnt.

A 2003-as iraki háború újra a közvélemény érdeklődésének fókuszába állította az eufemisztikusan Private Military Company, azaz PMC névre átnevezett zsoldosok működését. A hadijogon kívüli, de a konfliktusban fegyveresen résztvevő exkatonák fallúdzsai meggyilkolása nyomán az olyan logisztikai, személyvédelmi és egyéb katonai határterületeken mozgó szervezetek, mint a Blackwater, a DynCorp, a Triple Canopy vagy KBR működéséről lehullott a lepel, és egy napjainkig folyó vita vette kezdetét a szerepükről. Ez utóbbi „természetesen” nem akadályozta meg az államokat abban, hogy

tovább rombolva, az amúgy is dülöngélő nemzetközi rend (jog)alapjait.

A Wagner-csoport kiképzésének felvételei – a videóközlők állítása szerint

És hogy mi köze a fentieknek az orosz-ukrán háborúhoz?

Az, hogy hosszabb távon rendkívül aggasztó folyamatok zajlanak a szemünk előtt.

A hadműveletek második fázisa, azaz nagyjából május óta támadja Bahmut városát, és a jelentős méretű orosz visszavonulásoktól nem zavartatva lassan bekeríti ezt a létfontosságú, jól megerősített várost.

Az a kisebbik probléma, hogy a zsoldoscsoportot támogató vojenkorok dicshimnuszokat zengenek katonai eredményeikről, mert ebben legalább csak részben túloznak.

Az igazi gondot az jelenti, hogy nyíltan támadják és kritizálják, kritizálhatják az orosz védelmi minisztérium és a hagyományos erők tevékenységét. Ez utóbbi nem azért probléma, mert előbbiek jól teljesítenek. Egyáltalán nem. Ki lehet jelenteni, hogy a Wagner jelentősen hatékonyabban működik katonailag, mint az állami fegyveres erők. Mondjuk az előbbiek folyamatos ügyetlenkedését figyelembe véve ez nem akkora teljesítmény.

Az igazi problémát az jelenti, hogy a harckocsikkal (!), tüzérséggel (!), sőt Szu-25-ös csatarepülőgépekkel (!) is rendelkező vállalat (és csatornája)

Az Irakban feltűnt és hírhedtsége miatt többször átnevezett Blackwater/Academi/Xe Services még csak felfegyverzett helikopterekkel és páncélozott terepjárókkal rendelkezett, amely akkor csak aggodalmat keltő volt. De a ténylegesen, a szó összes értelmében magánhadseregként funkcionáló Wagner-csoport és működése egy újabb lépéssel viszi tovább ezt a folyamatot.

Összfegyvernemi képességeivel és ex-lex jogi helyzetével már egy olyan anarchikus kor képét idézi fel, amely brutális pusztítással járt mindenféle szempontból. Ugyanis eszközeivel és katonáival már most igazoltan képes egy modern hadsereggel szemben működni. A betyároknak, a vadnyugat rabló bandáinak vagy a kor vasútépítő cégei által alkalmazott, vigilante-nak nevezett, állig felfegyverezett csoportoknak legalább ágyúi nem voltak.

Egy másik videó a Wagner-csoport önreklámjáról

Akár a feudális anarchia báróinak hadseregeit, akár a római polgárháborúk személyekhez kötődő légióit hozzuk fel példaként – a történelem számtalan figyelmeztető tanulsággal szolgál, a már említett harmincéves háborún kívül.

De nem is egy csoportosulás, hanem a tendencia a lényeg. Ahogy egy jogi anomáliából

amely az emberi természetet és a múlt eseményeit ismerve óriási pusztító potenciállal rendelkezik.

A történelem ismétli önmagát – mert először senki sem figyelt oda! Végre tanuljunk a hibáinkból és figyeljünk oda, hogy a fentieket ne kelljen még egyszer átélni!

Nyitókép: pillanatkép a Wagner-csoport egy videójából

***

„A Nyugat – beleértve az Egyesült Államokat és beleértve az európaiak jelentős részét – a háború közben ismerte fel azt, hogy tulajdonképpen itt meg lehet fogni Oroszországot.” Mely szakaszában jár a háború? Miért proxy-háború ez a konfliktus? Kinek lesz katonai-politikai súlya az új világrend kialakításánál? A Mandiner Világrend vendége: TÁLAS PÉTER, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője.