Ellenzéki politikusok és a Mandiner: kulisszatitkok a munkakapcsolatról a Baranyi-affér apropóján

Mint ahogy a legtöbb vásárló nem kíváncsi arra, hogyan csinálják a parizert – a gyártókon kívül legfeljebb Jakab Péter van tisztában a technológiai folyamattal –, csak az érdekli, finom-e vagy sem, az újságolvasók többségét sem nagyon foglalkoztatja, milyen körülmények között készül el egy cikk, csak az, mennyire informatív, érdekes, hasznos. Ezért a szerkesztőségek általában nem is szokták a közönségüket untatni azzal, hogy beszámoljanak, milyen, gyakran nyűglődéssel járó folyamatok előzik meg azt, hogy az adott írás az újságba kerül.

Tordai is bepróbálkozott a főszerkesztő-helyettesünknél

A Baranyi–Szalai-affér azonban akkora hullámokat vert, oly sokszor került elő a téma még utána is, hogy érdemes foglalkozni azzal, milyen a viszony egy polgári, konzervatív, ezt az értékrendjét nyíltan felvállaló, ugyanakkor minden véleménynek helyet biztosító orgánum, mint amilyen a Mandiner, illetve az ellenzéki politikusok között. Az pedig különös aktualitást ad a témának, hogy pénteken, szintén az ATV Szigorlat című műsorában Tordai Bence próbált beleszállni lapunk főszerkesztő-helyettesébe (nyitóképünkön).

A Párbeszéd egyébként is krakéler elnöke ironikus hangon úgy indított – közben szélesen mosolygott –, hogy megkülönböztetett figyelemmel üdvözli a propagandamédia képviselőjét. A két műsorvezetőt sokkolta ez a nyitány, „jó kezdés” – jelentette ki Gajdos Tamás, „igen, belehúztunk egyből”, folytatta Köböl Anita, aki reményét fejezte ki, hogy nem ismétlődnek meg a korábbi események. Kacsoh Dániel erre megköszönte a lehetőséget, hogy egy igen „magas” támogatottságú párt társelnöke tiszteli meg azzal, hogy válaszol a kérdésére, ugyanakkor visszautasította a propagandamédia kifejezést.

Egyébként pedig ha címszavakban szeretnénk érzékeltetni úgy általában a Mandiner és a balliberális politikusok közötti viszonyt, azt mondhatnánk, nagyon vegyes a kép, rendkívül ellentmondásos, folyamatosan változó, sokban függ a személyes kapcsolatoktól és leginkább érdekvezérelt. Miután

de az államférfiak vagy inkább az erre a titulusra titulusra hajtók nagyon megválogatják, mikor, hogyan állnak velünk szóba.

Amikor a sajtóosztályukon keresztül próbáljuk őket szóra bírni, általában csak akkor válaszolnak, ha nem kínos az ügy nekik, sőt, előnyösen jöhetnek ki belőle. Amikor például arra voltunk kíváncsiak, hogy eleget tesznek-e Dobrev Klára felhívásának és utcára vonulnak-e október 23-án, majd mindegyikük válaszolt, hiszen elmondhatták, hogy támogatják a diák- és tanártüntetést. De amikor például arról kértük őket, kommentálják Bruck Gábor nyilatkozatát, aki azt mondta a Klubrádióban hogy „Amerika figyeli a magyarországi belpolitikai fejleményeket, és amennyiben elég erősnek találja az ellenzéket, akkor az FBI, a CIA be fog avatkozni a választási kampányba. Miként vélekednek a kampánytanácsadó megjegyzéséről?” – erre (nem meglepő módon) már nem reagáltak.

Bangóné a lekváráról készített fotót is elküldte

S nem csoda az sem, hogy a DK hallgatott, amikor arról érdeklődtünk, az előválasztáson Zuglóban Tóth Csabát vagy Hadházy Ákost támogatják-e. A Jobbik pedig Jakab Péter regnálása alatt volt meglehetősen bizalmatlan, s amikor a pártelnök egyre több botrányos ügye miatt fordultunk hozzájuk, mindig bezárultak. Például megkérdeztük tőlük, lehet-e következménye annak, ha Jakab továbbra is „A nép pártján” szövegű saját arculattal posztolgat, illetve, hogy történtek-e lépések a bukott pártelnök eltávolítására. A válasz azóta sem érkezett meg, persze az élet már túlhaladt ezen az ügyön.

S az egyes politikusok is főleg akkor menekülnek el a válaszadás elől, ha kellemetlen kérdéseket kapnak.

De a lemondása után, civilként már örömmel társalgott velünk, még az általa készített bodzaszörpről és az áfonyás meggylekvárról is küldött fotót. A szintén MSZP-s Mesterházy Attila két évvel ezelőtt a többszöri ígérgetése dacára csak akkor adott nagyobb lélegzetű interjút az akkori tisztújításuk előtt, amikor meg akarta üzenni a társainak, hogy halasszák el a kongresszust.

De a két mostani társelnöküket sem sikerült becserkészni az elmúlt időszakban – Kunhalmi Ágnessel már sokkal korábban hosszú hónapokig próbálkoztunk –, csupán egy rövidebb videós anyagra tudtuk őket rávenni. Ujhelyi István két éve még páros interjúra is vállalkozott Deutsch Tamással, most nyáron azonban – amikor bejelentette, hogy pályázik a pártelnöki posztra –, heteken át sunnyogott, végül nem állt kötélnek, de ezt nem személyesen, karakán módon közölte, hanem nem vette fel a telefont, az üzenetekre nem reagált. Viszont a második vonalbeli politikusaik, például Horváth Csaba zuglói polgármester sokkal korrektebb, általában válaszol, ha kérdezzük.

Gyurcsány Ferencre várva

Az MSZP-seknél talán még megdöbbentőbb, hogy a Momentum tagjai – akik a nyilvánosság felkent bajnokaként beszélnek magukról, új típusú politizálást hirdetnek – is rendkívül negatívan állnak a nyilvánossághoz. Sem – amikor még elnök volt – Donáth Anna, sem Gelencsér Ferenc jelenlegi pártvezető nem állt kötélnek a hónapokig tartó unszolás ellenére sem, pedig állítólag a sajtósaik is győzködték őket.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes viszont gyorsan lerázott bennünket, gyaníthatóan azért, mert ő a baráti médiában, az ATV-ben is nem egyszer megégette magát, így feltehetően magában sem bízik. A lila pártban azért vannak üdítő kivételek, ilyen Hajnal Miklós parlamenti képviselő – pedig a diplomabotránya után eléggé megráncigálta a sajtó – és a terézvárosi polgármester, Soproni Tamás.

2020 októberében ő is vitázott a Mandiner hasábjain (igaz, külön interjúban) Fürjes Balázzsal, máskor azonban sokkal nehezebb szóra bírni. Volt eset, amikor arra az egyszerű kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, mikor tart Budapestinfót. Párttársa, a Párbeszéd jelenlegi elnöke, a pénteki affér főszereplője, Tordai Bence az időnkénti bárdolatlan viselkedése ellenére nem tart attól, ha számára nem túl szimpatikus sajtóorgánum munkatársa kérdezi, adott már nagyobb lélegzetű interjút nekünk is.

A DK-s politikusok közül inkább csak a helyi szintű politikusok adnak időnként interjút, de ezek az esetek is inkább kivételnek számítanak – erre jó példa lehet Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester –, a nagyágyúk közül alig sikerül valakit becserkésznünk. Gyurcsány Ferenc, illetve újabban Dobrev Klára elérhetetlen álomnak tűnik, bár a pártelnök sajtósa nemrég tett egy halvány ígéretet arra, hogy beszélhetünk majd az egykori miniszterelnökkel, azóta is várjuk a nagy lehetőséget.

Időnként súgnak a politikusok

Az utóbbi másfél év legfőbb ellenzéki politikusa, Márki-Zay Péter pedig roppant hektikusan viselkedik. Gyakran ő sem reagál a megkeresésünkre, vagy ingerülten kitér a válasz elől, például nagyon nem kedvelte, amikor arról faggattuk, küldene-e magyar fegyvereket Ukrajnába, vagy azt sem szereti, ha az után érdeklődünk, mikor alakul párttá a Mindenki Magyarországa Mozgalma. Néha viszont rendkívül szívélyesen viselkedik, s időnként arra is képes, hogy visszahívja az újságírót, ami kimondott gesztusnak számít a politikusok körében.

Persze nem ritkán előfordul az is, hogy súg a politikus az újságírónak, erre akkor kerül sor, amikor a politikusnak is érdeke, hogy megjelenjen az adott információ, de nem szeretné, ha kiderülne, hogy tőle származik. Ez persze előnyös a lapnak is, hiszen elsőként hozhat le exkluzív tartalmat. Minden pártban vannak olyanok, akik előszeretettel fordulnak ehhez a módszerhez – értelemszerűen nem fedjük fel a kilétüket –, s bizalmi viszonyra van szükség a két fél között: az újságíró megbízik a politikusban, hogy valós információt közöl, másfelől

Egyébiránt azért érthetetlen, hogy gyakran nem nyilatkoznak, nem reagálnak a politikusok a Mandinernek vagy más, számukra talán nem túl szimpatikus lapban, mert ezzel csak veszítenek, nem jut el ugyanis a hangjuk egy adott célközönséghez. Attól pedig nem tarthatnak, hogy a szavukat nem pontosan idézik, idézzük, mert a kéziratot megkapják, és az általuk jóváhagyott verzió kerül be a lapba.

Ha viszont elvi kifogásuk van valamelyik sajtótermékkel szemben, akkor sokkal elegánsabb, sokkal nagyvonalúbb, ha – akár ironikus, gúnyos – válaszaikban fejtik ki ezzel kapcsolatos álláspontjukat, és vágnak vissza az esetleg őket nyaggató, talán még provokáló újságírónak. Ehhez persze megfelelő tárgyi ismeretre, vitakészségre, intelligenciára van szükség, de érdemes ezzel próbálkozni. A sértett elvonulás – olykor elszaladás –, a nem válaszolás gyakran nevetségessé válik, és inkább megfutamodásnak számít, mintsem elvszerű magatartásnak.

Nyitókép: Képernyőfotó