Az ellenzéki pártok a diáktüntetésre nyomulnak rá október 23-án

2022. október 21. 17:28

Dobrev Klára harcos ellenállásra, hangos tiltakozásra buzdít, de azokra is számít az utcákon, akik nem olyan bátrak, mint ő.

2022. október 21. 17:28
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Arra számítanak az ellenzéki pártok, hogy hatalmas tömeg demonstrál, tiltakozik majd október 23-án, vasárnap, különösen azt követően, hogy Dobrev Klára utcára szólította az embereket. A DK EP-képviselője már napok óta agitál a Facebook-oldalán, legutóbb azt írta, „Tudom, hogy vannak köztünk harcos ellenállók, akik készek és képesek a hangos tiltakozásra, vannak óvatosabbak, akik kicsit távolabbról figyelik az eseményeket, és vannak, akiket ma még megbénít a fortélyos félelem, pedig szemben állnak ezzel a kormánnyal. Nem kérdés, hogy

Majd a posztjából kiderül az is, hogy ő a diáktüntetést tartja a legfontosabbnak, ő arra nyomul rá, és másokat is arra kér, hogy menjenek délután négy órára a Kálvin térre.

Megkérdeztük a DK szövetségeseit, a többi balliberális pártot és mozgalmat, hogy ők mennyiben tesznek eleget Dobrev felhívásának/ukázának. Az MSZP azt válaszolta, ők egyetértenek a pedagógus szakszervezetek jogos követeléseivel, „az oktatást nemzeti ügynek tekintjük. A szolidaritás és az összetartás most a legfontosabb, éppen ezért ott leszünk az október 23-án 16 órára tervezett Szolidaritási tüntetésen és másokat is arra biztatunk, hogy csatlakozzanak” – válaszolták. Az LMP október 23-án önálló megemlékezést tart, „majd a párt politikusai részvételükkel támogatják a diákok tüntetését” – fogalmaztak.

A Jobbik igyekszik finoman elhatárolódni a DK-tól.

Azt írták, „a jobbikosok október 23-án csakis hazánk függetlensége iránti tiszteletből vonulnak utcára. Konzervatív pártként egy nemzeti értékeinket és hőseink örökségét ápoló független, modern Magyarországot kívánunk építeni, ezért a nemzeti ünnepen nem csak a bátorságról és hősiességről emlékezünk meg, hanem kiállásunkkal támogatjuk a tiltakozó pedagógusokat, diákokat és szülőket is”.

Jakab Péter mozgalma, A Nép Pártján viszont azt jelezte: szintén csatlakozni kíván az utcai tanártüntetéshez.

A Momentum, valamint a Párbeszéd  nem reagált kérdésünkre. S ugyancsak nem válaszolt Márki-Zay Péter, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom utcára vonul-e. A hódmezővásárhelyi polgármester hallgatását különösen azért sajnáljuk, mert azt is megkérdeztük tőle, bejelentik-e a párttá alakulásukat, hiszen az ellenzék volt miniszterelnök-jelölte a parlamenti választás után belengette ezt a lehetőséget, és október 23-át tűzték ki.

Nyitókép: Résztvevők a Diákok a tanárokért Facebook-csoport Visszavágó - El a kezekkel a tanárainktól! elnevezésű demonstrációján a Belügyminisztérium Széchenyi István téri épületénél 2022. október 14-én.MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2022. október 22. 23:10
Gyurcsány és Dobrev az ország szégyenei. Aki, azért lobbizik, hogy Magyarország ne, vagy csak késve kapjon a EU helyreállítási alapból pénzt, az a magyar gazdaság következésképpen, a magyar nép érdekei ellen tevékenykedik. Aki, kétharmados törvényeket akar egyszerű többséggel megváltoztatni, az a jogállam ellensége. Demokratikus gondolkodású, érett személyiségű emberek nem akarják lejáratni, diszkreditálni a népszavazást, a népszavazás intézményét. Éppen attól demokratikus gondolkodású és érett személyiségű valaki, hogy soha nem tesz ilyet. A népszavazás a közvetlen demokrácia gyakorlásának egyik eszköze, ennek diszkreditálása antidemokratius megnyilvánulás. Akik, bizonyítatlan híresztelések, légből kapott feltételezések alapján pálcát törnek mások felett, lopással, csalással, korrupcióval vádolnak másokat azok, nem a jogszerű, tisztességes eljárás hívei. Mocskolódó, hangulat keltő, prejudikáló, propagandisták. A baloldalinak mondott összefogásnak meg kellene tanulnia demokrácia szabályait. Demokráciát csak demokratikus úton lehet építeni a gyurcsányi úton nem. A demokrácia ellenségeinek szégyenfalán előkelő helyet fognak kapni Gyurcsánnyal és Dobrevvel az élen.
néhai Ch.Pilot
2022. október 22. 17:30
Tehát a Nőimitátor nem ünnepel, hanem tüntet a Nemzeti Ünnepen. Értelemszerűen, ha akkor tüntet, amikor más ünnepel, akkor ő az ellen tüntet, amit mások ünnepelnek! Ugyanis tüntetni bármikor lehet, ünnepelni viszont csak az ünnepen! Vagyis a Nőimitátor felmenőit nem meghazudtolva a Nemzeti Ünnep ellen tüntet!
Hill
2022. október 22. 12:50
Inkább tanulni kéne. Azok, akik meg diákok mögé bujkálnak nagyon bátrak
Cilinder
2022. október 22. 10:42
Holnap talán a megemlékezéssel kellene foglalkozni kedves "pedagógusok"! Mióta vesznek részt kormányellenes megmozdulásokon a "tanárok"? A fizetésemelés rendben van/aki érdemes rá/ na de a dollérbalodallal a sorozatos balhézás vajon mire szolgál? Csaknem az ország meggyengitésére? Ugye tudják,hogy minek nevezik ezt? Főleg ilyen válságos világ helyzetben amikor megy a vetélkedés a hatalom megszerzéséért,a világ elsőségért!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!