A háborúból való kimaradás szerinte a következő évek kulcskérdése lesz, amihez erőre, jó vezetésre és Brüsszeltől való függetlenségre van szükség. Úgy véli, a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a konfliktusból.
Orbán arról is beszélt, hogy a háborúzó felek jelenleg nem akarnak békét. Felidézte Zelenszkijjel való korábbi találkozását, ahol azt próbálta meggyőzni, hogy a hosszú háború Ukrajna kárára válik, de ukrán elnök szerinte győzelemben bízik. Állítása szerint Ukrajna „megszűnt szuverén országnak lenni”, mert a Nyugat tartja fenn, és angolszász nyomásra utasított el egy korábbi, orosz fél által tett békeajánlatot, amely két megye átadását és a NATO-csatlakozás elvetését tartalmazta.
A miniszterelnök szerint
Magyarország „a legszörnyűbb katasztrófa elhárításán dolgozik”, és Európában vannak bátrak, akik szintén a háború ellen állnak ki.
A Trianonról szóló részben Orbán azt mondta: a békeszerződés egy „életképtelen” Magyarországot hozott létre, amelynek azóta is speciális pénzügyi és gazdasági megoldásokkal kell fennmaradnia. A „védőpajzs” szerinte egy olyan eszköz, amely nem kerül semmibe, de szükség esetén megvédheti az országot.