Erre a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy reagált: a regnáló miniszterelnöknél gyakrabban tájékoztatást (legyen szó a saját kormányáról, vagy az általa vezetett politikai pártról) politikust nem ad; „és Orbán Viktornál gyakrabban nyílt, közvetlen, éles politikai vitákba nem megy bele politikus Magyarországon”. Elég csak a kormányinfókra, a nemzetközi sajtótájékoztatókra, vagy a parlamenti kérdésekre gondolni, fűzte hozzá.
A beszélgetés akkor kapott ismét gellert, amikor Baranyi egy táblagép segítségével bejátszotta a már megszűnt Pesti TV Politikai hobbista egy korábbi adását, amelyben becsmérlő módon beszélnek róla.
Itt közügyekről beszélnek, majd jöttek a helyreigazítási perek, amiket meg is nyertem, de mi történt? – vetette fel a balliberális városvezető.
Erre a miniszterhelyettes ismét leszögezte: ezért tartja helyénvaló lépésnek, ha egy politikus nem válaszol. „Megértem, ha ez Önt felháborítja és bántja”, hiszen az felháborító, hogy a polgármester nőiességén nevetgélnek, majd megismételte korábbi állítását, amit egyik politikai ellenfelének mondott:
„Én az utolsó töltényig harcolnék az Ő szólásszabadságáért, (...) de Neki sem hagyná, hogy elvegye a mi szólásszabadságunkat.”