Úgy húsz évvel ezelőtt láttam egyszer, egy beszélgetésen. Akkor először és utoljára. Ami abból a beszélgetésből megmaradt, az leginkább a mondatai mögül érkezett. Abból a rejtélyes világból, amire nincsenek szavaink. Van az úgy, hogy az ember a csendjeivel jóval többet mond, mint a szavaival.
Polcz Alaine lényében valószínűleg ez a csend volt a legerősebb.
Száz éve született, és a sors, az élet, vagy a Jóisten (ki-ki válasszon közülük saját meglátása szerint) kegyetlen és felemelő pályát szabott ki a számára.
Kegyetlent, mert többször is megjárt pokoli mélységeket, de egyben felemelőt is, mert ezt a számára rendelt poklot aztán képes volt átvilágítani és gyógyító erővel felruházni.
Méltán híres könyve, az Asszony a fronton a huszadik századi magyar irodalom egyik állócsillaga. Ebben a könyvben arról beszél, amiről alig-alig lehet beszélni. Mi történik, amikor egy kolozsvári úrilány, a csillogóan okos és művelt fiatal Alaine egyszer csak az emberi szenvedés legsötétebb bugyraiban találja magát. Mi történik ilyenkor egy fiatal lánnyal, mi történik a lelkével. És persze a testével, amelyet – saját elmondása szerint – legalább negyven orosz katona becstelenített meg. Ilyesmiről tényleg nem lehet beszélni, legalábbis józan ésszel nem. Ilyesmiről ezer és ezer nő hallgatott a világháborút követő évtizedekben.
Polcz Alaine messze túl ment a józan ész keretein,
mert megértette, hogy igazán és ténylegesen segíteni csak akkor lehet másokon, ha az ember átlépi a határokat.
Ő átlépte, egész életműve ennek a határátlépésnek a jegyében állt. Az elszenvedett szörnyűségeket csodával határos módon túlélte, de a teste sebzett maradt, gyermeke nem születhetett. A háború után találkozott Mészöly Miklós íróval, s házasságuk hosszú és viharos évtizedei alatt teljesítette be csodálatos küldetését.
„Lélekkel teremtett lények specialistája volt” – írta róla nekrológjában Nádas Péter, s ez a száraz, szikár mondat tényleg nagyon közelről megvilágítja Polcz Alaine személyiségét. Hosszú életútjának centrumában a halál állt, vagy inkább a halálhoz vezető út. Ami valójában azt jelenti, hogy egész lényével az életre fókuszált. A tanatológia tudományának magyarországi apostolaként olyasmiről beszélt és írt, amit a legtöbbször magunkba zárunk. Haldokló gyermekek százait kísérte az átlépés kapujáig. Vagy ki tudja, talán még a kapun átlépve is velük maradt.