A VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból a tankerület öt tanárnak mondott fel, miután részt vettek egy polgári engedetlenségi akcióban, ami előtt írásbeli figyelmeztetést kaptak tankerülettől. Fazekas Csaba, az intézmény igazgatója közösségi oldalán szólalt meg, azt írta, hogy még mindig öt kollégájának ügye jár a fejében.
Értem, hogy az intézkedést figyelmeztetés előzte meg, és a jogszabályokból következett. De tetteink hátterében ezeknél magasabb rendű elveknek kell állniuk”
– jegyezte meg.
Az iskolaigazgató szerint mérlegelni kellett volna, hogyan állja meg a helyét a döntés az emberiesség nézőpontjából. Állítása szerint kegyetlen, embertelen dolog volt „az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése”.
Mi, tanárok, nem szoktunk a ballagás előtti hónapokban kizárni diákot az iskolából, akkor sem, ha súlyosan megszegi a házirendet”
– közölte.
Fazekas ezt azzal indokolta, hogy az érintett szabályszegése az ő kudarcuk is, amin el lehet gondolkodni.
És azon is, hogy az igazságszolgáltatásnak, a bírói gyakorlatnak is fontos eleme a mérlegelés. A -tól és az -ig határai között keres az ítélkező, olykor felfüggesztettet ad”
– írta.
Úgy fogalmazott, nem nyugszik a lelke az előbb külön kiemelt kollégájának elbocsátása miatt. Posztját azzal zárta, „még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad”.
Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP