Nonkonformnak lenni a konformizmus korában – bemutatták Böszörményi-Nagy Gergely könyvét!

„Könyvek a jövőről” című rovatában, a Mandiner hetilap hasábjain Böszörményi-Nagy Gergely már több mint százötven tudományos és közéleti könyvet mutatott be eddig a magyar nyilvánosságnak. Régi és új műveket egyaránt, amik bátor, izgalmas és megbízható útjelzők a jövőhöz.

A legfontosabbakat most kompakt olvasókönyvbe rendezte, hogy egyben is elérhetővé tegye a közönség számára, ez a Nonkonform, ami az MCC Press gondozásában jelent meg. 

A könyv bemutatóját az MCC Scrutonban tartották, a szerzővel Földi-Kovács Andrea beszélgetett. Köszöntőjében Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója felidézte, hogy Böszörményi-Nagy Gergely a print Mandiner indulása óta hetente jelentkezik új könyvek, gondolatok bemutatásában. A BrainBar és a Mandiner ilyen értelemben „harcostársak”, most pedig könyv készült Böszörményi Nagy írásaiból is.

A kötet bemutatja azt a gondolati világot, amit a BrainBar és a Mandiner is képvisel: kíváncsiak vagyunk, az érdekes gondolatokat meg akarjuk ismerni, a példaképeket el akarjuk hívni, tudni akarjuk, mit, miért gondoltak, és azt is érteni akarjuk, ha valamivel nem értünk egyet. „Szenvedélyesen akarjuk érteni, mi zajlik körülöttünk, és szenvedélyesen szeretjük Magyarországot” – zárta gondolatait Szalai. 

Böszörményi-Nagy Gergely szerint

de egyesek kockára téve a kutatásukat, pályázati pénzüket, katedrájukat, népszerűtlen igazságokat mondanak ki, és ők is a szerző hősei.

A könyvben sok olyan szerző szerepel, akikről már ki tudjuk jelenteni sommásan az értékítéletet. Aki szabad akar ma lenni szellemileg, az önmagában nonkonform, hiszen saját logikáját, világképét képviseli. Nem biztos, hogy ez mindig ennyire súlyosan így volt, de az biztos, hogy a szellemi szabadságnak több tere volt a reneszánsz, de akár még a középkorban is. „Ma sokkal inkább gúzsba van kötve az ember szellemi szabadsága a megelőző korokhoz képest”, a mai a konformizmus kora – vallja a szerző.

Böszörményi-Nagy Gergely (fotó: Figyelő)

Böszörményi-Nagy direkt ment tanulni egy kommunista alapítású brit gazdasági egyetemre, a London School of Economics-ra, de járt a CEU-ra is, ami ugyan nem kommunista, de indoktrinált helyszín.

Ezeken a helyeken a szerző élvezete a szellemi provokációt, például egy kurzusa a városi egyenlőtlenségekről szólt. Az előadó azzal kezdte, hogy a városi egyenlőtlenség szocialista szakpolitikával számolható fel. Böszörményi-Nagy feltette a kérdést, hogy az egyenlőtlenségek mitől alakulnak ki? Az előadó felháborodott ezen, mert szerinte ezt mindenki tudja, és csak a helyes válaszról kell beszélni. A szerző utalt rá, hogy az egyetem szlogenje, hogy „understanding the causes of things”, vagyis megérteni a dolgok okát, de ezt a tanár nem követte.

Földi-Kovács feltette a kérdést: hogyan lehet elolvasni annyi könyvet, mint amennyit a szerző ismertet a Mandiner hetilapban? Böszörményi Nagy szerint a miniszterelnök ugyanennyit olvas, pedig még elfoglaltabb, de a szerző a jegybankelnök példájára is utal, aki szintúgy rengeteget olvas, a világ legfontosabb folyóirataiból kap rendszeresen képet a Magyarországra ható újabb folyamatokat. Az algoritmus is rengeteg információból ismer fel mintákat, így tanul az is, aki rengeteget olvas.

A könyvben szereplő listában biztosan vannak aránytalanságok, de a szerző szubjektív ízlése alapján válogatta össze őket. Nem biztos, hogy minden kvótaszempontnak megfelel a válogatása, például sok fehér férfit olvas – jegyezte meg viccelődve –, de direkt figyelt a keleti szerzőkre, a kis, reakciós kiadókra, kis egyetemek kiadóira is. 

A kötet első fejezetében, mely az evolúció és politika témáját, a világot befolyásoló természeti törvényeket érinti,

Ez „provinciális ostobaság”, a kettő nem zárja ki egymást – szögezte le a szerző. Az éghajlat és háború témáját érintő fejezetben rögzíti, hogy a klímaváltozás valós veszély, de az ellene való fellépés nemzeti, nem pedig nemzetközi szinten van – ez ma abszolút eretnekség. Az identitás és innováció témáját feldolgozó fejezet a negyedik, digitalizációs ipari forradalom dogmáját vitatja. Ezek a kérdéseket egyoldalúan mutatják be manapság, az ellenvélemények nem jelennek meg a nyilvánosságban, hiába érdekes témák. Jó muníciót szolgáltat a fiatal értelmiségieknek, ha megismeri ezeket a könyveket. 

A szerző cáfolni akarta az állítást, hogy a 21. századra eltűnne a vallás, ezen belül a kereszténység is, mely bizonyos közösségekben – Afrika, Latin-Amerika – újra reneszánszát éli. Globális összehasonlításban elmondható, hogy bár itt Európában kesergünk a kereszténység végórái felett, de ha mi elhagyjuk Istent, attól még Isten nem marad egyedül, ott vannak komplett országok, ahol a (nem-progresszív) kereszténység erősödik, egyébként Kína is ide sorolható.

Ha nagy trendekbe gondolkodunk, érdemes megnézni, milyen szerepe lesz a Távol-Keletnek vagy a globális délnek. 

A versenyszellem kapcsán is fontos gondolatokat oszt meg a szerző. Nem azok a közösségek sikeresek, amiket a versenyszellem ural, hanem amelyeket az együttműködés.

Böszörményi-Nagy Gergely szerint a kötet nem vegytisztán jobboldali, hiszen Nyugaton a szociáldarwinizmus a jobboldal alapvetése. A szerző viszont kereső ember, nem biztos, hogy az elmúlt évtizedek nyugati konzervativizmusa az irányadó minden kérdésben – például a természetvédelem terén –, de ilyen téma a verseny is. Darwin koncepciójának felületes értelmezése, hogy az erősebb legyőzi a gyengét.

De a neoliberális közgazdászok is ezt vették át, akiknek nézetei a magyarok életére is döntő hatással volt a rendszerváltás után: mégis, ez az elképzelés egy félreértés alapja. Egy kanadai erdész kimutatta, hogy az erdő önmagában is egy rendszer, élőlény, és a gombahálózatokkal kommunikáló fák koordinálják a fák elosztását. Amikor egy fa haldoklik, akkor az általa már nem használható erőforrásokat továbbítja a fiatalok felé, ez eddigi tudásunk szerint csak az emberekre volt jellemző. A sikeresebb fák tudnak egyfajta „üzleteket” kötni a kevésbé sikeres fákkal tápanyag-cserével. A könyv állítása, hogy az együttműködés sikeres természeti modell, és hogy a „mindenki mindenki ellen” elve egy félreértelmezés mentén került be a közgazdaságtanba. 

Fotó: Facebook