Ők tudják, mi a szerelem – Udvaros Dorottya és Blaskó Péter a Nemzeti Színház új bemutatójában

„Nézze, milyen szép asszony most is az anyám, fehér hajjal. Őt szeretném eljátszani!”, mondta Tolnay Klári, amikor a fiatal Hubay Miklós azt kérdezte az akkor negyvenes éveiben járó színésznőtől, volna-e még megvalósítatlan szerepálma. Tolnay erre azt válaszolta:

A beszélgetés 1959-ben zajlott, amikor Ádám Ottó rendező arra kérte a sikeres drámaírót és műfordítót, hogy keressen Tolnay számára egy francia egyfelvonásost, amit egy másikkal együtt játszana egy estén.

Hubay Miklós ehelyett saját darab írásába fogott, és megszületett – a francia romantikus zeneszerző Hector Berlioz emlékiratai alapján – talán legsikerültebb műve, az Ők tudják, mi a szerelem. A színésznő partnere a harmincegy éves Sinkovits Imre lett, akivel negyven évig játszották a darabot, szép lassan „beleöregedve” a szerepeikbe, amellett, hogy akkor és azóta is általában nagy sikerrel fut más szereposztásokkal.

A történet szerint a francia romantikus zeneszerző élete alkonyán felkeresi gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát, hogy az akkora már tisztes nagymamát megszöktesse. Felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit a konvenciókhoz igazodva évtizedekig eltemettek magukban. De sohasem késő „megállítani az időt”,

csak bátorság kell megélni azt. Nem véletlen a dráma mottójául választott Weöres Sándor-idézet a Boldogság című versből: „Vének leszünk és ráncosak, // de szívünkben virágosak. // Nagy felhő-hintánk csupa láng…”

Blaskó Péter, Udvaros Dorottya

Nem is kezdhette volna jobban az idei évadát a Nemzeti, mint hogy ennyi baj és gond között éppen ezt a szelíden önironikus, egyszerre szívmelengető és szívszorító, nagyon emberi történetet viszik színpadra.

Rátóti Zoltán a szó legjobb értelmében hagyományos rendezésében – az örök téma miatt voltaképpen mindegy is a körítés, bár néha tagadhatatlanul jólesik visszaképzelni magunkat egy 19. századi polgárház világába – az elődökhöz abszolút méltó a szereposztás is: Hektort Blaskó Péter, Estellát Udvaros Dorottya alakítja; mindketten sok árnyalattal és még több bölcsességgel. 

Tóth Auguszta, Ács Eszter, Csapó Judit, Udvaros Dorottya

„Az emberábrázolás miatt nagyszerű ezt a szerepet játszani. Mert az emberről szól,

A mélysége miatt pedig nemcsak színészként lehet vele menni, ilyenkor mindenki nyilván átgondolja azt is, benne hogy van ez az egész, és miképpen tud ezzel a különös kontraszttal szembenézni. A néző pedig mosolyog, talán nevet is a látottakon, miközben mégiscsak elszorul néha a torka, milyen furcsa is az élet. Hogy a test fárad, de szeretni lehet bármikor, akár hetvenévesen is. És rácsodálkozik arra, hogy tényleg, vannak ilyen naivan szenvedélyes és öntörvényű emberek? És ha lenne hozzá bátorságom, lehetnék ilyen én is? Mernék-e az álmaim után menni? Nemcsak a szerelem után, hanem a vágyaim, mániám után? Egyáltalán érdemes-e ezek nélkül élni? Minden gondolatnak és érzésnek egyszer ki kell teljesedni, mondja Berlioz is a darabban, és én egyetértek vele” – fogalmazza meg Blaskó Péter, a szerelmi történeten túl milyen mélyebb rétegei vannak még a Hubay-drámának, és éppen ezért miért valódi jutalomjáték számára ebben az előadásban részt venni.

Amit novemberben egy másik hasonló szívügy követ majd. A Bethlen Téri Színházban korábban debütált GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán című különleges előadás novemberben szintén a Nemzetibe költözik. Ebben először dolgozik együtt a Blaskó család, a rendező-koreográfus Blaskó Péter lánya, Borbála, fia, a képzőművész Bence a zenéért és a hanghatásokért felel, a kisebb szerepekben pedig Szilágyi Ágota látható. 

Fotók: Eöri Szabó Zsolt