Ez a forgatókönyv a királynő halála után

2022. szeptember 08. 20:17

Csütörtökön a brit királynő halálával elindult a London Bridge művelet, amely pontról pontra veszi, mit kell tenni, ha meghal az uralkodó.

2022. szeptember 08. 20:17
null

Először Liz Truss miniszterelnök volt az, aki hivatalosan is értesült II. Erzsébet brit királynő haláláról. Ez a hivatalos protokoll része, mely már évek óta érvényben van és pontosan leírja, mi a teendő akkor, ha meghal az uralkodó. Ennek értelmében Truss-t csütörtökön azzal a mondattal értesítették a halálhírről, hogy 

London Bridge is down”.

A kormányfővel egy időben közlik a rossz hírt a királyi család kulcsembereivel, köztük az új uralkodóval, jelen esetben Károly herceggel, aki a halál beálltától kezdve Károly király, bár a koronahercegből lett uralkodó még hivatalosan nem döntötte el, milyen néven fog uralkodni. 

A tervet még az 1960-as években dolgozták ki, és percre pontosan megterveztek mindent, azonban minden részlet a London Bridge művelettel kapcsolatban nem került nyilvánosságra, hiszen évente frissítik valamilyen módon. Érdekesség, hogy II. Erzsébet személyes titkára volt az, akivel közölték a halálhírt, nem pedig valamelyik családtag. A miniszterelnök tudatja a gyászhírt azzal a 14 országgal, mely uralkodóként tekintett II. Erzsébetre, ezután teszik ki csak a közleményt a kormányzati honlapra és közösségi felületekre.

A média csak ezután következik, először a PA és a BBC értesült, ahol feketébe öltözött műsorvezetők az adást megszakítva mondják be a gyászhírt. A The Times-nak 11 napnyi előre elkészített publikációja van, a Sky News bemondói pedig már többször begyakorolták, hogyan értesítsék a nézőket a szomorú hírről.

A Spring Tide kódnevű akció értelmében megszabták azt is, hogy Károly hogyan foglalja el a trónt. Az előírt ügymenet szerint még aznap vagy másnap délután fél négykor a miniszterelnök az új uralkodóval közösen tart egy sajtótájékoztatót, amelyet követően a király este hatkor külön is üzenetet intéz majd nemzetéhez a televízióban. 

A parlamentet is összehívják majd a királynő halála miatt, a képviselők közös gyászszünetről is szavaznak majd, továbbá tíz napra felfüggesztik a működésüket. Az alsóházban a képviselőknek külön-külön is lehetőségük lesz röviden megemlékezni az uralkodóról – írja a Bors, mely megjegyzi, mivel a skót Balmoral birtokon tartózkodott a királynő halálakor, vonattal szállítják a londoni St. Pancras pályaudvarra. 

II. Erzsébet holttestét a lehető leggyorsabban Londonba juttatják, három napig lesz felravatalozva, tíz nap múlva pedig Fülöp herceg mellé temetik a Westminster-palotában, ami nemzeti gyásznap lesz.

Nyitókép: AFP

Kapcsolódó

Meghalt II. Erzsébet
A brit uralkodó 96 éves volt. Bővebben is érdekel

Jelenlét a hiányban – búcsú II. Erzsébettől
Mesteri uralkodó volt, miközben valójában semmi rendkívülit nem csinált: úgy viselkedett, mint egy királynő, és kész. Bővebben is érdekel

III. Károly király nyilatkozatot adott ki II. Erzsébet haláláról 
A közlemény a Buckingham-palota hivatalos oldalán jelent meg. Bővebben is érdekel

Ez a forgatókönyv a királynő halálát követően
Csütörtökön a brit királynő halálával elindult a London Bridge művelet, amely pontról pontra veszi, mit kell tenni, ha meghal az uralkodó. Bővebben is érdekel

A brit uralkodó 96 éves volt.  Mesteri uralkodó volt, miközben valójában semmi rendkívülit nem csinált: úgy viselkedett, mint egy királynő, és kész.    A közlemény a Buckingham-palota hivatalos oldalán jelent meg.  Csütörtökön a brit királynő halálával elindult a London Bridge művelet, amely pontról pontra veszi, mit kell tenni, ha meghal az uralkodó. 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. szeptember 08. 22:33
"London Bridge is down" El tudom képzelni a tepsiképűről, hogy kiment és megnézte...
enmar
2022. szeptember 08. 21:37
Forgatóköny: Anglia RIP.
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. szeptember 08. 21:20
Precíz, Királynőkhöz, Királyokhoz méltó!!! Sajnálom Őt! RIP
Madasa Hatter
2022. szeptember 08. 21:12
Westminster Apátság nem palota
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!