Az első Habsburg a magyar trónon – portrénk Albert királyról

Nyitókép: Albert király, 16. századi ismeretlen festő műve, részlet (Kunsthistorisches Museum, Bécs)

Albert Bécsben született 1397. augusztus 16-án Habsburg IV. Albert, osztrák főherceg és Wittelsbach Johanna bajor hercegnő második gyermekeként. Korán „kezdte”, hiszen hétéves korában, miután apja meghalt, már megörökölte az osztrák hercegséget. Huszonnégy éves korában

Erzsébetet.

Nagy hatalmú apósa ezt követően rábízta Morvaországot (1423), így Albert nem úszta meg a husziták elleni háborúskodást, 1435-ben pedig már a magyar Délvidéken harcolt a török ellen.

De hogyan is kerülhetett egy Habsburg magyar trónra? Ebből a szempontból a következő esemény bizonyult döntőnek: Albert apja még 1402-ben (Albert ötéves korában) olyan szerződést kötött Luxemburgi Zsigmonddal, a leendő apóssal, hogy támogatja őt a cseh korona megszerzésére irányuló harcában, ennek fejében

Innentől kezdve leegyszerűsödtek a dolgok: Zsigmondnak nem született fia, ezért 1437-ben, halála előtt Albertet, leánya férjét jelölte meg utódjául.

A korban már nem kifejezetten fiatalnak számító Albertet annak rendje és módja szerint meg is választották magyar királlyá 1437. december 18-án, majd a koronát is a fejére tették a következő év elején: Albert elismerte felesége öröklési jogát, a rendek pedig a saját hozzájárulásukhoz kötötték a német-római császári korona elfogadását, amire Albert ugyancsak rábólintott.

Az új magyar király nem sűrűn járt Magyarországon, csak 1439-ben tért vissza, majd hamarosan meg is halt, de erről kicsit később.

Albert király ábrázolása a Thuróczi-krónikában (1488)

Fontos reformnak számított, hogy a magyar, cseh és német király közigazgatási övezetekre osztotta Németországot, hogy megőrizze a békét, és véget kívánt vetni a magánhadviselés jogán alapuló ellenségeskedéseknek is. Aztán, mivel Albertet a katolikus rendek választották cseh uralkodónak, a huszita nemesség viszont Jagelló Kázmér lengyel herceget választotta királlyá, a cseh korona miatt háború tört ki Albert és Kázmér bátyja, III. Ulászló lengyel király között: a lengyel csapatok átmenetileg a Szepességbe is betörtek. A harcokból végül Albert került ki győztesen.

A rendek Albert hatalmának gyengítésére törekedtek, ezért elmondhatjuk, hogy a király nem volt könnyű helyzetben: végül beleegyezett az „ország régi szokásainak helyreállításába”, abba, hogy az országot a világi és egyházi előkelőségekkel egyetértésben kormányozza, és abba is, hogy nemesi felkelést csak akkor rendel el, ha a végek védelmére saját jövedelme nem elegendő, de a nemesek ősi jogaik folytán akkor sem hadakoznak az ország határain kívül.

A rendek ugyanakkor arra is kötelezték Albertet, hogy székhelyét Magyarországon tartsa, nehogy a cseh és német koronák birtokosaként elhanyagolja a hazai ügyeket. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy

hiszen gyarapodásuk alapja az volt, hogy a király személyes környezetében javadalmakat nyerjenek el.

1439 elején, amikor Albert visszatért Budára, már a déli végekre készült, ahol a török sereg Szendrő várára pályázott. A Duna partján álló erődítmény a magyar királyság egyik kapujának számított, ennek ellenére

Szendrő várát már bevették Murád szultán csapatai, és Albert ugyan arra készült, hogy következő évben visszafoglalja a várat, erre sajnos már nem volt lehetősége.

Hogy miért nem? A történet a következő: a magyar táborban vérhasjárvány tört ki, amelyet a király is elkapott. Albert feloszlatta a sereget, majd a visegrádi palotájába sietett, ahol talán a Bécsből érkező orvosai ápolásának hatására állapota javulni kezdett.

Mivel felesége várandós volt (a későbbi V. László királyunkkal), Albert mindenáron találkozni akart vele, ezért betegen indult Bécsbe: az utat nem élte túl. Az Esztergom és Komárom közti Neszmélyen, szörnyű kínok között hunyt el az első Habsburg származású magyar király 1439 októberében.

Kovács Olivér és Buzás Gergely arról ír Albertről szóló tanulmányukban, hogy bár a király „nem hagyott különösebb nyomot a magyar történelmi hagyományban, halálát mesés formában megőrizte a népi emlékezet.”

Úgy tűnik, ez részben talán

A neszmélyi hagyomány mindezt azzal egészítette ki, írják, hogy erre a falatozásra egy helyi kútnál került sor, ami egyébként Királykút néven napjainkban országos műemléki védettséget élvez. Szintén ennek a mondának a része, hogy a király szívét a helyi templom kertjében temették el.

A szerzőpáros hangsúlyozza: Albert halálával szétesett a Zsigmond által teremtett magyar-cseh-osztrák egység, az ország pedig az addigi legválságosabb időszakban, a török fenyegetés árnyékában maradt magára.

Luxemburgi Erzsébet magyar királyné és férje Habsburg Albert magyar király (1820-es metszet)

Ugyan Albert a testamentuma alapján a bécsi Szent István-székesegyházban akart nyugodni, mégis Székesfehérváron temették el a királyi bazilikában: napjainkra ennek csupán a romjai maradtak meg, helyén alakították ki a Középkori Romkertet és Nemzeti Emlékhelyet.

Kovács Olivér és Buzás Gergely szerint elképzelhető, hogy az idők során áthelyezték Albert király kirabolt koporsóját a megrongált eredeti sírjából a talán épebben megmaradt I. Lajoséba, amit aztán később ugyancsak leromboltak. Hogy valóban Albert földi maradványai voltak-e egy sírban I. Lajos csontjaival, viszonylag egyszerűen igazolható lenne, írják a szerzők, hiszen Albert utószülött fiát, V. Lászlót Prágában temették el, és a földi maradványai a mai napig megvannak: a DNS-vizsgálat pedig igazolhatná közeli rokoni kapcsolatukat.

Csak egy megjegyzés: tizenöt uralkodónk Székesfehérváron nyugvó maradványaira, azok vizsgálatára egyre komolyabb figyelem irányul a Magyarságkutató Intézet jóvoltából. Neparáczki Endre archeogenetikus korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy egyfajta „középkori igazságügyi analízisről” van szó.

„Abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk ugyanis, hogy

Kutatói szempontból az archeogenetika tudományának megjelenéséig lehetetlen küldetésnek tűnhetett a maradványok azonosítása. Manapság viszont, ha olyan felmenőkből és leszármazottakból sikerül meghatároznunk DNS-profilt, akikről történeti és egyéb adatok alapján biztosan tudjuk, hogy kik voltak, akkor összevetve velük az osszáriumban nyugvó maradványokat, meg tudjuk határozni pontosan, ki volt az egykor élt egyén” – mondta el a genetikus, ami azt is jelenti, hogy joggal reménykedhetünk királyaink, köztük Albert azonosításában.

*

Felhasznált irodalom:

Kovács Olivér – Buzás Gergely: Albert király temetkezése: egy sírban Nagy Lajossal?

Szent István Király Múzeum honlapja

Így nyomoznak a tudósok Mátyás király után – Neparáczki Endre archeogenetikus a Mandinernek

Wikipédia

MTI