Kik és hogyan használták valójában a székely írást? – kutatók a Mandinernek

Nyitókép: Az Alsószentmihályi felirat

Honnan ered a székely írás? Ezt körbejáró cikksorozatunk befejező része következik, az interjú első része itt olvasható. Cikkeinkben A székely írás emlékei című könyv szakértő szerzőivel járjuk körbe a székely írás körüli izgalmas tudományos dilemmákat. Megszólalóink:

Sándor Klára (1965) nyelvész, kultúrtörténész, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a történettudomány doktora.

Vásáry István (1945) turkológus, történész, az ELTE professor emeritusa, az MTA rendes tagja.

Benkő Elek (1954) régész, történész, a BTK Régészeti Intézet kutatóprofesszora, az MTA levelező tagja.

***

Miért írtak a „latin” középkorban saját betűikkel a székelyek?

Benkő Elek: Hangsúlyoznám, hogy nem csupán a középkorban, de még a kora újkorban is, és nem a székelyek írtak úgy általában, hanem csak a székelyeknek egy meglehetősen szűk, írástudó része. Jóllehet vannak késő középkori-kora újkori forrásaink (Oláh Miklós, Szamosközi István), melyek szerint a székelyeknél rendszeres volt a belső levelezgetés ezzel az írással (négyszögletesre faragott fapálcákon), ezt

sok tízezernyi középkori  székelyföldi régészeti lelet áttanulmányozása után sem.

Milyen részletek derültek ki eddig a székely írás használatáról? Kik és mit írtak így?

Benkő Elek: Van egy 16-17. századi feliratokkal kivételesen sűrűn elborított középkori templomunk (Berekeresztúr, Marosszék), de az arányok ott sem utalnak tömeges használatra, körülbelül 40 latin betűs feliratra jut egy darab „rovásírásos” emlék. Egy személy latin betűkkel is, és székely írással is megörökítette a nevét, a feliratot hátrahagyók többsége fiatal diák volt, aki értelemszerűen latin betűkkel tanult írni. Nem tudjuk, hogy ők székely írást helyi iskolai tanulmányaik során, vagy családi környezetben sajátították-e el, az előbbi valószínűbbnek tűnik.

– többször papi személyek, akik hivatalból ismerték a latin betűs írást és jól-rosszul a latin nyelvet is –, itt arra gondolunk, hogy a papok vagy a mesterek nevüket úgy örökítették meg székely írással a templomok falán vagy egyházi rendeltetésű kőfaragványokon, hogy az olvasható is legyen, de bizonyos fokig rejtve is maradjon. Mondanom sem kell, hogy erre csak papi hozzájárulással kerülhetett sor, különösen a nagy méretű, „reprezentatív” feliratok esetében. A korpusz számos példát kínál ehhez a titkosító funkcióhoz, de legalább ennyire jelentős az identitásjelzés is, amikor – az akkori közvélekedés szerint – szkíta és hun eredetű székelyek „szittya” betűkkel készítettek bejegyzéseket könyvekbe és peregrinációs albumokba, olykor tételesen is jelezve, hogy ez a székelyek ősi írása.

Mondanunk sem kell, hogy a felhasznált jelek éppúgy nem szkíta eredetűek, ahogyan a székelyek sem szkíták vagy hunok, azonban a 18. század kutatása számára éppen azért voltak rendkívül fontosak az akkor még alig ismert székely írásos emlékek, mert Attila király hunjainak írását kívánták a segítségükkel megismerni.

a sok magánhangzót kihagyó, ligatúrákat és változó formájú jeleket alkalmazó írás nem volt alkalmas hosszabb szövegek egyértelmű lejegyzésére. Ezt bizonyítja, hogy egy-egy rövid szöveg „megfejtésén” is évtizedek óta vitatkoznak a kutatók.

A Nikolsburgi ábécé a 15. század utolsó harmadából

Benkő Elek

Mi köze a székely írásnak Mátyás király udvarának humanistáihoz? Milyen szerepet játszottak ezek a humanisták a székely írás történetében?     

Sándor Klára: Igen, a jelek szerint Mátyás udvara valóban kulcsszerepet játszott abban, hogy a székely írást Székelyföldön kívül is használni kezdték, még akkor is, ha ez a használat meglehetősen szűk körre terjedt ki. Azt egyelőre nem tudjuk, egészen pontosan honnan szerzett tudomást a királyi udvar a székelyek írásáról – a korábbi krónikák nagyon röviden említették, de itt ennél többről volt szó: Mátyás két történetírója közül Thuróczy János jócskán átírta és bővítette is a székelyek írásáról szóló krónikás hagyományt, s Bonfini is tett hozzá olyan megjegyzést, amelyből arra lehet következtetni, hogy az udvarban ténylegesen láttak székely betűket, nem pusztán hallottak róluk, mint korábban.

Milyen konkrétumokról tudunk?

Sándor Klára: Például egyértelmű, hogy az első fennmaradt székely ábécé is az udvarhoz kötődik. A Nikolsburgi ábécéről van szó, ma már tudjuk, hogy ezt egy morva fiatalember másolta valahonnan, s ez az ifjú vitéz kapcsolatban volt Mátyás vezető diplomatájával, Filipec Jánossal – lényegében földik voltak. A morva tehát Filipec révén kerülhetett be abba elitcsapatba, amely az 1487-ben Párizsba küldött követséget kísérte. Egyik könyvébe saját maga írt be egy megjegyzést arról, hogy személyesen ismerte a Mátyás-udvarban jelentős szerepet játszó Bornemissza Jánost, okkal gondolhatjuk tehát, hogy a székely ábécéhez udvari kapcsolatai révén jutott. Mindebből arra következtethetünk, hogy az udvarban ismerték a székely ábécét, jelentőséget pedig azért kapott, mert kiválóan

szívesen neveztette így magát.

Most, hogy említette, mi volt a logika a politikai motiváció mögött, ami a székely írást illeti?

Sándor Klára: A székely betűket Thuróczy írta le először a hunok örökségeként, nem véletlenül: ha a székelyek őrzik leginkább az ősi hagyományt – ő volt az, aki elsőként magasztalta így a székelyeket, a korábbi források inkább elítélően nyilatkoztak róluk –, és van egy saját írásuk, akkor ezt, így gondolhatták az udvarban, nyilván a hunoktól örökölték, s ez is ékes bizonyítéka a magyarok hun származásának. Természetesen szó sincs arról, hogy Mátyás udvarában találták volna ki a székely betűket: az írás évszázadokkal korábban is létezett, csak a humanista kultusza kezdődött ekkor.

Hogy vált egyre inkább a nemzeti identitás alapelemévé a székely írás az elmúlt századok tudósainál, majd hogy esett ki a pixisből?

Sándor Klára: A Thuróczy által megteremtett hagyományt követve egészen a 19. század közepéig a hunoktól ránk maradt örökségnek tekintették a székely ábécét, összhangban egyébként azzal a Kézai Simon által kétszáz évvel korábban kidolgozott hagyománnyal, hogy a magyarok a székelyek utódai. Ez volt a tudományos vélekedés is, legalábbis a történeti gondolkodás főáramában, a század utolsó harmadától azonban lényegében eltűnt a tudományos diskurzusból ez a nézet. Ugyanakkor soha nem felejtették el a korábbi szerzők sem, hogy ezek a betűk igazából csak Székelyföldön voltak használatban, ezt mindenki kiemelte, aki foglalkozott ezzel az írással.

A 19. század vége felé azonban, nem függetlenül a millenniumi történelmi lelkesedéstől,

sőt, még mindig vannak, akik az öregektől tanulták meg a betűket egykoron. Azt sugallták ezzel, hogy a székely írás még mindig él „a nép közt” – Sebestyén Gyula fogalmazott így, aki egyébként leleplezte a csalást, amely a még élő népi használatot támasztotta volna alá. A közvélemény azonban elkezdte nem székelynek, hanem valamiféle összmagyar írásnak tekinteni a székely ábécét, s ehhez az is hozzájárult, hogy maga Sebestyén is „magyar rovásírásnak” nevezte.

A 20. század első évtizedeiben aztán bekerült a  székely ábécé megismerése a cserkészek képzésébe, ennek köszönhetően sokan megismerkedtek vele. A kommunizmus–szocializmus évtizedei alatt nem volt divatban beszélni róla, kutatni is csak mértékkel, a rendszerváltást megelőző években azonban már elkezdődött a megújított, szélesebb körű használat kiépítése.

Komáromi Csipkés György bejegyzései egy diáktársa albumában

Telegdi János tankönyvének egyik oldala példákkal és a Miatyánkkal

Milyen helyzetben van ma a székely írás?

Sándor Klára: Manapság hagyományőrző és iskolai szakkörökben tanítják, vannak, akik szakrális jelentést tulajdonítanak az egyes betűknek, és persze kedvelt elemévé vált a nomád magyar múlt kultuszának. Sőt,

és egyre terjed helységnév-táblákon. Megjelenik számos felületen, a bolti reklámtáblától az ékszereken, ruházaton, tetováláson át a jól ismert helységnév-táblákig, ez utóbbiak többféle ábécével készülhetnek.

A mai használatban egyébként nem a történeti ábécét alkalmazzák, hanem ennek bővített, átdolgozott változatait – többfélét, miként igen változatosak azok a motivációk is, amelyek arra ösztönzik az emberet, hogy megtanulják, s használják a modern székely ábécék valamelyikét. Ennek vizsgálata azonban már nem volt könyvünk feladata, ebben a kötetben csak a történeti székely írás emlékeit gyűjtöttük össze.

Sándor Klára