Nem elég az atom, megújuló energia is kell – Huszár András a Mandinernek

***

A klímakérdés kiinduló pontja maga is heves viták tárgya: van-e egyáltalán klímaválság, bekövetkezhet-e egy klímakatasztrófa, vagy sem? A kutatók és környezetvédők zöme erre a kérdésre igennel válaszol, a részletekben természetesen eltérőek a vélemények. Huszár András klímapolitikai szakértő szerint az IPCC, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi tanácsadó testületének az elemzései az irányadóak, ugyanis ezek a főbb tudományos kutatások összesítései –

„Ha 100 orvosból 99 azt mondja, hogy műtétre van szükségünk, egy pedig azt, hogy nem, akkor mindenki végiggondolhatja, hogy kinek fog hinni” – magyarázza lapunknak a szakértő. Mint mondja, valóban tapasztalható két véglet a klímaválság megítélésében: a klímaválságot tagadók, illetve a pánikkeltők. A tudomány azonban szerinte nem kelt pánikot, egyszerűen csak leírja azokat a folyamatokat, amelyekről van elegendő tudományos információ. Míg a pánikkeltők ezen tudományos eredményeket szelektíven és szubjektívan értelmezik, addig a helyes klímakommunikáció egyszerre érzékelteti a helyzet súlyosságát, de egyúttal pozitív cselekvésre is ösztönöz.

Huszár András szerint a klímakatasztrófa közelségének érzete nagyon függ attól, hogy ki hol él:

vagy a pusztító viharokat. „A szélsőséges időjárási események valóban fokozódnak, ezt az adatok világosan bizonyítják” – vélekedik a szakember.

Huszár András, a Green Policy Center igazgatója

Milyen lenne az ökológiai helyzet 2030-ra beavatkozás nélkül?

Abban a klímakutatók többsége egyetért, hogy már tíz éves távlatban is észrevehetően rosszabbodna a helyzet, ha globálisan elmaradnának a kormányzati intézkedések a ökológiai szennyezés mérséklésére. Az egyik legfontosabb indikátor

Az ebből eredő természeti változások, a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válása és erősödése megmutatkozna a csapadék-eloszlás megváltozásában, intenzitásának növekedésében, abban, hogy az átmeneti időszakok helyett nagyon forró és a nagyon hideg évszakok váltakoznának, és abban is, hogy intenzívebbé válnának az árvizek és a hőhullámok is. Huszár András felhívta a figyelmet, hogy az időjárási övek eltolódása miatt újfajta, eddig csak a mediterrán régiókban előfordult betegségek jelenhetnek meg a kontinens északibb részein, így hazánkban is, a felmelegedés rontja a természeti élővilág túlélési esélyeit, hiszen nem ilyen időjárásra vannak berendezkedve, ez pedig hatással van a termésekre, így közvetve az élelmiszer-ellátásra is.

Mit is jelent a klímasemlegesség?

A klímaválság fő oka, hogy

A klímasemlegesség a két jelenség közötti egyensúlyt, kiegyenlítődés jelenti. „A mérleg két serpenyője most nagyon nincs egyensúlyban” – magyarázza Huszár. – „Az elnyelő kapacitások kevésbé alakíthatók rugalmasan, így a kibocsátásokat kell lecsökkenteni az elnyelő kapacitások szintjére. A Párizsi Megállapodás arról a globális egyensúlyról szól, amelyet el kell érnünk az emberi eredetű üvegházhatású gázkibocsátások és -elnyelések között”.

A nemzetközi klímaegyezmény – amelynek tető alá hozásában a magyar delegáció jogi szakértőjeként Huszár is részt vett –

ehhez pedig az aláíró államoknak 2050-ig el kell érniük a klímasemlegességet, vagyis hogy ne bocsássanak ki többet, mint amit a természet el tud nyelni.

A 2050-ig elérendő klímasemlegesség tehát egy nemzetközi sztenderd vállalás, a világ országainak többsége vállalta ezt, illetve egy hasonló célt. Az EU eredeti vállalása az volt, hogy 2030-ig 40 százalékos kibocsátás-csökkentést hajt végre az 1990-es szinthez képest – ezt mára 55 százalékra tornászták fel. Az uniós tagállamok a gazdasági erejükhöz mérten határozzák meg vállalásaikat.

Hol tart Magyarország a fokozatos kibocsátás-csökkentésben?

A  jogszabályban lefektetett magyar vállalás összhangban van a nemzetközi sztenderddel:

Magyarországon eddig 32 százalékkal csökkent a kibocsátás 1990-hez képest – ez leginkább a környezettudatosabb termelési technológiák megjelenésének, a rendkívül szennyező szocialista nehézipar leépülésének volt köszönhető. Az 1990 és 2050 közötti vállalási időszaknak éppen a felénél járunk tehát 2021-ben, viszont a vállalt kibocsátás-csökkentés csupán harmadát végeztük el. Huszár András szerint azonban ez globális összehasonlításban relatíve mégis jó eredmény, ugyanis a zöld technológiák térnyerése, a tisztább energiaforrások használatának térnyerése időarányosan gyorsabb szennyezés-csökkentést tehet majd lehetővé a következő 30 évben.

„A 2030-as 40 százalékos csökkentési célt minden bizonnyal el fogjuk érni – arról van vita, hogy ez

Ez sok tényezőn múlik: technológia-váltáson, az emberek hozzáállásán, és így tovább” – fejtegeti lapunknak a klímapolitikai szakértő.

Az érdemi része tehát most jön: új állami szabályozásokra, kormányzati intézkedésekre lesz szükség. Az Európai Bizottság arra ösztökéli a magyar kormányt, hogy a 40 százalékos cél helyett az 55 százalékos uniós vállalás szintjét kellene megcéloznia. Ehhez pedig a megújuló energia arányának növelését ajánlják.

Magyar atom, vagy magyar megújulók?

A magyar út azonban jelenleg az atomenergia egyre bővülő hasznosítása. Orbán Viktor két hete a Fidesz tisztújító kongresszusán arról beszélt, hogy „megépítjük Paks-2-t, és 2030-ig az elektromos áram 90 százalékát karbonmentesen állítjuk elő”. A kormány – ahogy sok más kormányzat a világon – úgy látja:

a tisztább gyártási technológiákra való átállás és a kapacitásnövelés.

„A 90 százalékos karbonmentes áram-előállítás 2030-ig csak azzal a feltétellel valósulhat meg, ha Paks-1 és Paks-2 párhuzamosan, egyszerre fog egy ideig működni” – reagál a miniszterelnök szavaira a Green Policy Center igazgatója, aki szerint

és utána ugyanarra a szintre állunk vissza, mint amilyen Paks-2 nélkül Paks-1 volt.

Huszár András szerint akár van növekvő atomkapacitás, akár nincs, a kitörési lehetőség a megújuló energiaforrások egyre nagyobb kiaknázása lehet. Norvégia és Costa Rica példáját hozza, ez a két állam közel 100 százalékban a megújuló energiaforrásokkal termel, atomenergia nélkül is, igaz, ott alkalmasabbak erre a természeti adottságok.

ideális esetben 21 százalék körül kellene lennie, tíz év alatt tehát erre a szintre kellene felemelni. A klímapolitikai szakértő ugyanakkor késleltető tényezőnek látja azt, hogy a megújuló energiaforrásaink kétharmadát ma a biomassza-felhasználás, vagyis gyakorlatilag tűzifa-elégetés teszi ki: ez nagy levegőszennyezéssel jár, így nem fenntartható.

A magyar kormány stratégiájában ott van a napenergia, e téren sok befektetés van és ambiciózusak a tervek is, a szélenergia felhasználásával azonban nem nagyon számolnak – ezt Huszár sajnálatosnak tartja.

Zöld átalakulás – korlát vagy lehetőség?

A jelenkorban zajló zöld ipari átállást sokan az ipari forradalom korához hasonlítják, olyan paradigmaváltáshoz, mint amikor a fosszilis energiára állt át a világ. Vannak vállalatok, amelyek még régi technológiával üzemelnek, egyes szektorokban pedig rosszabbak a körülmények – számukra az átállás pénzügyi terhet jelent. Rövidtávon sok munkavállaló vesztheti el állását, ezt az átmeneti veszteséget azonban átcsoportosításokkal, átképzésekkel mérsékelni lehet.

A folyamat másik oldal, hogy

ők pedig a gazdaság nagy szereplőivé válhatnak – vélekedik a szakértő. „Azt kell mérlegelni, hogy melyik érdek fontosabb: életben maradjanak egyes szennyező piaci szereplők, vagy a természeti környezet, és ezáltal az egészséges emberi élet fenntartásának érdekében átalakuljanak, esetleg eltűnjenek?” – teszi fel a kérdést Huszár, aki úgy véli: a tisztább technológiára való átállás egy óriási lehetőség, az elvárások pedig nem teljesíthetetlenek.

Mint lapunknak a szakember elmondta, két volt minisztériumi kollégájával éppen azért alapította meg tavaly a Green Policy Centert, hogy az éghajlatváltozásról, a zöld politikáról ne félinformációk keringjenek a magyar közbeszédben, hanem kialakulhasson egy színvonalas, szakmai alapú közvita.  

---

fotó: Mátrai Dávid