Hann Endre: Azt sem tartom kizártnak, hogy szétszakadhat az ellenzék áprilisig

2021. december 29. 15:21

Az ellenzék kapcsán elmondta továbbá, hogy szerinte „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködésnek a hatékonysága”.

2021. december 29. 15:21
null

Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet vezetője interjút adott a HírKlikknek. Az interjúban szóba került a baloldali előválasztásis. A kutató megjegyezte, hogy ez volt az egyetlen olyan eseménye az évnek, amikor az ellenzék „átvette a napirendnek a diktálását, ezzel sikerült valamennyire fordítani”. Ezután egyből kifejtette, hogy szerinte „nemigazán” sikerült a fordítás, illetve, kijelentette:

„Ezt sem tartom kizártnak” – válaszolta Hann arra a felvetésre, miszerint szétszakadhat az ellenzék az áprilisi választásokig. „Nem lehet túlságosan optimista az ellenzék” – jegyezte meg. „Általában a Fidesz diktálja a napirendet, vagy ha nem is, akkor is az ellenzék a Fidesz kritikájával tudja leginkább önmagát kifejezni”. Az ellenzék kapcsán elmondta továbbá, hogy „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködésnek a hatékonysága”. 

Egy teljesen más politikai gondolkodás, fellépés jelent meg Márki-Zay Péter személyében”

 – fogalmazott.

A kiszivárgott kutatásról

Mint ismeretes, december közepén megjelent egy kutatás a 444-en, amely az ellenzéki pártoknak készült, az Iránytű intézettől, belső használatra. „Általános bizalomvesztés figyelhető meg az országban, nagyon sok tekintetben” – mondta a kutató. Kifejtette, hogy konkrétan a közvélemény-kutató szakma felé is egyre többen bizalmatlanok, aminek kapcsán megjegyezte:

nem vagyok paranoiás, de néha úgy érzem, hogy mintha valami céltudatosság is lenne abban, hogy ezt a szakmát ennyire megkérdőjelezzék, aláássák”. 

Hann Endre szerint az a „bizonyos szivárogtatás” is sokat rontott a helyzeten, de az túlmutat ezen a kérdésen. „Ez az egész történet, az ellenzéki pártok közötti bizalomnak a súlyos hiányosságaira is rámutat” – fogalmazott.

Nyitókép: MTI/Beliczay László

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vikijo
2021. december 30. 08:58
A magyar baloldal már egyszer befürdött Szili Katalinnal, elnökjelölttel, szintén egy vallásos politikussal a baloldalon, akinek a balhéjával kezdődött a baloldal hanyatlása és nem tisztázott az öszödi kiszivárogtatásban játszott szerepe sem. A baloldal semmiből sem tanul, 2015 óta nem tudja megemészteni a migráskérdés megértését sem, még csoda, hogy egyáltalán nem jelent meg egy új párt a baloldalon migránsellenes alapállással.
Fila2020
2021. december 30. 07:03
A koalíción belüli viszáj olyan, mint amikor a transznemű nők vitatkoznak a leszbikusokkal, hogy miért nem szeretkeznek egymással.
Reszelő Aladár
2021. december 30. 00:31
Omlásban súlyos a légvár (Orbán Viktor)
útonjáró
2021. december 29. 23:15
benne volt/van a pakliban a klasszikus fogolydilemma esete... (https://hu.wikipedia.org/wiki/Fogolydilemma ) azaz szinte törvényszerű, hogy kicsinálják egymást...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!