Magyarország Európa mostani energiaválsága közepette is megőrizte a lakossági rezsi stabilitását. Milyen út vezetett idáig? Meg lehet-e védeni hosszú távon az intézkedéseket? Elemzésünk.
Oláh Dániel és Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban
„Nem lesz fogyasztói gázáremelés” – a magyar politikatörténet egyik szállóigévé vált mondata először Lendvai Ildikó szájából hangzott el a szocialisták 2002-es választási győzelme után, októberben. Aztán bő fél évvel később fordult a kocka, az MSZP–SZDSZ-kormány átlagosan 12 százalékkal emelte a lakossági gáz árát. De nem állt meg itt, 2004 januárjában újabb 28, 2005 januárjában 11,5, 2005 augusztusában pedig 6,9 százalékos emelés következett.
A 2006-os választás után, szeptemberben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként megismételte, hogy nem fogják emelni a gáz árát. Ehhez képest 2007-ben 39,6 százalékkal nőtt a fogyasztói gáz ára, 2008-ban pedig további négy alkalommal. 2002 és 2010 között, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok alatt háromszorosára nőttek a lakossági gázárak. Mindezt a szocialisták részben az energiahordozók piaci árának növekedésével, részben az energiaellátás problémáival magyarázták. Molnár Csaba, a Gyurcsány-kormány energiaügyi minisztere például 2009 ben arra hivatkozott, hogy 8 millió köbméterrel csökkent az Ukrajnán keresztül érkező gáz mennyisége. Az energiaár-emelkedés egyebek mellett annak volt a következménye, hogy a hazai energiapiacon nem volt valódi verseny. A javarészt multinacionális cégek kezében lévő energiaszolgáltatók monopolhelyzetük miatt szinte kedvük szerint alakíthatták az árakat.
A külföldi tulajdonú, piaci erővel bíró energiacégek hajlamosabbak visszaélni erőfölényükkel, mint a hazai tulajdonúak, hiszen utóbbi esetben nagyobb ráhatása lehet a kormányzatnak a piaci folyamatokra. Sőt, ha a kormány tulajdonosként is megjelenik, akkor előfordulhat, hogy a cég a piaci túlerejével egyáltalán nem él vissza, mert nem a profit az elsődleges cél. A kormányzati beavatkozás olykor valóban torzíthatja a szabadpiaci folyamatokat, a nem szabadpiaci, monopolisztikus piacok problémáit viszont képes lehet kezelni.
Az energiacégek hazai tulajdonba vétele lehetővé tette, hogy a magyar gazdaságpolitika nagyobb beleszólást szerezzen az energiapolitikába. Ez egyszerre alapja a gazdasági-politikai szuverenitásnak, a vállalatok versenyképességének és a családok életszínvonalának.
Emlékezetes, hogy a magyarországi családok 2010-ben többet költöttek rezsire, mint élelmiszerre. Mint a Mandiner Makronóm rovatának nyilatkozó Hortay Olivér emlékeztetett: tíz éve vásárlóerő-paritáson Magyarországon voltak a legmagasabbak a lakossági energiaárak az Európai Unióban, ami társadalmi feszültséget eredményezett, hiszen minden ötödik háztartás anyagi okokból rendszeresen késett a számlái befizetésével, minden tizediknek gondot okozott ingatlanja felfűtése. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője szerint a kormánynak minimális mozgástere volt a helyzet kezelésére, mert az árakat korábban – az uniós elvárásoknak megfelelően – deregulálták, a tarifákat befolyásolni képes szolgáltatók pedig nagy piaci erejű multinacionális vállalatok tulajdonában álltak. Így az államnak kevés eszköze volt ahhoz, hogy hatást gyakoroljon az emberek életszínvonalát alapvetően meghatározó tényezőre, a rezsiszámlákra.
Az Orbán-kormány 2013-ban lépte meg az úgynevezett rezsicsökkentést, amely az ezt meghatározó 2013. évi LIV. törvény szerint a gyakorlatban a lakosságra háruló rezsi mérséklését jelenti. Ezt a lakossági energia- és közműszolgáltatások hatóságilag meghatározott díjszabásával, jogszabályok által megszabott mértékű csökkentésével érték el. Az intézkedés lényege tehát a koncepcióváltás, amely alapján a világpiaci árak hatásainak kiküszöbölésével az állam garantálja a lakossági árak stabilitását.
A törvényben meghatározott díjszabás azt jelentette, hogy a piaci ár adott esetben a magyar hatósági ár alá is mehetett. Ez meg is történt a gáz esetében 2014 és 2016 között. Az ellenzék részéről épp Molnár Csaba – ekkor már a DK alelnökeként – követelte, hogy a kormány a piaci árakhoz alkalmazkodva csökkentse a lakossági árat. Azaz az egykori szocialisták továbbra is ragaszkodtak eredeti koncepciójukhoz, a piaci díjszabáshoz. A kormány azonban nem engedett, és a kedvező piaci áraknak köszönhetően ebben az időszakban – a G7 gazdasági portál szerint – 77 milliárd forintot keresett a gázon úgy, hogy a lakossági ár továbbra sem emelkedett. Ebből az összegből sikerült fedezni a 2018-as „téli rezsicsökkentést”, amely minden háztartásnak 12 ezer forintnyi egyösszegű gázártámogatást jelentett.
Hortay szerint a helyzet feloldása újszerű, drasztikus megoldást kívánt. Az ármoratórium kihirdetése, a hatósági árak visszavezetése, majd szisztematikus csökkentése kifejezetten merész beavatkozás volt, egyrészt mert korábban más ország még nem lépett hasonlót, másrészt mert nyílt konfliktust eredményezett a tőkeerős nemzetközi energiavállalatokkal, harmadrészt – leginkább – pedig azért, mert szembement az energiapiaci liberalizációt és deregulációt szorgalmazó főáramú nemzetközi közvéleménnyel, valamint az azt stratégiai céllá emelő Európai Bizottsággal. „Érthető tehát, hogy a dereguláció bűvkörében élő szakpolitikusok és kutatók nemcsak elutasították a beavatkozást, de a »politikai termék« matricát is ráragasztották, mondván, választási célokat szolgál, és a rendszer néhány éven belül úgyis összeomlik” – mondta az elemző. 2013-ban és 2014-ben egyébként összesen 25 százalékkal csökkentette a kormány a háztartások rezsijét, amely azóta nem is növekedett. A megtakarítás a külföldi cégek profitja helyett a háztartások megtakarításává vált: átlagosan évi 200 ezer forint maradt a családoknál.
A háztartásoknak egyre több forrásuk jutott arra, hogy megtakarítsanak vagy fogyasszanak, a rezsicsökkentés baloldali szakértők által hangoztatott kedvezőtlen hatásai viszont nem igazolódtak be. A bevezetés óta már nyolc év telt el, és a rendszer a Századvég szakértője szerint nemhogy összeomlott volna, figyelemre méltó eredményeket produkált. Ez időszakban az Európai Unión belül ugyanis Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az energiaszegény háztartások aránya. Az uniós statisztikából az is kiderül, hogy 2010-ben a magyarországi háztartások 22,1 százaléka késett a rezsi befizetésével, 2018-ban pedig 11,1 százalékuk, a csökkenés ütemével hazánk dobogós helyen áll az unióban. Sőt, Magyarországon 2010 óta a felére, 10,7 százalékról 5,4-re csökkent azon háztartások aránya is, amelyeket nem tudnak kifűteni lakóik.
A rendszer ráadásul a rezsicsökkentéssel együtt is finanszírozható, az infrastruktúra nem épült le, az alacsony árak hatására a lakosság nem kezdett mértéktelen fogyasztásba, és az adatok alapján jelentős versenyképességi problémát sem okozott a vállalatoknak az intézkedés. A bevezetés óta több ország is a lakossági árak újraszabályozása mellett döntött, és elkezdték vizsgálni a rezsicsökkentéshez hasonló programok bevezetésének lehetőségét. Hortay Olivér elképzelhetőnek tartja, hogy az új kihívások hatására a rezsicsökkentés átkerül az „érdekes megoldás” kategóriából az „alkalmazandó” kategóriába, hiszen az intézkedésnek lakossági szempontból éppen a stabilitás a fő előnye, amire mostanában nagy szükség van. Könnyen lehet, hogy a járvány után nehéz helyzetbe kerülő háztartások és az elszálló energiaárak máshol is hasonló helyzetet eredményeznek, és a növekvő társadalmi nyomás hatására a korábban kritikus szakpolitikusok is rákényszerülhetnek arra, hogy engedjenek piacelméleti meggyőződésükből.
A magyar rezsicsökkentési törekvéseket a baloldali és liberális médiumok is rendszeresen kritikával illették. Mint a Makronóm korábbi gyűjtéséből is kiderül, e lapok korábban kifejtették, hogy megítélésük szerint érthetetlen és szakmailag indokolatlan a gáztározók feltöltése, amivel a kormányzat célja a magyarok pénzének lenyúlása. A 24.hu szerint a rezsicsökkentésen keresztül az állam kiveszi a pénzt az emberek zsebéből, hogy extraprofitra tegyen szert. A Népszava korrupciót sejtetve támadta a magyar gáztározók gyors feltöltését, akkor az energiaválságnak még nyoma sem volt Európában. „Szakértők már önmagában a tartalékolási láz előtt is teljességgel értetlenül állnak” – írta a lap alig másfél évvel az előtt, hogy Európában nincs gáz, a kormányok pedig pánikszerűen próbálják feltölteni a tartalékokat. Amögött, hogy Magyarország már ekkor igyekezett tartalékolni, a baloldali lap azt a magyarázatot találta, hogy Orbán Viktorék „ködös moszkvai ügyleteken keresztül lenyúlják a magyar lakosság pénzét”. Ezzel szemben épp ez a kormányzati előrelátás alapozta meg a magyarországi gázellátás biztonságát: a telet ugyanis hazánk 86 százalékos töltöttségű tározókkal várja, ami megfelel az utóbbi tíz év átlagának, ugyanez a mutató Nyugaton jóval alacsonyabb, 74 százalékos, ami tízéves mélypontot jelent. A magyar tartalék egyébként legalább 109 napig biztosítaná az ország ellátását, ha nem érkezne gáz az országba.
A leggyakrabban hangoztatott ellenzéki kritikák összecsengenek az előbb idézettekkel. „Jóval kevesebbet kellene fizetni a gázért, ha nem lenne rezsicsökkentés” – ez a vád szinte azonnal előkerült, amint a piaci energiaár a hatóságilag rögzített ár alá csökkent, de érdekes módon mára, amikor a világpiaci árak messze meghaladják a magyarországi családok által fizetett összeget, elhalkultak. A rögzített árak ugyanis tartalék képzésére is alkalmasak, amikor a világpiaci ár alacsonyabb, mint a hatósági. Bizonyos ideig az így felhalmozódó tartalék alkalmas lehet az áremelkedés kivédésére. A gazdasági logika a rögzített árak mögött éppen ez: garantálni az állandóságot és kivédeni egy olyan kiadási tétel rendkívüli ingadozását, amely a családok jövedelmének nem elhanyagolható részét viszi el.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy az EU energiauniót hozna létre, amelyben a piaci folyamatok jelentenék a meghatározó erőt – ennek megfelelően mondott le a balliberális kormány 2008-ban az árak szabályozásáról. Ez azonban azt is jelentette, hogy az uniós liberalizációs törekvések, illetve a külföldi nagyvállalatok érdekeinek képviseletével kiszolgáltatnák a lakosságot a kiszámíthatatlanul hullámzó piaci áraknak.
A kiszámíthatatlanság végül a kontinensre érkezett meg. 2021 őszén Európában beköszöntött az energiaválság, amely olyan súlyossá kezd válni, hogy Németországban és Ausztriában közszolgálati oktatóvideókkal készítik fel a lakosságot egy esetleges, akár napokig tartó áramkimaradásra. Nyugat-Európában több helyen már nemcsak energiaár-emelkedésről, hanem energiahiányról van szó, ami az ellátórendszerekre nézve súlyos következményekkel járhat. Az energiatermelés világszerte még most sem érte el a járvány kitörése előtti szintet, ám a közben újrainduló gazdaságok energiaigénye megnőtt. Európa országai az utóbbi években zöldprogramokat hirdettek, ami például Németországban az atomenergia kivezetését és a bizonytalanabb megújuló energiaforrásokra való átállást jelentette. Mindennek hatására a kontinensen a gáz piaci ára idén nagyjából háromszorosára, az áramé pedig több mint a duplájára emelkedett, amit a piacról vásárló fogyasztók igencsak megéreznek.
Az energiaválság sokkoló felismerést okozva rámutatott, hogy az energiapolitika az európai gazdaság és a családok létét, jólétét alapozza meg. Az energiaválság felértékelte a fenntartható, kiszámítható, biztonságos ellátást garantáló energiapolitikát, ami nagyon hiányzik például a villamos energiát döntően gázból előállító gazdaságokban. Így Spanyolországban is, ahol egy év alatt 44 százalékkal drágult a lakossági áramár, utcai tüntetéseket is maga után vonva. A kormány ezért – miután először áfacsökkentéssel lépett – úgy döntött, hogy a következő hat hónapban 2,6–5 milliárd eurót csoportosítana át a cégektől a fogyasztókhoz, s a többletet épp az energiacégek extraprofitjából venné el, hogy abból rezsit csökkentsen, nagyjából nyolc évvel követve a magyar modellt. A spanyol döntéshozók ráadásul már kritikusabban tekintenek az áramszektor korábbi privatizációjára, ahol néhány cég szerzett piaci erőt, így oligopol szerkezet alakult ki, hasonlóan ahhoz a helyzethez, amely a 2010 előtti magyarországi energiapiacot jellemezte.
A magyar rezsicsökkentés megvédte a fogyasztókat a hirtelen árrobbanástól, a spanyol kormány viszont október végére visszatáncolt a hangzatos ígéretektől. Mint a Financial Times beszámolt róla, a kormányzat mégsem vetett ki adót az energiacégek extraprofitjára, mert azok meggyőzték, hogy ezzel veszélybe kerülnének a jövőbeli beruházások. Az energiavállalatok jelezték, hogy a tervezett különadó hatására megemelhetik az ipari fogyasztók árait. Nem tudni tehát, miként teljesíti majd a kormány az ígéretét, miszerint 2018-as szintre csökkenti vissza az árakat.
Olaszországban sem sikerült megnyugtató megoldást találni a rezsicsökkentésre. Október végén a szakminiszter figyelmeztetett, hogy a következő hónapokban 40 százalékkal nőhetnek a rezsiszámlák. Már ez is érdemi eredmény lehet, hiszen eredetileg magasabb áremelkedést kellett volna elszenvedniük a háztartásoknak. A kormány valószínűleg csak annyit tud elérni, hogy a legkevésbé tehetősek számára nem emelkedik majd a rezsi: ők a 8265 euró alatti jövedelmű háztartások, a legalább négy eltartott gyermeket nevelő és 20 ezer euró alatti jövedelmű családok, az állami nyugdíjban vagy munkanélküli-segélyben részesülők, valamint a súlyos betegek. Olaszország várhatóan így is 5 milliárd eurót költ arra, hogy mérsékelje a rezsi még durvább emelkedését.
Hosszan sorolhatnánk a bizonytalan kimenetelű rezsiharcot folytató országokat: Franciaország egyszeri 100 eurós segélyt fizet 5,8 millió alacsony jövedelmű háztartásnak, ami legfeljebb átmenetileg kezelheti a problémát, tartós megoldást nem jelent. A kormány csak reméli, hogy most sikerül megakadályozni a 2018-as adóemelési tervek hallatán kitörő sárga mellényes tüntetésekhez hasonló megmozdulásokat. Románia október végén határozott eszközhöz nyúlva magyar mintára öt hónapra befagyasztotta a gáz és az áram árát, emellett 5 százalékra csökkentette a két energiaforrás áfáját, illetve ideiglenesen energiaár-kompenzációt is nyújt a fogyasztóknak.
A 2022-es választáshoz közeledve úgy tűnik, az ellenzék továbbra is a korábbi koncepcióját erőlteti. A baloldal miniszterelnök-jelötje, Márki-Zay Péter felelőtlen lépésnek nevezte a rezsicsökkentést, amelynek káros hatása van a környezetvédelemre. Úgy vélekedett, az árakon keresztül kell takarékosságra ösztönözni a lakosságot. Ennek némileg ellentmond az az érve, miszerint a rezsicsökkentés olyanoknak is olcsó energiát ad, akik egyébként tehetős emberek, és ki bírnák fizetni a valódi, világpiaci árat. „Igenis érezni kell az energiaár-növekedést, azokat az externáliákat, amelyeket ráterhelünk a fogyasztóra” – mondta. Márki-Zay szerint „olyan nincs”, hogy nem a fogyasztó fizeti meg az energia árát. A rezsicsökkentést szerinte „könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni”.
„Tudjuk azt, hogy az előző kormány éppen abba bukott bele részben, hogy megszüntette mondjuk a 13. havi nyugdíjat. Tehát ez rendkívül veszélyes… A rezsicsökkentés kivezetéséről se beszélünk, hiszen egyszer megadta ezt az Orbán-kormány valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni” – fogalmazott a Greenpeace Magyarország Facebook-oldalán található egyik videóban. Legmeglepőbb „kritikája” a rezsi csökkentésére viszont az volt, amikor kijelentette: „lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”.
A szuverenitás kulcsa – a nemzeti közműszektor kiépítése
A kilencvenes években végbemenő privatizáció alatt a lakosságot kiszolgáló közmű- és energiaszolgáltatók jó része külföldi kézbe – részben nyugat-európai államok tulajdonában álló vállalkozások és multi cégek kezébe – került. Az állam mozgástere az energiapolitikában így nagymértékben beszűkült. Az Orbán-kormány célja ezért a magyar, nagyrészt állami tulajdonú, ellátásbiztonságot és kellő energiapolitikai mozgásteret adó közműszektor létrehozása volt – olvasható az Alapjogokért Központ Újra naggyá teszik Magyarországot – 2010–2020 című kötetében. A kabinet 2011-ben kezdett hozzá a folyamathoz, amelynek során visszavásárolta a Mol 21,2 százalékát az orosz Szurgutnyeftyegaztól. A Magyar Villamos Művek megvette az E.on földgáztárolással és -kereskedelemmel foglalkozó cégeit. Az állam cégein – a Magyar Villamos Műveken és az Első Nemzeti Közműszolgáltatón – keresztül megvásárolta a Főgáz Zrt.-t, a GDF Suez Energia Magyarország Zrt.-t, a Főgáz és az Első Nemzeti Közműszolgáltató pedig átvette a Magyar Telekom és az E.On helyét a lakossági gázszolgáltatásban. A MET-csoport megvásárolta a Tigáz Zrt.-t az Enitől, és német tulajdonosaitól előbb magán-, majd állami kézbe került az energetikai szuverenitás szempontjából kulcsfontosságú mátrai erőmű is. A nemzeti közműszektor kialakításának legnagyobb beruházása a paksi atomerőmű kapacitásfenntartását szolgáló bővítés, a Paks II. építése.
***
Fejvesztve másolja a magyar rezsicsökkentést Európa: már gyárak állnak le az energiaválság miatt – Oláh Dániel írása a mandiner.hu-n
Nyitókép: Mandiner grafika
Akkor akarunk feltakarni mindenféle kritika és önálló gondolat nélkül az ún. nyugat, a Sosemvolt Európai Birodalom mögé, amikor az éppen készül darabokra esni. Mintha nem ‘41-ben lépünk háborúba, hanem ‘44-ben. Az utolsó csatlós egyúttal mindig a leghülyébb.
Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb hírei április 25-én.
Bizonyítani kívánja, hogy iszonyodik az ÁVH-tól? Akkor talán ne telepítsen ki másokat a szép új házukból azért, hogy beköltöztesse helyükre az elvtársait. És pláne ne hallgassa le a szeretteit. Francesca Rivafinoli írása.
A hónap végéig lehet nyilatkozni.
A KDNP-ből három politikus is így döntött.
A leköszönő miniszterelnök megszólalt a megújulásról és a politikai szövetség jövőjéről.
Itthon egyelőre „csak” az interneten lincselnek, plakátfejet akasztottak(!), az utcán beszólnak, írásban ocsmány üzeneteket és halálos fenyegetéseket küldenek.
„Az erőszaknak nincs helye a politikában – soha” – írta az Európai Bizottság elnöke.
