hiszen ő „síkra száll”. Demonstrál, szervez, jegyeket tesz le a Nemzeti Színház portáján,
hogy az Igazgató az általa szabta témák alapján haladéktalanul leüljön vele vitázni. Jelenleg ennek a táncra kérésnek az elfogadása is bizonytalan ideig várat magára. Azt gondoltam, hogy Eötvös Gábor bohóc legendás mondatát, a „Van másiiik!” szlogent nem kölcsönzi Molnár Áron az általa vitára kijelölt személyek végeláthatatlan tömegében, de tévedtem.
Következő választása Puzsér Róbert, balról bekötött publicistára esett. Molnár Áron őt is vitára hívta a haza dicsőségére, megjelölve a feltétlen tisztázandó, gyötrő és megválaszolásra váró kérdésköröket. Tetten érhető, hogy Molnár számára nem is a politikailag eltérő gondolkodásúak a feltétlen kiszemeltek tervezett vitáihoz, hiszen Puzsér garancia lehetne számára vitájuk kellemes jobboldalt ekéző kifuttatására.
Mindegy, bárki jöhet, csak jöjjön már valaki.
Azon gondolkodom csupán, hogy ki lesz a következő, akit táncra kér? Nem akarok neveket sorolni, mert még kellemetlen helyzetbe sodornám a nevezetteket. Ennek hiányában, a színészi szakma gyakorlásának a lehetőségét is biztosítva, az az ötletem támadt, hogy kortárs színpadi szerzőink esetleg írhatnának egy Molnár Áron személyére szabott monodrámát, amelyben képzeletben megidézhetné, raportra hívhatná mindazokat, akik szívének oly áhított, vitákban elképzelt alanyai. A színpadon