Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Idő van, menni kell. Haza.
Karodba hajlok, hajszálereimben szerteszét fut a sötétség. Vége lassan ennek az emlékezetes társastánc-eseménynek.
Nyitva az ablak, az ajtó, hűvös lett bennem, villamoshuzatban lépked a lódenkabát.
Idő van, menni kell. Haza.
Szatyorban koccan két üveg tej, aztán egy sem.
Félrehúzódik a saroképület csendben, a házmester korán lelépett.
Ez kijárati ajtó, erre tessék, s amarra, majd rögtön előre, a házsor mögött végig, ott nyílik a szép, komor, sima egünk.
Fémhuzalom feszül sorvezetőnek, tiszta lapunkon holnapi táncrend, titkos írásjelekkel.
Golyó karcolta vonalrajz.
Felkiáltójel, sorköz, kettőspont. Képhiba.
Üstököscsóva.
***
Nyitókép: Lázár Árpád / Réz Johanna
(A jelen cikkben közölt képek bármilyen – akár digitális, akár nyomtatott – közlése, beleértve az egyes képek részleteinek felhasználását és közlését is, kizárólag az eredeti fényképfelvételek tulajdonosának, Kemenes Tamásnak az előzetes írásbeli hozzájárulása birtokában lehetséges!)
A Mandiner 1956-os ünnepi sorozatának további részeit (bennük korábban soha nem publikált fényképekkel) IDE kattintva olvashatja el.