Bataclan-vérfürdő: így szervezték meg Abdeslamék a terrortámadást

Nyitókép: megemlékezés a Bataclan klubnál 2015 novemberében (MIGUEL MEDINA / AFP)

Szeptember 8-án megkezdődött Párizsban az a monstre tárgyalássorozat, amely során a 130 halálos áldozatot követelő, 2015. november 13-i iszlamista merényletek felelősei – köztük a terrorkommandók egyetlen életben maradt tagja, Salah Abdeslam – ülnek a vádlottak padjára. A történelmi jelentőségű, fokozott biztonsági intézkedések között zajló per várhatóan jövő májusban ér majd véget.

Kétrészes cikkünkben áttekintjük, milyen politikai-titkosszolgálati baklövések előzték meg a terrortámadásokat, majd a Salah Abdeslammal kapcsolatos kérdéseket és a tárgyalás körülményeit mutatjuk be.

Humanitárius és állambiztonsági okok

A L’Obs nevű baloldali hetilap szeptember 2-i számában hosszú cikkben tárta fel a terrortámadások hátterét. A merényletek előkészítésében kulcsfigura volt az Iszlám Állam soraiban Abu Ahmad néven ténykedő Oussama Atar,

Atarra már 19 éves korában, 2003-ban felfigyeltek rá a titkosszolgálatok, amikor a Közel-Keletre látogatott, hivatalosan arabtanulás céljából, a következő évben pedig csatlakozott a fallúdzsai dzsihádisták harcához az amerikai megszállók ellen. 2005-ben, amikor hamis papírokkal próbálta átlépni a szír határt, letartóztatták, életfogytiglanra ítélték, később a büntetést tíz évre mérsékelték. Fogsága alatt (a rosszhírű Abu Ghraib-börtönt is megjárta) nemcsak arabtudását tökéletesítette, de befolyásos dzsihádistákkal is kapcsolatba került, így például az Iszlám Állam „kalifája”, al-Bagdadi egyik későbbi jobbkezével. Atar csupán hét évet töltött rácsok mögött – a párizsi merényletek után egészen meglepő információk kerültek napvilágra szabadulásával kapcsolatban.

A CIA 2006-ban értesítette arról a belga titkosszolgálatot, hogy egy belga állampolgárt tartanak fogva a bagdadi reptér melletti börtönben. Brüsszelből hamarosan ügynökök érkeztek a helyszínre, akik elbeszélgettek Atarral, s nem találták úgy, hogy különösebben radikális, harcias szellemű férfival lenne dolguk. Később az is felmerült, hogy Atart a belga hatóságok informátorként szervezték be, ezzel kapcsolatban 2016-ban Didier Reynders akkori külügyminiszter (jelenleg az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa) állambiztonsági érdekekre hivatkozva nem volt hajlandó bővebb tájékoztatást adni. Az ő beszámolójából tudjuk ugyanakkor, hogy Atar hazatelepítésének kérvényezéséről 2008-ban döntött a nemzetvédelmi ügyekkel foglalkozó, titkos miniszteri tanács, melynek kormányfő-helyettesként Reynders is tagja volt,

Ezután négy év intenzív diplomatikai-politikai lobbizás következett Brüsszel részéről Atar hazaengedéséért. Brüsszelt az sem tántorította el, hogy alig néhány nappal a miniszteri döntés meghozatala után Atar szökni próbált a bagdadi börtönből két fogolytársával egyetemben, akik az iraki al-Kaida-vezér, az-Zarkávi bizalmasai voltak, az amerikai szervek pedig külön felhívták a belga titkosszolgálat figyelmét Atar radikalizálódására. 2010-ben új lendületet kapott az Atar melletti kampány, miután a belga külügyi tárca arról értesítette családtagjait, hogy sürgős orvosi beavatkozást igénylő rákbetegségben szenved. A Vöröskereszt későbbi tájékoztatása szerint viszont szó sem volt daganatos megbetegedésről, „legfeljebb” bélfekélyről, ami kórházi kezelést sem igényelt. Felmerül tehát a kérdés, hogy a belga kormányzatot tájékoztatták-e rosszul, vagy azok a rokonokat felhasználva próbálták előmozdítani – az esetlegesen informátorként felhasználandó – Atar hazatérését.

Mindenesetre a család mellé hamarosan beállt az Amnesty International, ami felhívást tett közzé a „veserákban szenvedő” fiatalember ügyében, aláhúzva: a megfelelő kezelés megtagadását „kegyetlen, embertelen eljárásnak” tekintik.

ahol többek közt szó esett arról, hogy a férfi egy civil szervezet tagjaként tartózkodott a Közel-Keleten, s ártatlanul ítélték el. (Az Amnesty később azzal védekezett, hogy ők csupán Atar megfelelő orvosi kezeléséért s nem a férfi szabadon engedéséért kardoskodtak.)

A tüntetésen részt vett belga három képviselő, kettő közülük a zűrös brüsszeli negyedben, Molenbeekben nyert mandátumot: a Centre Démocrate Humaniste (Demokrata Humanista Közép) politikusa, Ahmed El Khannouss (aki 2015-ban még váltig állította, hogy Molenbeek nem a terrorizmus „fordítókorongja”, idén pedig azt követelte a molenbeeki polgármestertől, hogy tegyék ki a palesztin zászlót a városházára), illetve a szocialista Jamal Ikazban, aki a demonstrálók előtt éles hangon támadta az iszlamofóbiát és a terrorellenes törvényeket (s aki 2013-ban csupán finom ejnyebejnyét kapott pártja vezetőségétől, amikor a Twitteren „cionista rohadéknak” minősített egy terrorizmus-szakértőt). A harmadik politikus a zöldpárti Zoé Génot volt, aki akkortájt több interjúban panaszkodott, hogy a belga kormány mindenféle kifogást keres, csak hogy ne kelljen segítségére kelnie a belga-marokkóiaknak, nem úgy, mint a „belga-belgák” esetében tenné.

A couleur locale felidézése végett említjük meg, hogy 

s ott toborzóközpontot hozott létre az al-Kaida számára. Ayachi lánya a demonstráción megragadta az alkalmat, hogy kifejtse, mennyire igazságtalan volt apja 2008-as letartóztatása, amikor az imámot azzal gyanúsították, hogy terrortámadást tervezett a párizsi Charles de Gaulle-reptér ellen. Ayachit 2011-ben elítélték, a következő évben azonban felmentették a vádak alól. Nem sokkal később a szír polgárháborúban harcoló fiai után indult, s egy szalafista lázadócsoportnál kádiként kapott pozíciót.

Oussama Atar végül 2012-ben térhetett vissza Belgiumba, ahol bár rendőri felügyelet alatt állt, nem emeltek vádat ellene. Atar egy anderlechti lakásban húzta meg magát, ám nem sokáig volt maradása belga földön: 2013-ban a brüsszeli hatóságok (az iraki kormányzatnak tett ígéretet megszegve) engedélyezték neki, hogy útlevélhez jusson, ő pedig először Tunéziába utazott, ahol gyaníthatóan fegyvereket szerzett be, később pedig Szíriába távozott, ahol az iraki dzsihádistákkal való kapcsolatainak hála gyorsan kapaszkodott fel az Iszlám Állam ranglétráján. Először a külföldi túszokat irányította (ekkor alá volt beosztva a 2014. májusában a brüsszeli Zsidó Múzeumban négy embert meggyilkoló Mehdi Nemmouche is), majd a külföldi terrorműveleteket kidolgozó sejt vezetője lett.

„A terroristák beépülésének fantazmagóriája”

Komoly kérdéseket vet fel a belga hatóságok kompetenciáját illetően az, hogy Atarnak Belgiumban nemcsak útlevelet állítottak ki, de arra is engedélyt kapott, hogy meglátogassa a börtönben unokatestvéreit, Ibrahim és Khalid El Bakraouit, akiket vagyon elleni bűncselekményekért ítéltek el, s akik radikalizálódásában jelentős szerepet játszott az általuk nagyra tartott Atar.

Az El Bakraoui fivérek 2014-ben szabadultak a börtönből, ismerőseik pedig ekkor szemtanúi lehettek a korábban kevéssé vallásos fiatalok gyökeres megváltozásának:

A bűnözéssel nem hagytak fel: egy közeli ismerősük szerint 2014. júniusában bankrablást követtek el Brüsszelben, a tetthelyről mintegy 200 ezer euróval távoztak, amit a gyanú szerint a terrormerényletek finanszírozására fordítottak. 2014 őszén Khalid minden bizonnyal Szíriába látogatott, ahol Atarral és munkatársaival találkozott. El Bakraoui ekkor kapott utasítást arra, hogy kooperáljon az Iszlám Állam két másik belga harcosával, az Abu Omar név alatt is ismert, s véres videói folytán afféle „dzsihádista sztárrá” vált Abdelhamid Abaaouddal, aki Molenbeeket s piti bűnözői „karrierjét” hátrahagyva érkezett a Közel-Keletre, illetve a robbanószerkezetek készítésében járatos Najim Laachraouival, a francia túszok őrével.

Khalid Belgiumba visszatérve kalasnyikovokat, illetve hamis személyigazolványokat szerzett be, valamint saját és Abaaoud baráti köréből harcostársakat toborzott. Így került képbe Brahim Abdeslam (a mostani tárgyalás főszereplőjének, Salahnak a bátyja), aki Molenbeekben kávézót üzemeltett, és Facebookon rendszeresen kommunikált Abaaouddal. Brahim 2015 elején nagyjából tíz napot tölthetett Rakkában, ahol fegyveres kiképzésben részesült, majd visszautazott Brüsszelbe (mint a L’Obs megjegyzi: hazatérése estéjén már kedvenc rappere, Lacrim koncertjén vett részt egy pohár szeszesitallal a kezében).

Februárban aztán a rendőrség előállította Abdeslamot, és közel-keleti útjáról is kikérdezték,

Brahim az öccsével együtt bekerült eztán a radikalizálódó személyek nyilvántartásába, ám telefonjának átvizsgálása – amire a rendőrség javaslatot tett a szövetségi terrorellenes szerveknél – a Szíriába távozott belga fiatalok ügyeinek tucatjai közt elsikkadt.

Az Abdeslam-kávézó több törzsvendége (Ahmed Dahmani, Mohamed Abrini) Szíriába utazott, s bár utóbbi felkeltette annyira a rendőrség érdeklődését, hogy a lakóhelyével szemben felszerelt kandikamerával figyelték meg, nem fogtak gyanút az Abaaoud által már teljes gőzzel előkészített merényleteket illetően. 2014-2015 fordulóján a hatóságok több Abaaoudhoz köthető támadást megakadályoztak, a terrorcsoport az ekkor szerzett tapasztalatokat felhasználva látott hozzá az őszi vérfürdő megszervezéséhez. S bár Abaaoud kulcsszerepe egyre nyilvánvalóbbá lett, a titkosszolgálatok nem voltak tisztában azzal, hogy a dzsihádista kisfőnök már nem Szíriában, hanem Belgiumban tartózkodik: Ayoub El Khazzani, a 2015. augusztusában az Amszterdam-Párizs-járaton kudarcot valló merénylő társaságában a balkáni migránsútvonalon érkezett Európába. Segítségükre volt egy fiatal algériai, bizonyos Bilal Chatra, akit Abaaoudék még korábban előreküldtek, hogy tesztelje le, az út során a hatóságok milyen alaposan vizsgálják meg a migránsok papírjait, s mennyi várakozási időre számíthatnak a határátkelőkön.

2015 nyarán, miközben a kontinensre illegális migránsok tömegei özönlöttek be, akcióba lépett Brahim Abdeslam öccse, Salah:

hogy a Szíriából kapott utasítások alapján Belgiumba szállítsa a november 13-i merényletek majdani elkövetőit s a nekik segédkezőket, összesen tizenkét embert, akik hamis szír papírok birtokában, magukat menekültnek kiadva érkeztek Délkelet-Európába. Hogy a terroristahálózatok a migránshullámot kihasználva juttathatják be ügynökeiket az Európai Unió területére, arra már 2015 elején felhívta a figyelmet Gilles de Kerchove, az unió terrorizmusellenes koordinátora, s hasonlóképpen nyilatkozott Michèle Coninsx, az Eurojust, vagyis az EU igazságszolgáltatási együttműködéséért felelős szervének elnöke. Mint a L’Express felidézi: e szavakat akkor széleskörben megvetés és felháborodás fogadta, mivel attól tartottak, hogy az ilyen megnyilvánulások a migránsok befogadása ellen hangolják a közvéleményt.

„Menekültek: a terroristák beépülésének fantazmagóriája” – e címmel közölt cikket az ügyben 2015. szeptember 13-án a France Inter nevű közszolgálati rádióadó szájtja, amelyben a francia belügyminiszter kijelentésére s az Európába jutás ezen módjának logikátlanságára hivatkozva koppintottak a terrorveszélyről szónokló politikusok, így Marine Le Pen vagy Christian Estrozi nizzai polgármester orrára. (November 15-én aztán a semlegesebb, „Terroristák a migránsok között?” címet adták anyagnak – mint írták: a cikk szerzőjét érő fenyegetések hatására döntöttek így.) De sorolhatjuk még a megnyugtató szalagcímeket: „Nem, az Iszlám Állam terroristái nem férkőznek be a migránsok közé” – szögezte le az LCI hírcsatorna munkatársa, feltéve a kérdést: „vajon honnan jön ez a nacionalisták kezére játszó mítosz?” „A dzsihádistáknak semmi szükségük arra, hogy a migránsok közé vegyüljenek” – közölte az AFP hírügynökség, idézve a francia külső elhárítás korábbi vezetőjének, Alain Chouet-nak vélekedését: nevetséges feltételezés ez, műveleti szempontból semmi értelme nem lenne, hogy a terroristák így járjanak el.

A magyar sajtóból sem hiányoztak a hasonló elemzések, gondoljunk csak a 444-es Király András „Szerinted az ISIS tényleg bárkákon vagy pengés dróton át küldené a terroristákat?” című, 2015. július 20-i cikkére, amely szerint Kövér László a menekültnek álcázott szélsőséges iszlamisták képével „paráztatja” a magyarokat, s noha „vannak arra utaló értesülések, hogy az ISIS így is próbál terroristákat csempészni Európába”,

A novemberi 13-i merényletek nyomán aztán szertefoszlott a hamis biztonságérzet. 2015. december 28-án Cazeneuve francia belügyminiszter már aggodalmas hangvételű levelet intézett Frans Timmermanshoz, az Európai Bizottság alelnökéhez és Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi biztoshoz, arra figyelmeztetve őket, hogy az Iszlám Állam Szíriában, Irakban és Líbiában útlevelek ezreire tehette rá kezét, amelyeket menekültnek álcázott terroristák Európába juttatására használhatnak.

De vissza Abdeslamhoz. Augusztus 2-án a görögországi Patraszba utazott, ám ezen útjának pontos oka ismeretlen: annyi tudható, hogy ekkor Ibrahim El Bakraoui és Abaaoud is görög földön tartózkodott. Szeptember 1-jén Abdeslam Kiskőrösön vette fel Bilal Hadfit és Chakib Akrouh-t, tíz nap múlva pedig ismét Magyarországra érkezett, ekkor Najim Laachraoui és Mohamed Belkaid szállt be kocsijába. Szeptember 17-én, a röszkei zavargás másnapján

Két héttel később Ulmból hozott el három személyt, köztük Obeida Aref Dibót, aki a gyanú szerint a támadások során használt robbanómellények elkészítését felügyelte. Salah Abdeslam utolsó transzportjára októberben került sort: ekkor két irakit, Atar testőreit fuvarozta át Belgiumba. A következő hetekben Európán keresztülcikázva elvégezte az utolsó tennivalókat, így például beszerezte a robbanómellények elkészítéséhez szükséges eszközöket, míg El Bakraouiék alvilági kapcsolataik útján gépfegyvereket vásároltak.

Stadion, teraszok, koncertterem

November 9-én, hétfőn bérelték a támadások során használt autókat, a hét közepén pedig az addig Brüsszelben bujkáló terroristák megérkeztek Párizs-környéki rejtekhelyeikre. A nyomozás kiderítette: volt, aki pizzát rendelt utolsó estéjén, volt, aki a sarki Lidlbe ugrott le. 13-án, este 8 órakor indult el Salah Abdeslam három merénylőtársával (Hadfival, illetve a két irakival) a Stade de France-hoz, ahol a Franciaország-Németország barátságos focimérkőzést tartották. Hetvenezren szurkoltak a helyszínen, de Hollande francia elnök és Steinmeier német külügyminiszter is jelen volt. A robbanások a stadionban is hallhatók voltak, s mint Hollande később elárulta: a második detonációt hallva már tisztában volt vele, hogy terrortámadás zajlik. A pánikjeleneteket elkerülendő azonban a mérkőzést nem szakították félbe.

Mint ismeretes,

azonban nem engedték be őket a létesítménybe, így a kapuk környékén robbantották fel magukat. Az első detonáció a D kapu előtt, a L’Events nevű söröző közelében történt, amelynek teraszán a pincérnő éppen a rendeléseket vette fel, miután felszolgálta a kávéját annak a 63 éves férfinak, aki a „stadionkommandó” robbantássorozatának egyetlen halálos áldozata volt. Manuel Diasnak hívták, 45 éve élt Franciaországban, buszsofőrként dolgozott, reims-i szurkolókat szállított a meccsre. Négy perccel később a H kapunál robbantotta fel magát egy terrorista, majd Hadfi jött a sorban, aki telefonon röviden értekezett Abaaouddal, s egy közeli McDonald's felé vette az irányt, amely előtt evakuált emberek csoportosultak.

Ez volt a legnagyobb detonáció: ötvenen sérültek meg, s a merénylő egyik karját több tíz méterrel odébb találták meg. A kommandóból csupán Salah Abdeslam maradt életben, aki máig nem tisztázott okokból meglépett a helyszínről.

Nem sokkal fél kilenc után indult útjára az a csapat, ami a párizsi X. és XI. kerületi vendéglátóhelyek péntek este igencsak zsúfolt teraszaira nyitott tüzet: az idősebb Abdeslam, Akrouh, illetve Abaaoud. Először a Le Carillon bárnál és a Le Petit Cambodge étteremnél csaptak le, majd négyszáz méterrel odébb a Casa Nostra pizzéria és az À la Bonne Bière kávézó vendégeit sorozták meg. Ezután kelet felé hajtottak, a La Belle Épique nevű étteremnél rendeztek vérengzést. Abdeslamot a place de la Nation közelében tették ki, aki a boulevard Voltaire egyik kávézójában működésbe hozta robbanómellényét, ám csupán a szerkezet elülső része robbant fel, így senkit nem ragadott magával a halálba.

harmincketten súlyosan megsérültek. Túlélők visszaemlékezése szerint a terroristák nem kapkodtak, hidegvérrel, kifejezéstelen arccal követték el a gyilkosságokat. Útközben ráripakodtak egy járókelőre: „Az Iszlám Állam eljött, hogy lemészároljon titeket!” Csupán Abdeslam tűnt idegesnek, amikor a Comptoir Voltaire felé lépdelt: egy teraszon ülő vendég szerint erősen tikkelt. Akrouh és Abaaoud november 18-án, a Saint-Denis-negyedben található rejtekhelyen lelték halálukat, amikor a rendőri rajtaütés közben az előbbi felrobbantotta robbanómellényét. A nyomozók szerint azt tervezték, hogy 18-án vagy 19-én Párizs üzleti központjában, a La Défense-negyedben követnek el öngyilkos merényletet.

21 óra 47 perckor szállt ki kocsijából a Bataclan koncertterem három támadója, Aggad, Amimour és Mostefaï. Előbb SMS-t küldtek egy belga számra, melyben tudatták, hogy „megérkeztek, elkezdjük”, majd tüzet nyitottak a járdán tartózkodókra. Ezután behatoltak az épületbe, ahol másfél ezer néző előtt az Eagles of Death Metal nevű amerikai zenekar tartott koncertet.

a nézők először petárdákra gondoltak, a földön elterülő testek láttán azonban egyértelmű lett a helyzet. A terroristák válogatás nélkül lőttek mindenkire, aki mozgott, közben azt ordították, hogy szíriai testvéreiket torolják meg, s hogy a mészárlásért a „cowboykodó” Hollande elnök a felelős. Egyesek az álmennyezetet felnyomva találtak menedékre, másoknak sikerült megszökniük a vészkijáraton, ám mintegy száz ember ragadt a nézőtéren, akikre Aggad és Mostefaï az erkélyről tüzelt. Tíz óra előtt értek helyszínre a rendőrök, akik csakhamar likvidáltak Amimourt, a koncertterem bejáratából azonban visszaverték őket az emeletről záporozó golyók.

Az Eagles of Death Metal koncertjét megszakítja a lövöldözés

A támadás első szakasza harminckét percig tartott. Ezután a terroristák tizenkét tússzal egy tízméteres emeleti folyosón húzták meg magukat. Három túszt az ajtó mögé állítottak, másokat pedig az ablakhoz, hogy figyeljék az utcát, a környező tetőket. A két órán át elhúzódó túszejtés során a biztonsági erők kapcsolatba léptek a terroristákkal, azok viszont elutasítottak mindenféle tárgyalást. A rendőrök 00 óra 18-kor támadást indítottak, s csodával határos módon sikerült biztonságba helyezniük a túszokat.

Aggad felrobbantotta magát, Mostefaï-t lelőtték.

amikor a megalvadt véren taposva bejárták a koncerttermet: halmokban feküdtek egymáson a holttestek. A helyszínelés tizennégy napon át tartott, s a koncertteremben uralkodó állapotokat jól jellemzi, hogy az egyik terrorista lábát csak a helyszínelés végén, a színpad alatt találták meg. A Bataclanban kilencven ember vesztette életét, százak sérültek meg.

Cikkünk második részében Salah Abdeslamot, illetve a szeptemberben megkezdődött tárgyalás körülményeit mutatjuk be.