Hatástalannak nevezi Hadházy Ákos a kínai vakcinát

2021. július 17. 18:44

A képviselő hatástalanságot és szakmai nyomást emleget, ezzel szemben a Pfizer már áprilisban közölte, hogy még a Pfizerrel oltottaknak is szüksége lehet egy harmadik oltásra.

2021. július 17. 18:44
null

„Véglegesen kiderült, hogy mekkora bűnt követtek el” – írta szombati Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos a kínai vakcinával kapcsolatban. Mint fogalmazott, szerinte „azzal, hogy sok százezer idős embernek hatástalan kínai vakcinát adtak és a nagy felháborodás, civil és szakmai nyomás miatt muszáj Pfizert is adni.”

A Pfizer már áprilisban felvetette a harmadik oltást

Habár Hadházy szombati bejegyzésében arra utal, hogy a kínai vakcina „hatástalansága” miatt van szükség a harmadik oltásra, a valóság az, hogy Albert Bourla,

az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltást évente meg kell majd ismételni. Vagyis a harmadik oltásra nem a vakcinák hatástalansága miatt van szükség.

Kapcsolódó híreink

Delta variáns: Az izraeli miniszterelnök elégedetlen a Pfizerrel 
Az izraeli miniszterelnök a Delta variáns kapcsán elégedetlenségét fejezte ki a Pfizer vakcinával kapcsolatban. Mint Naftali Bennett fogalmazott: „nem tudjuk pontosan, hogy a vakcina milyen mértékben segít, de lényegesen kevésbé a korábban reméltnél.” Bővebben...

Az izraeli miniszterelnök a Delta variáns kapcsán elégedetlenségét fejezte ki a Pfizer vakcinával kapcsolatban. Mint Naftali Bennett :

***

A Semmelweis Egyetem kutatása cáfolja Karácsony antitestes kampányát
Karácsony Gergely és a főváros kampányt épített az antitestes vizsgálatokra, hogy bizonyítsák: nem hatásosak a keleti, főként kínai vakcinák. Ezzel szemben a Semmelweis Egyetem (SE) kutatásából kiderült: valamennyi Magyarországon engedélyezett vakcina hatásos, a korábban negatív eredményt kapott mintegy 1200 fő esetében 88%-ban volt kimutatható antitest, míg a teljes oltott lakossági minta esetében egy ezt megelőző egyetemi vizsgálat minden Magyarországon alkalmazott  vakcinánál 96% feletti pozitivitást mutatott. Bővebben...

Karácsony Gergely és a főváros az antitestes vizsgálatokra, hogy bizonyítsák: nem hatásosak a keleti, főként kínai vakcinák. Ezzel szemben a Semmelweis Egyetem (SE) kutatásából kiderült: valamennyi Magyarországon engedélyezett vakcina hatásos, a korábban negatív eredményt kapott mintegy 1200 fő esetében 88%-ban volt kimutatható antitest, míg a teljes oltott lakossági minta esetében egy ezt megelőző egyetemi vizsgálat minden Magyarországon alkalmazott  vakcinánál 96% feletti pozitivitást mutatott.

 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

 

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2021. július 20. 20:56
Hadházy elvtársam! Kérlek tájékoztass, hol tudom magam ilyen rövid idő alatt menő virológussá képeztetni? A légtornász tanulmányokat kihagynám, lukas zoknikat egyelőre nem árulok, viszont azt mondta egy bukméker ismerősöm, hogy a haverja , aki hajtó, minden versenyt megnyer, ha kimondja a lovaknak, hogy "hadházy"! Őrületes vágtába kezdenek!
lll3
2021. július 20. 09:58
Lódoktor, ért ehhez is. Ránézésre méri az antitest szintet a mobilhadházibaromlabor
Koncz Katalin
2021. július 20. 04:40
67 évesen saját adataimmal cáfolom.Háziorvosom látta. A minimum 50 AL/ml helyett 2644,50 AL/ml.,Ennyi. Állíthatja,én laborpapírral bizonyítok.
rókabácsi
2021. július 19. 09:19
ennyit ér egy lódoktori diploma!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!