A kommunisták keresztényellenes harca: 70 éve hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt

Miért hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatal?

Földváryné Kiss Réka: Az tudjuk, hogy 1945-től kezdődően a kommunista párt lépésről lépésre vette át a hatalmat. Rákosiék érzékelték, hogy az egyház a leginkább beágyazott erő a társadalomban, amelyet világnézeti alapon az első perctől legyőzendő ellenségnek tekintettek, hiszen ateista, marxista alapon épült fel a kommunista rendszer, amely lényegileg szemben állt a kereszténységgel, a vallással. A kommunisták különböző területeken indítottak támadást. Már 1945-ben megkezdődött az egyházi személyek belső megosztása.

és politikai indíttatású hatósági eljárásokat indítottak ellenük az eltávolításukra. A földosztást – amely évszázados jogos társadalmi igényt elégített ki – arra használták fel, hogy a kártalanítás nélküli elkobzással tönkre tegyék az egyházak gazdasági autonómiáját. 1946-ban feloszlatták a társadalmi egyesületek nagy részét. 1948-ban, az iskolák államosításával egyúttal az iskolai hitoktatást is ellehetetlenítették, miközben a koncentrált támadás részeként immár az egyházak vezetői ellen indítottak koncepciós eljárásokat.

Földváryné Kiss Réka és Soós Viktor Attila a téma két jeles kutatója.

Ez szintlépést jelentett a hatalom részéről. Ravasz László református püspököt lemondásra kényszerítették, Ordass Lajos evangélikus püspököt gazdasági bűncselekmény hamis vádjával meghurcolták és bebörtönözték, 1949 elején pedig sor került a Mindszenty József bíboros elleni kirakatperre. 1950-ben néhány kivétellel megvonták a szerzetesrendek működési engedélyét, feloszlatták a még megmaradt protestáns egyesületeket, és az újabb látványos koncepciós persorozatban részeként elítélték a katolikus egyház második számú vezetőjét, Grősz Józsefet is. Így jutunk el 1951-ig, amikor is – a szovjet minta megvalósításával – létrejön az ÁEH. Ez szintlépést jelentett a diktatúra részéről, amennyiben bármiféle, részben a már csak papíron létező autonómiát is semmibe véve, az állami bürokrácia közvetlen eszközeivel léptek fel az egyházak ellen. Állam és egyház szétválasztásával szemben az egyháza teljes állami ellenőrzése valósult meg. Az 1945-től a politikai rendőrség hathatós közreműködésével megvalósított egyházpolitika

bürokratikus lépésekkel, koncepciós perekkel vagy éppen fizikai terror által. Az ÁEH végső soron a közvetlen pártfelügyeletet biztosító állami szerv volt.

Kik dolgoztak az Állami Egyházügyi Hivatalban? Belügyesek? Állambiztonságiak vagy egyszerűen csak a párthoz lojális emberek?  

Soós Viktor Attila: Mindegyikre van példa, de azért korszakonként változott. Amikor létrehozták a hivatalt, pártvonalról érkezett a legtöbb munkatárs. Nem a hozzáértésük, hanem a pártkötődés volt a meghatározó. Nem feltétlenül voltak képzettek a munkatársak ebben a korszakban, sokszor segédmunkásként dolgozó emberek kerültek tisztségbe és végeztek politikai munkát. A hatvanas-hetvenes években aztán megindult a képzésük, cserélődtek és több főiskolát végzett személy is került a hivatalba. A hetvenes-nyolcvanas években már nyelveket beszélő, a párt által kinevezett emberek töltötték be a pozíciókat, sokan egy időben a belügyminisztériumnak és az állambiztonságnak is munkatársai voltak.

ők tartották a Szentszékkel a kapcsolatot, mert ugyebár hivatalos kapcsolat akkor nem volt a Szentszék és a magyar állam között. Rómában nyilván a hírszerzés volt a feladatuk, de voltak e hírszerzők az Állami Egyházügyi Hivatalban?Soós Viktor Attila: Voltak. 1968-ban állítottak fel négy belügyi tiszt részvételével egy hírszerző részleget a hivatalon belül, ez volt a Világosság nevű rezidentúra. Még a hivatal többi dolgozója sem tudta, hogy ezek az emberek belügyi kötődésűek. A hírszerző szervezet néhány évig működött, ezt követően a tagjai közül volt, aki maradt az Állami Egyházügyi Hivatalban egészen a rendszerváltásig, más pedig a külügyminisztériumban folytatta a tevékenységét.  

A kommunista bűnökről, így az egyház elleni cselekedetekről ma is beszélni kell.

Hány ember látta el a hivatalon belül az egyházak ellenőrzését?

Soós Viktor Attila: A hivatalnak egy időben nagyjából 45-50 fő volt a létszáma, és további 20 fő, akik vidéken tevékenykedtek. 1951 és 1989 között összesen mintegy 350 ember dolgozott a hivatalban, nyilván a belügy és az állambiztonság felügyelete mellett. Az én kutatásom kifejezetten a hivatal dolgozóira fókuszált, az életútjukat és a hivatal működését próbáltam feltérképezni.

Földváryné Kiss Réka: A közvetlen pártfelügyeletet biztosító Állami Egyházügyi Hivatal egészen a hajszálgyökerekig átszőtte, szigorú ellenőrzés alatt tartotta az autonómiájától megfosztott hazai egyházakat és a vallási életet egészen 1989-ig. Hogy egy konkrét példát is mondjak: 1958-ban a hivatal egyik vidéki munkatársa javaslatot tett, hogy egy lelkésztől vonják meg a kongruát, az állam által folyósított jövedelmet, mivel engedély nélkül sokszorosított egyházi kiadványokat. Más esetben azért hurcoltak meg egy kisvárosi katolikus papot, mert az ÁEH álláspontja szerint úgymond lelki terrort alkalmazott. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a templom ajtajára kitett egy felhívást, hogy a szülők hozzák hittanra a gyermekeiket, mert a keresztény szülőknek ez kötelessége. Ez volt a lelki terror. Számtalan példát tudunk arra is, amikor egy református lelkészt úgy büntettek, hogy nem engedték továbbtanulni a gyermekeit. A hivatal, a rendőrség és az állambiztonság folyamatosan kooperált, közösen döntöttek arról, hogy ki ellen kell büntetőfeljelentést tenni.  

Meddig terjedt az egyházak ellenőrzése?

Soós Viktor Attila: Mindent ellenőriztek. Ha körlevelet akart megjelentetni egy püspök, azt is, ha ki akartak adni egy liturgikus könyvet, akkor azt is engedélyeztetni kellett. Arról is a hatalom döntött, ki, milyen pozíciót tölthet be az egyházon belül. Ellenőrizték a rendezvényeket,

Az ötvenes években a helytartók hangulatjelentéseket készítettek a templomokban elhangzó prédikációkról. A hivatal döntött arról, ki mehetett külföldre az egyházakból tanulmányútra, ők határozták meg, hogy ki mennyi fizetést kap. És főleg az ötvenes-hatvanas években, ha egy egyházi személy – legyen az akár egy kis falu plébánosa – nem a pártállamnak tetsző módon viselkedett, nem ritkán perekkel regulázták meg, de legalábbis – főleg később – elbeszélgettek vele vagy az elöljárójával. A rendszer szervezettségéről annyit, minden egyházmegyében kategorizálták a lelkipásztorokat. Három tömb volt. A reakciósok, a semlegesek és a rendszerrel lojálisok. Ez alapján bélyegezték meg az embereket, például oly módon, hogy a rendszer ellenségének tartott papok fizetését csökkentették. És ne legyenek illúzióink, a hivatal az MDP, később pedig az MSZMP legmagasabb szintről érkező utasításai alapján végezte a munkáját.   

Mindszenty József bíboros két karhatalmista gyűrűjében a koncepciós per tárgyalásán. Fotó: Fortepan/Album045

A beszervezés is feladatköre volt a hivatalnak?

Soós Viktor Attila: A beszervezésre a hivatalnak nem volt jogköre, de voltak állambiztonságnál is dolgozó tagjai, akiknek természetesen megvolt a maguk hálózata. Az összemosódásra csak egy példa. Győr-Sopron megyében 1966 és 1976 között a hivatalt egy olyan ember képviselte, aki párhuzamosan „szigorúan titkos” állományú állambiztonsági tiszt volt. Párhuzamosan az ÁEH megyei előadója és a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egyházakat felügyelő alosztályának vezetője volt.

Sokan ismerhetik például Brenner János ciszterci szerzetes esetét, aki végül az életével fizetett azért, mert szembe szállt a hatalommal.   

Soós Viktor Attila: Brenner János, korábban ciszterci szerzetesjelölt, majd a szombathelyi egyházmegye papjának esete mutatja meg leginkább a rendszer kegyetlenségét. Brenner a rábakethelyi plébánián volt káplán. Aktív volt, hittant tartott a gyerekeknek, nem egyszer sportolt is velük. Ezt rossz szemmel nézte a hivatal, ezért megpróbálták elérni, hogy a szombathelyi püspök eltávolítsa a hivatalából. Mindez eljutott a mindössze 25 éves Brennerhez, aki azt mondta, ő így is marad. Erre mondták azt a hivatal részéről, hogy jó, de akkor lássa a következményeit. 1957. december 14-én este aztán

A gyilkosait természetesen sosem találták meg. Akkor még grasszáltak a félkatonai, karhatalmi, a rendőrségi szervekkel együtt dolgozó csapatok, akik élet-halál urai voltak minden városban, faluban. Brennert, a vértanú káplánt legalább tíz ember támadta és ölte meg. A halála üzenet volt minden olyan egyházi személyiségnek, aki nem akart beállni a sorba. És bár ilyen esetek később, szerencsére, nem történtek, de még a nyolcvanas években is eltávolítottak papokat, plébánosokat azért, mert túl aktívak voltak a közösségükben. Gondoljunk csak bele, 1989 tavaszán az MSZMP még egyházpolitikai határozatokat hozott, amelyek mind-mind a felügyeletről, az ellenőrzésről szóltak.A hivatal korábbi munkatársai közül még többen is élnek.

Megpróbálták felenni velük a kapcsolatot?

Soós Viktor Attila: Igen. Beszéltem például a hivatal korábbi Vas megyei megbízottjával, de itt is elutasítást kaptam, nem akart beszélni arról, hogyan élte meg azt az időszakot.

„A hivatal végrehajtó testület volt, a legfelsőbb politikai hatalom döntött arról, hogy mi a taktika.” 

Földváryné Kiss Réka: Hogy mennyire a pártállamon belül értelmezhető a hivatal működése, erről egy konkrétum. 1957 márciusában, a forradalmat követő megtorlások időszakában, tehát már a Kádár-rendszerben vetődik fel, hogy itt lenne az ideje Mindszentyhez hasonlóan a forradalmi tevékenységük miatt a reformátusokat is elővenni és a reakciós lelkészeket letartóztatni. A pártvezetés megrendelésére az ÁEH készít listát a letartóztatni javasolt személyekről, köztük Ravasz László 1956-ban reaktivált püspökkel és Pap Lászlóval, a református teológia dékánjával. Végül a pártvezetés úgy döntött, a legismertebb személyek ellen nem indítanak büntetőeljárást. Papot megpróbálják rávenni, hogy egyházi vezetőként, püspökként együttműködve legitimálja a kádári egyházpolitikát, de erre nem volt hajlandó. Ezután az állambiztonság megkísérli a beszervezését, de ezt is visszautasította. Ezután azt tervezték, hogy koncepciós pert akasztanak a nyakába, de, mivel egy nemzetközi hírű teológusról volt szó, túlságosan nagy lett volna a negatív külföldi visszhang. Végül a nemzetközi szinten jegyzett professzort, az ÁEH nyomására segédlelkészként száműzték egy kis faluba, majd 1963-ban nyugdíjazták. Ebből is látszik, a hivatal végrehajtó testület volt, a legfelsőbb politikai hatalom döntött arról, hogy mi a taktika. Beszervezés, per, eltávolítás vagy nyugdíjazás.

Önök szerint kiheverték már a hazai egyházak a kommunista diktatúra, így az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységének következményeit?

Soós Viktor Attila: Ez egy máig tartó folyamat. A kommunista diktatúra hatalmas károkat okozott az egyházak életében is. Gondoljunk csak bele, hogy világhírű tudósok, teológusok, mint az előbb említett Pap László is, micsoda munkákkal örvendezhette volna meg az egyházat, helyette öt-tíz hívőnek hirdette az igét egy kis faluban, ahová száműzték. Persze ez még a jobbik eset, hiszen sokan kerültek internálótáborba, börtönbe.

Az erőszakos kollektivizálással például számtalan család kényszerült faluról nagyvárosba, ahol a korábban megszokott hitéletét sem gyakorolhatta, főleg, hogy a mesterségesen felfejlesztett iparvárosokban sok olyan városrész volt, ahová az egyházak már nem építhettek templomokat. Generációk kerültek hátrányba, csak azért, mert a pártállam az élet minden területét a fennhatósága alá vonta.

Földváryné Kiss Réka: A hetvenes években Kádár János egy belső értekezleten azt mondta, a lelkekért azért a harc még zajlik. Korábban akasztófa, internálás, büntetőper révén, később a bomlasztás, ellenőrzés, lejáratás útján kényszerítették térdre az egyházakat. Kádár árulkodó mondatából is látszik, a sok kegyetlenkedés, embertelen eljárás után is tovább folytatták az egyházak elleni világnézeti harcot. A hitéletet sikeresen kényszerítették a templomok falai közé, és minden eszközzel akadályozták, hogy az egyházak a fiatalok körében fejtsék ki tevékenységüket. Ennek romboló következményeit sajnos még ma is érezhetjük.       

Fotók: Ficsor Márton