Vállba kapva, AstraZeneca – így oltottak Szaniszló kerületében

Hét hónappal ezelőtt, amikor minden energiámmal azon voltam, hogy a tüdőmön ülő démont elűzzem, nem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap. Meggyötört a covid, megírt bekezdésenként feküdtem vissza aludni, semmi erőm nem volt. Tudom, hogy ez semmi a lélegeztetőgéphez képest, és nem győzök elégszer hálát adni, hogy ennyivel megúsztam, de nem volt jó. Nagyon nem.

Vagy legalábbis mindent megteszek, hogy elkerüljem. Az elsők között regisztráltam én is az oltásra, de őszintén mondom, nem gondoltam, hogy covid-túlélőként szeptember előtt sorra kerülök. Nem is nagyon vártam a hívást. 

A telefonom nagyszombat délután csörgött, magántelefonszámról hívott a háziorvosom asszisztense, nekem szegezve a kérdést: „Van már oltási időpontja?” Kérdésbe épített felkiáltással válaszoltam: „Kapok oltást? De jó!” „Igen, van AstraZeneca, jó lesz?” 

Nem mondom, volt bennem némi bizonytalanság a vérrögképzős esetek miatt, így rákérdeztem, „Sinopharm nincs?”, de mondta, „ez van, kéri vagy nem?”

Végül igent mondtam. Letöltöttem a vakcina alkalmazási előiratát, végigböngésztem. Egy hét viszonylagos nyugalom után, éppen az oltásom napján szökkent vissza a magasba az adrenalin bennem, amikor több sajtóterméknél arról olvastam, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője szerint van összefüggés az AstraZeneca koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között.

Érthető módon dobogó szívvel siettem a DK-s Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerület Zsebők Zoltán szakrendelőjébe. Bár fél ötre kaptam időpontot, nem bírtam magammal, így már 16:15-kor ott álltam az eligazító sátornál körülbelül harminc-negyven sorstársammal együtt.

egy jól informált, a sorára váró nőtől megtudtam, név szerint fognak szólítani – erre körülbelül öt perc várakozás után sor is került. Mivel itthon kitöltöttem a hozzájáruló nyilatkozatot (akinek van hozzáférése nyomtatóhoz, érdemes már ezzel együtt érkezni), azzal már nem kellett vacakolni. Mehettem a betegirányítóhoz, aki annak ellenére, hogy nem ábécé sorrendben, hanem az oltópont száma szerint rendezték az oltásra várók neveit, pikkpakk kikereste az enyémet: „3. emelet, 7-es oltópont”. 

A rendelők előtt a távolságot betartva álltak-ültek a sorstársak, többnyire a telefonjaikkal babráltak: volt, aki a húszperces oltás utáni kötelező várakozásának idejét töltötte; volt, aki még a vakcinára várt. Gondoltam, még egy óra, amíg lemegy ez a sor, így berendezkedtem egy székben a rendelő ajtaja előtt. Azonban pár perc múlva már szólítottak is, egy orvos kikérdezett, szedek-e gyógyszert rendszeresen, voltam-e lázas a napokban, esetleg koronavírusos, allergiás vagyok-e ételre, gyógyszerre, méhcsípésre. 

Percek múlva már a szomszéd rendelőben ültem, ahol egy egészségügyi dolgozó állt felettem a tűvel.

Volt már pár oltásom, és valahogy úgy emlékeztem, jobban fáj az ilyesmi, ám most nem éreztem még csípést se. Kiszédelegtem a folyosóra a táskámmal és a kabátommal, majd ránéztem az órámra. 16:37 – nyugtáztam magamban egy elismerő hümmögéssel, az elején nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt lezavarják. Időnként a már beoltottakra nézett egy – egyébként láthatóan várandós – nővér, aki kedvesen mosolyogva hogylétünk felől érdeklődött. Szerencsére mindenki jól volt körülöttem is, az összes izgalom annyi volt csupán, hogy egy nőt sehogy sem találtak a listán, de hamar kiderítették, hogy lányos zavarában összekeverte az emelet és az oltópont számát, úgyhogy megkerült, s ő is megkapta az oltást.

Volt némi vizsgafeelingem az oltást követően, amikoris egy nagyon kedves egyetemi jóbarátom rám írt, hogy „te is Astrát kaptál, én is, tegnap, és most lázzal heverek itthon”. Válaszoltam is, úgy érzem magam, mintha időgépbe ültettek volna,

azok, akik már az előző napokban átmentek a megpróbáltatásokon.

Először csak a karomon éreztem némi oltási reakciót, de csak ha nagyon rákoncentráltam.

Aztán jött a másnap hajnal: 12 órával az oltást követően fogvacogtatóan rázott a hideg, úgy éreztem, jéggé fagyok. Lázam nem volt. A hidegrázás reggelre elmúlt, maradt a tompa fejfájás és az oltás helyén némi érzékenység, ez most, szerda délelőtt is kitart még. Remélem, ennyivel megúszom. Bőven megéri a védettségért.

Most Róma utcáira gondolok: remélem, hónapok múlva viszontláthatom végre.