Fizetős oltások: több tízezret spórolhatnak a szülők, eláruljuk, hogyan

2025. október 21. 19:03

A kötelező oltásokon túl is ad támogatást az állam egyes ajánlott, gyermekkorban beadandó vakcinákra. Sőt az önkormányzatok is segítenek, hogy minden kicsi megkaphassa az immunizációt. Alábbi cikkükben összeszedtük, mely oltásokat ajánl melegen a gyermekorvos, és milyen életkorban.

2025. október 21. 19:03
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Negyvennégyezer forint, mondja a pénztáros, én pedig sztoikus nyugalommal húzom elő a pénztárcám. Sokadjára. Ez idén a sokadik oltása a kisfiamnak, aki alig kétéves múlt, de képletesen már olyan – a miniszterelnök szavaival élve – mint egy ementáli sajt. Az oltási könyve pedig mint egy jófajta Lutra-album (fiatalabbak kedvéért: Kajla-útlevél). A pénztárcám meg… azt inkább hagyjuk, kiszámoltam azt is, de erről még később, maradjunk az oltásoknál. 

Oltások: több tízezret spórolhatnak a szülők
Oltások: rotavírus elleni szert kap a baba, fotó: AFP

Amelyek közül rengeteget tényleg fizet az állam – a kötelezőkön túl is –, másokat viszont nem, és értető, ha egy szülő elkezd azon lamentálni, hogy vajon pontosan mit és mikor kell beadatni ahhoz, hogy a gyerek a lehető legteljesebb védettséget élvezze, viszont „ne szurkálják össze” feleslegesen vagy éppen túl korán.

Kezdjük azzal, hogy az Európai Unióban minden tagállamnak saját immunizációs programja van, ami azt jelenti, hogy minden ország maga dönt, hogy kötelezővé tesz-e egy-egy oltást, és ha igen, melyiket. A legtöbb tagállamban a védőoltások többsége csupán ajánlott, de óvodai, iskolai felvételhez ugyanakkor kötelező számos oltás megléte, tehát végeredményben ott sem igaz, hogy nem kell oltani. 

Magyarország az egyike azoknak az országoknak, ahol bizonyos oltások kötelezők gyerekkorban, 

óvodai felvételtől függetlenül. Ezeket az oltásokat természetesen finanszírozza az egészségügyi rendszer. 

Vannak azonban olyan vakcinák, amelyek nem kötelezőek, mégis melegen ajánlott a beadásuk. Szerencsére ezek között is vannak az állam által nagymértékben támogatottak, ám olyanok is, amelyekért a szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. 

Alábbi cikkünkben egy gyermekorvos segítségével szedtük össze, mely vakcinákat ajánlja a gyermeknek beadatni. Elöljáróban megjegyeznénk, a választható védőoltások tárháza igen nagy, ebben segít eligazodni ez a cikk, ám mindenképpen ajánlott a gyermeket ismerő háziorvossal konzultálni az egyes vakcinák egyénre szabott fontosságáról. Ami a cikkben feltüntetett árakat illeti – mivel minden patika maga határozza meg, mekkora árréssel dolgozik –, azok gyógyszertáranként eltérő lehet. Ezért érdemes akár több patikát is felhívni, mert jó pár ezer forintos különbségek is lehetnek akár két szomszédos gyógyszertár között is.

Sajnos sokan gondolják úgy, hogy mivel nem kötelező, így nem is fontos” 

– mondja rögtön az ajánlott oltásokkal kapcsolatos leggyakoribb félreértést Novák Hunor gyerekgyógyász. Mint lapunknak rámutat, ez egyáltalán nem igaz: az ajánlott vakcinák igenis súlyos, vagy akár életet veszélyeztető szövődményektől védhetik meg a legkisebbeket. 

A leginkább zsebbe nyúló oltás a Meningococcus-fertőzések elleni vakcina

Mindjárt itt van – az egyes esetekben súlyos agyhártyagyulladást vagy vérmérgezést is okozó – Meningococcus baktérium. Több fajtája is van: C, B A, W, Y. Mindegyikük felelős lehet a hirtelen kialakuló, súlyos lefolyású, sokszor halált okozó fertőzésért, de mivel leggyakrabban előforduló típusa csecsemőkorban és kisgyermekeknél a B és a C, a legtöbb gyermekorvos, Novák Hunor is ezek ellen a kórokozók ellen ajánlja az oltást ebben az életkorban. A beadással nem szabad várni, ugyanis a legkisebbek vannak leginkább kitéve a tragikus végkimenetelnek, a csecsemőknél fordul elő a fertőzés következtében fellépő legtöbb haláleset – emeli ki a gyerekorvos, hozzátéve, hogy az oltási sort már két hónapos korban érdemes elkezdeni. 

A C típusú kórokozó elleni oltóanyagok egyikét, 

a Neisvac-C-t messzemenőkig támogatja az állam,

 amennyiben a gyermek kétéves kora alatt megkapja a vakcinát: ez esetben vény ellenében mindössze háromszáz forintos dobozdíjért beszerezhető a patikákban. Erre azért is jó odafigyelni, mert kétéves kor fölött 7-8 ezer közötti összeget kérnek el érte.

Sajnos a Meningococcus B elleni oltóanyag nem ilyen olcsó, a hazánkban 2014 óta elérhető vakcináért akár 30-44 ezer forintot is fizethetnek a szülők. És ez nem egyszeri kiadás, ugyanis a két-három hónapos korban beadott első oltást két hónap múlva szükséges ismételni, majd egyéves kor körül újabb oltás következik. Vagyis egy gyereknél a százezres tételt is meghaladja egyetlen betegség egyetlen típusa elleni védettség. 

A Meningococcus ellen vannak úgynevezett konjugált vakcinák – ilyen a Nimenrix vagy a Menveo –, amelyek az A -, C-, W-, Y törzsek ellen védenek. Novák Hunor ezeket serdülőkorban javasolja, amit azzal indokol, hogy a kórokozó leginkább ezt a korcsoportot betegíti meg. A konjugált vakcinák ára is igen borsos: 18 900 és 22 ezer forint között mozog.

Rotavírus: hazánkban is előfordulnak halálesetek

„Nagyon csúnya betegség a jellemzően gyomor-bélrendszeri fertőzéseket okozó rotavírus is. 

Sajnos hazánkban is előfordulnak halálesetek a kórokozó következtében, így az ellene való oltás is melegen ajánlott” 

– mondja Novák Hunor, hozzátéve, hogy egyik oltás sem véd százszázalékosan, és az is igaz, hogy az évek előrehaladtával a hatékonyságuk csökken. A hatékonyságcsökkenés különösen igaz a rotavírus elleni hatóanyagra, mégis nagyfokú védelmet nyújt a halálesetektől a beadást követő pár évben, amikor a babákra legveszélyesebb ez a vírus. Fontos adalék, hogy a rotavírus elleni oltást, pontosabban a szájon át bevehető folyadékot csak csecsemőknek lehet beadni. Kétféle oltóanyag is létezik: a Rotarix és a Rotateq. A védettséget az oltóanyagtól függően 2, illetve 3 oltás adásával lehet elérni. Egy oltás 26 ezer forint körül mozog.

A jó öreg influenza

Minden évben sok szó esik az influenza elleni oltásról. Ez az a vakcina, amit minden évben újra és újra kifejlesztenek méghozzá úgy, hogy az elmúlt évek, hónapok epidemiológiai, vagyis járványügyi adataira támaszkodva próbálják prognosztizálni, hogy az adott évben a vírus melyik törzse fog terjedni. Éppen ez az oka annak, hogy az influenzaoltás a legkevésbé hatásos oltás, körülbelül 30-70 százalékos hatékonysággal működik. Mindezek ellenére a gyermekorvosok abban egyetértenek, mindenképpen érdemes beadni. 

„Ötéves kor alatt minden gyermek magas rizikócsoportba tartozik, gyakoriak náluk a szövődmények, ezen túl pedig ez a korosztály, amelyik 

brutális módon képes terjeszteni a vírust” 

– emeli ki lapunknak Novák Hunor. Hozzáteszi, hogy az influenzaoltással extra pajzsot adhatunk a gyermekek szervezetének, ezt sajnos a szülők elfelejtik sokszor, és helyette mindenféle, sokszor értelmetlen immunerősítőkkel és hangzatos, de influenza ellen hatástalan vitaminokkal próbálkoznak. A vakcinát egyébként novemberben táján érdemes felvenni, a védettség kialakulásához néhány hétre van szükség. Ezért az oltásért tízezer forint körüli összeget kérnek a patikák.

Hiánycikk lett tavasszal a Hepatitis A elleni oltásból

Azután, hogy tavaly tavasszal komoly Hepatitis A-járvány söpört végig az országon, megnőtt a kereslet a betegség elleni oltás iránt, olyannyira, hogy hosszabb ideig hiánycikk is lett belőle. Novák Hunor régóta ajánlja a szintén fizetős vakcinát, amit már 12 hónapos életkortól be lehet adatni. Ára 15 ezer forint körül mozog.

Kullancsenchephalitis elleni védőoltás 

Négy-ötéves kortól ajánlott a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni oltás beadása is. 

Novák Hunor ezt a vakcinát szintén nem ajánlja a kisebbeknek, mert náluk a rovarok abban az életkorban nem okoznak komoly betegséget. Kétféle oltóanyag érhető el, a FSME- Immun, Encepur, alapimmunizálás 3 oltás beadását jelenti az első évben, utána 3-5 évente szükséges emlékeztető oltások adása a védettség folyamatos fenntartásához. Érdemes megjegyezni, hogy a szintén kullancsok által terjesztett Lyme-kór ellen nem ad védelmet. A védőoltás ára 15 ezer forint körül mozog.

Óriási spórolás a szülőknek, hogy a HPV elleni oltást ingyen kaphatják a tinik

Ebben az írásban érdemes említést tenni a HPV elleni oltásról, amit immáron tíz éve térítésmentesen kaphatnak a hetedikes lányok, és öt éve a fiúk is. Ez az oltás nem kevesebbre hivatott, minthogy csökkentse a méhnyakrákos esetek előfordulását. A lányok és a fiúk együttes oltásával a magas kockázatú HPV fertőzések és a méhnyakrák belátható időn belül megszűnhet népbetegség lenni (hazánkban 2023-ban csaknem 400 nő halt meg méhnyakrákban!). Az oltás a vírus kilenc típusa ellen biztosít védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrák esetek körülbelül. 90 százalékát okozzák. A védőoltással a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is megelőzhető. 

Az iskolai kampányoltás önkéntes, ezért a szülőnek írásban kell nyilatkoznia arról, hogy kéri-e gyermeke számára a védőoltás beadását. A hazai HPV elleni védőoltási programban elért eredmények nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltók: évek óta a hetedikes lányok körülbelül 80 százaléka, míg a fiúk 68 százaléka kéri a vakcinát.

Az iskolákban Gardasil 9-cel oltanak, aminek az ára egyébként 56 ezer forint lenne. 15 éves kor alatt két vakcina, felette pedig három szükséges a teljes védettséghez. Vagyis 

gyermekenként százezer forintnál is többet spórolhatnak a szülők az iskolai kampányoltásoknak köszönhetően.

Összességében elmondható, hogy a szülők egy gyermek kétéves koráig 250-300 ezer forintot is elkölthetnek ajánlott oltásokra. Természetesen minden fillér meg is éri, ezek a hatóanyagok nagyon jó hatékonysággal működnek. Vannak önkormányzatok, amelyek segítenek azoknak a családoknak, akik sajnos nem tehetnek meg maguknak ekkora kiadást. 

  • Ilyen többek között az első kerület, ahol a rotavírus, az enchephalitis, és az agyhártyagyulladás elleni vakcina megvásárlását támogatja. 
  • Az V. kerületben lakcímmel rendelkező 18 év alatti gyermekek Magyarországon ajánlott védőoltásainak költségeit átvállalja a fideszes önkormányzat
  • De például a II. kerület is segít azoknak a családoknak, akik 2 év alatti gyermeket nevelnek és a védőoltás beadását jövedelmi helyzetük miatt nem tudják vállalni. Ők a rota és a Meningococcus B elleni vakcina költségeit vállalják át. Érdemes tehát az oltások beadása előtt az egyes kerületek honlapjain tájékozódni.

Nyitókép: FRED TANNEAU / AFP

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!