Kínkeserves a lábadozás – Koronanapló 2.

Konopás Noémi és Veczán Zoltán vírusnaplója

Noémi: Néha úgy érzem, bedobtak a leggroteszkebb Kafka-regénybe, és valahogy nem tudok kikeveredni a lapok közül. Előző cikkünkben megírtuk covid-kálváriánk első részét, beszámoltunk a tüneteinkről, a tesztelésünkről és arról is, milyen anomáliákat tapasztaltunk a rendszerben. Amikor ezeket a sorokat írjuk, elérkeztünk 12. és 14. tünetes napunkhoz. Ritkán fel-felvillan egy apró fény az alagút végén: például ma a hátsó szájpadlásomon mintha egy pillanatra éreztem volna a tea gyümölcsaromáját, és mintha megcsapott volna a sültcsirke illata is pár századmásodpercre, és mintha kevésbé érezném az orromban a fél uszoda feszítését. 

Igaz, ez utóbbiért egy órán át lógatom az arcom a család szebb napokat megélt, csirkelábhoz és csülökpörkölthöz szokott fazekába. Lehet ez már az őrület jele, de mintha a sós-langyos vízben bugyborékolás használna, ha csak placebo, akkor azért, ha csak emlékeztet a rég nem látott tengerre, már megérte. Emellett sikerült olyan vény nélkül kapható orrcseppet szereznünk, aminek a hatóanyaga jól vizsgázott a vírus ellen a pécsi tudósok laborjaiban, persze klinikailag még nem igazolt a hatása. „Ártani nem használ” – szokta mondani ismerősünk. Egy szó, mint száz, sajnos

Ami számomra a legfrusztrálóbb, hogy nem látom a végét, és nem tudom, mikor jöhet már haza a kislányom, aki rettentően hiányzik: alig várom, hogy vírus helyett újra az ő csivitelése töltse be a lakás minden zugát. 

Természetesen tudjuk, hogy vannak, akik nálunk sokkal rosszabb helyzetben vannak, és akiket egészségügyileg is jobban megvisel a betegség. Tudunk olyan esetről, aki egyedül vár a teszteredményre, de olyan is van, aki két gyerekével szorult vissza a lakás karanténmagányába, míg harmadik gyereke tőlük távol aggódhat értük.

Cikkünknek nem saját problémánk nyilvános dramatizálása a célja, hanem esetünkön keresztül szeretnénk segíteni a hasonló cipőben járóknak és megosztani a nyilvánossággal, amit mi a betegség és a járványügyi rendszer működéséről megtudtunk.

*

Nehéz indulás

Zoltán: Valamelyest múlogatnak a tünetek, már nem jönnek a bejáratós keleti blokkbeli autók hangját idéző köhögőrohamok, és a saját hangom is kezd visszatérni, noha egyelőre bölcs beosztással kell, hogy éljek a használatát illetőleg. Szerencsére a munkából ezalatt a két és fél, végtelennek tűnő héten sem estem ki, bár minden nagyon-nagyon lassan megy (ezúton ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mind új munkahelyem, a Mandiner vezetőségének, mind a Pázmány Péter Katolikus Egyetemének, ahol hezitálás nélkül felajánlották, hogy tartsam online a kurzusokat a hónapban. Pszichésen is sokat jelent ez, remélem, minél több munkaadó jár el hasonlóan humánus módon lebetegedett dolgozóival). 

Összefoglalóan:

A reggeli indulás is nagyon nehéz, délután is van egy menetrendszerű hullafáradtság, az alapbeállítottság olyan, mintha nem csak végiggürcöltem volna egy tizenkét órás munkanapot, de ráadásként valaki egy ötvenkilós hátizsákot is rám akasztott volna. Miután feloldották a karanténintézkedést velem szemben (erről mindjárt, részletesebben), maszkban-kesztyűben lekommandóztam a kukával a szeméttárolóig, kerülve mindent és mindenkit, a két emelet gyalog oda-vissza pedig olyan volt, mintha legalábbis a Mount Everestre kellett volna felkapaszkodni; lihegtem és dőlt a víz rólam, mire visszaértem. A betegség kezdetén, láz idején esténként hat-hét pólót izzadtam át, azt hiszem, ez a szintén gusztusos részlet kimaradt az előző epizódból.

*

Küzdelem a bürokráciával

Noémi: Az előző írásunkban beszámoltunk arról, szeptember 6-án a rendőrségtől tudtam meg, hogy a tesztem pozitív. Kedves női hang fejezte ki együttérzését a vonal végén, felvette az adataimat, majd jobbulást kívánva elköszönt. Másnap reggel jelentkezett a háziorvosom, megerősítette a pozitív eredményt, majd azt tanácsolta, pihenjek sokat. Ő és asszisztense egyébként azokkal az eszközökkel, amiket meghagytak neki – távgyógyítás – maximálisan próbál segíteni: szinte minden nap egyeztettünk arról, hogy vagyok és hogyan tovább. Az utóbbit nem volt egyszerű kiderítenünk, ugyanis az én háziorvosom első javaslata szerint egy negatív tesztre van szükségem a gyógyultnak nyilvánításhoz, míg párom háziorvosa szerint csupán öt tünetmentes napra – de, kapaszkodjanak meg, van olyan Veszprém megyei doki is, aki azt mondja, két negatív teszttel kell igazolni, hogy kigyógyultunk az erőszakos kórból. 

a háziorvosom a kollégáiból és a kusza eljárásrendből próbálta kihámozni a választ, én pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központot igyekeztem megszólaltatni. Már előre tudtam, borzasztó nehéz dolgom lesz, hiszen a járvány tavaszi berobbanása óta egyetlen egyszer, egy sajtótájékoztatón sikerült csupán megszólaltatnom dr. Müller Cecíliát, pedig május 27-e óta összesen ötször próbáltam interjút kérni a tisztifőorvosasszonytól. Mindahányszor kedvesen azzal utasítottak vissza, hogy nem ér rá, küldjek kérdéseket a központi címre, majd válaszolnak. Ám mintha nem is olvasták volna a feltett kérdéseket, konkrét válaszok helyett mindig csak általánossággal fizettek ki: hordjunk maszkot, tartsunk távolságot, satöbbi. Legutóbb szeptember 8-án próbáltam telefonos interjúra bírni Müller Cecíliát, szerettem volna tisztázni, mi kell a gyógyulttá minősítéshez, és ezt az információt szerettem volna megosztani az olvasókkal is. Jelenleg 5571 aktív eset van Magyarországon, józan paraszti ésszel azt gondolnám, első körben rájuk, az ő mozgásukra kellene figyelni.

Müller azonban átadott a sajtósoknak. Másnap reggel csörgött is a telefon, a vonal végén pedig egy fiatal férfihangtól ismét volt szerencsém meghallgatni a varázsmondat: kérem, küldje el a kérdéseit írásban, majd válaszolunk. Nem bírtam tovább, kifejtettem, hogy – emberként, szülőként –

aki immáron lassan harmadik hete nem látott minket, és nem járt az otthonában. Hangot adtam annak is, hogy nemcsak én, de a háziorvosok sincsenek tisztában az eljárás helyes módjával, az interneten is csak a kórházból hazabocsátott betegek teendőit találtuk meg, az otthonukban megfigyelt koronavírusosokét nem, és ez nagyon nincs rendben, sürgős tájékoztatást kérek – újságíróként, hiszen több ezer, potenciálisan több tízezer ember lehet érintett ugyanebben a problémában. Egy napot kaptak a válaszra. Reggel jött is a telefon, kérnek még időt a válaszokhoz, mert nagyon speciális kérdéseim vannak, és járvány is van. Valóban? – bukott ki belőlem.

Pozitív teszttől egy hét a kontaktkutatásig

A mintavételt követően egyébként egy hétre volt szüksége a Népegészségügyi Központnak arra is, hogy felhívjanak a kontaktuskutatás miatt. Szeptember 4-én jártak nálam a mentők, a pozitív tesztemről vasárnap értesültem, az inger pedig következő csütörtökön váltott ki cselekvést a rendszerből. Ekkora már lejárt bőven a kontakt miatti határozatom, új pedig nem volt,

Egy női hang a vonal túlvégén arról kérdezett, mikor születtem, mi az édesanyám neve, és így tovább. Majd amikor azzal szembesült, hogy eddig Zoli volt a fertőzött, én a kontakt, most viszont a járványügyi protokoll szerint szerepet cseréltünk: közölte, hogy „megérdeklődi”, és majd visszahív. Mikor afelől kérdeztem, mit érdeklődik meg, nem válaszolt, inkább letette a telefont. 

Pár perccel később viszont tényleg felhívott egy újabb népegészségügyi dolgozó, aki elmondta, hogy szeptember 14-ig karanténban kell, hogy legyek, a pozitív eseteket ugyanis a mintavételüktől kezdve tíz nap karanténra bírja az eljárásrend. Ha ez letelik, jó eséllyel hazajöhet a lányom is. Nem, nincs szükség negatív tesztre, ha enyhülnek a tünetek, és három tünetmentes napról be tudok számolni, szabad vagyok. Határozott volt, és nem beszélt össze-vissza sem. Meg is köszöntem a tájékoztatást, titokban pedig felvéstem a nevét a „köszönettel tartozom nekik” listára. 

*

Kiszabadulva

Zoltán: Én viszont szabad vagyok, mint a madár. Már persze amennyiben a madarakat gyermekorvosi rendelői csempe színű maszkkal és kesztyűkkel képzeljük el (valljuk be, ez nem mindig van így). Annyiban döccent egyet az eljárás, hogy szerdán felhívtak még a lakcímkártyám szerint illetékes első-második kerületi járványügytől is, ahol, mint kiderült, mit sem tudtak arról, hogy bő egy hete már átadtam a kontaktlistámat a tizedik kerületi kollégáiknak; de arról sem tudtak, hogy lejárt a két hét azóta, hogy utoljára emberek között voltam, így

ráadásul egyszer már bekerültek a rendszerbe.

Végül visszahívtak a tizedik kerületből – éppen a fent említett, agilis fiatalember –, és rövid tanakodás után úgy döntöttek, hogy mivel folyamatosan enyhülnek a tüneteim (a halálos fáradtságon kívül, ami még valószínűleg hosszan kísérni fog), feltehetőleg már nem vagyok fertőző, így fokozott óvatossággal, tehát maszkban, kesztyűben, a megfelelő távolságtartás és rendszeres kézfertőtlenítés mellett már elhagyhatom a lakást, ha okvetlenül szükséges.

Így állunk most, és továbbra is azt tudom javasolni mindenkinek: ha lehet, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ne kapja el ezt a nyavalyát. 

***

Frissítés

A Nemzeti Népegészségügyi Központ ígéretével ellentétben csak pénteken kaptunk választ, mégpedig az alábbiakat:

„Természetesen találkozhatnak kislányukkal, ha Önöket a háziorvos gyógyulttá nyilvánította.  A Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendje az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásait figyelembe véve határozta meg az esetdefiníciót, a gyógyulttá nyilvánítás kritériumait. Ha az otthonában ápolt beteg legalább 3 napja láztalan, légúti tünetei megszűntek, és

Tünetmentes fertőzöttek izolációját a fertőzés igazolása utáni 10. napon lehet feloldani. De minden esetben a kezelő háziorvos, házi gyermekorvos szakmai döntése a mérvadó. Kórházban kezelt személyeknél, ha a  beteg meggyógyult (tünetmentessé vált), illetve legalább 3 napja láztalan, légúti tünetei megszűntek vagy egyértelműen javulóban vannak, és a radiológiai kép a tüdőgyulladás egyértelmű javulását mutatja, vagy nem mutat kóros eltérést. Amennyiben a hazabocsátás a tünetek kezdetétől számított 10 napon belül történik, akkor otthonában a 10. napig elkülönítése szükséges.  Két, 48 óra különbséggel vett PCR-vizsgálat negatív eredménye esetében a beteg gyógyultnak minősíthető (az első mintavétel nem lehet korábban, mint a klinikai tünetek megjelenését követő 5. nap), és további elkülönítés nélkül otthonába, szociális intézménybe bocsátható, illetve a COVID-19 fertőzöttek ellátására kijelölt osztályról/részlegről más osztályra áthelyezhető.

A leggyakoribb tüneteket az általános tapasztalatok alapján írjuk le. A leggyakoribbak, láz, köhögés, orrfolyás stb. Ezen kívül előfordulhat olyan tünet, amely nem tipikus, de az adott beteg arra panaszkodik. Minden esetben a háziorvos kompetenciájába tartozik eldönteni azt, hogy mikor nyilvánítja a beteget tünetmentessé, gyógyulttá. Az NNK eljárásrendjében meghatározottak alapján

A helyi önkormányzatok, civil  és szociális szervezetek folyamatosan segítik azokat az egyedül élő, idős lakosokat, akiknek családjuk, hozzátartozóik nem tudják megoldani azokat a tevékenységeket, amelyek a mindennapi életvitelhez szükségesek. A bevásárlás, élelmiszer ellátáshoz az online rendelési és kiszállítási lehetőségeket is széles körűen igénybe lehet venni. Továbbá a fertőzött folyamatos telefonos kapcsolatban áll a háziorvosával,  így az egészségi állapota folyamatosan felügyelet alatt van. Illetve a helyi önkormányzatok, civil  és szociális szervezetek is aktívan részt vesznek a karanténban lévő személyek segítésében.   

A hatósági karanténra és az erre utaló piros cédulát a lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes kormányhivatal járási/kerületi népegészségügyi osztálya küldi meg a karantén kötelezettségre vonatkozó határozattal együtt. Ezek a tevékenységek a Kormányhivatalok felügyelete alá tartoznak. 

A tünetek enyhítésére szolgáló különböző gyógyszerek, gyógykészítmények használatával kapcsolatban mindenképpen a kezelő orvossal kell konzultálni, mivel ő ismeri a beteg tüneteit. Mivel specifikus terápia nem áll rendelkezésre a kezelés a tünetek enyhítésére irányul. Minden esetben az orvos utasításait kell követni.”

Viszont az alábbi kérdéseinkre nem érkezett válasz:

Mikortól nem fertőz biztosan a diagnosztizált pozitív covidos?

Hogy lehet ilyen mértékben az emberek öndiagnózisára támaszkodni? Nem veszélyes ez? 

A volt pozitív esetnek nem kell két negatív teszt, akkor a tüneteket nem mutató egyszer már negatívra tesztelt kontaktnak miért van szükség két negatív tesztre? Nem furcsa ez a szabály? 

Hogy lehet, hogy a bizonyítottam covidos akár előbb szabadulhat, mint negatív kontaktja? 

Ha megkapta valaki a fertőzést, mivel kezelje magát otthon? Infralámpa jó, vagy árt? Salusvizes hideginhalálás jó, vagy árt? Milyen fájdalomcsillapítót vegyen be? Értem, hogy védeni kell az orvosokat, de nem túlzás, hogy ennyi ember az orvosi felügyeletet totálisan nélkülözve, ellátatlanul marad az otthonában?

Ha ön érintett a koronavírus-járványban, és megosztaná a történetét velünk, írjon a kapcsolat kukac mandiner pont hu címre!