Zoboraljától Prágáig – Hungarikumokkal a világ körül 4/7

Írta: Teszáry Miklós, Kurucz Dániel

Sokféleképpen lehet közelíteni Trianonhoz. Van, aki a hibáinkat látja benne, van, aki más hibáját… Mi most megpróbáltunk senkit se hibáztatni, csak megnézni, hogy mi van ma a végeken. Ott, ahol talán már nem is gondolnánk, de még élnek magyarok. Sőt, nem csak élnek, gyarapodnak. Jó fejek, közösséget alkotnak, és köszönik szépen, elmúlt száz év, de nagyon is maradnak!

Ha egyszer egy hollywoodi producer épp abban a liftben reked meg, amelyikben mi is, feltétlenül meséljük el Esterházy János történetét. Az Aragorn karakterébe oltott Bibó Istvánt, a felvidéki magyarok mártírját, a valaha volt talán legnagyobb kaliberű magyar politikust, akit hamarosan boldoggá avatnak. 

„Nekünk hős, a szlovákoknak fasiszta háborús bűnös. Most magánterületen vagyunk, csakis ezért állhat itt a zarándokközpont.”

Ezt Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere mondja. Neki és családjának elég sokat köszönhet a felvidéki magyarság, hiszen a texasi ranchra emlékeztető hatalmas zarándokközpont az egyetlen, amely méltó módon mutatja be Esterházyt és küzdelmét. A lengyel anyától és magyar apától származó Esterházy élete nem csak, hogy könyvbe illő, de tanulságos korunk szájhőseinek is, akik rendre a rövidebb utakat választják.

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Ezt Esterházy 1938 után mondta, amikor az első bécsi döntéssel Felvidék magyar többségű részei visszakerültek az anyaországhoz, ám ő mégis inkább a „kis” Szlovákiában maradt az ott rekedt 70 ezer magyarral, akiket a döntés nem csatolt vissza. 1942. május 15-én, a szlovák parlament egy szem magyar képviselőjeként az egyedüli volt, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Később, Magyarország 1944-es hitleri megszállása ellen pedig memorandummal tiltakozott. A szovjet megszállás első óráiban egyedüliként emelte föl hangját a sorozatos jogsértések és a magyar kisebbség ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények ellen.

Meghallgatták? Változtattak bármin? Elszégyellték magukat? Nem. Letartóztatták és a gulágra hurcolták, miközben a csehszlovák hatóságok a távollétében halálra ítélték. Ezt később „kegyelemből” életfogytiglanra változtatták. Amíg számos zsidó szervezet és a katolikus egyház is hősként tiszteli, addig Szlovákiában még 2020-ban is hazaárulónak, fasiszta háborús bűnösnek tartják jogilag.

Erről az átlag szlovák mára persze alig tud valamit. Ami nagyobb baj azonban, hogy a magyarok köztudatában is kopik Esterházy emlékezete. 

– Miért nem Dunaszerdahelyen tanítasz?
– Abban mi a kihívás? A gímesi iskola Zoboralja legészakibb magyar intézménye.

Erről Peti és Angie beszél, miközben baktatunk fel a nyitrai várba. Foglalkozásukat tekintve Peti tanár, Angie tájépítész, fiatal magyarok Zoboralján. Baktatunk… na igen, barokkos túlzás. Igazából lóhalálában vágtattunk fel a várba, hiszen a nap vészesen gyorsan ment le. Közben azért kiderült, hogy van a globalizációnak előnye is. 

A szúrós szemű 20. század kérdéseit – honnan jöttél? Milyen a vallásod? – fölváltotta a lájk- és a kattintáskultúra. Az számít, ki lovagolja meg jobban az insta- és tiktok-hullámokat. Ennek a világnak a nyelve pedig egyre kevésbé a magyar vagy akár a szlovák. A lájkoknak ráadásul csak nevük van, nemzetiségük nincs, így nehéz lesz normális szülők hiányában elképzelni, hogy a szórvány nyugatra tekintő részein az új generációk megőriznek valamit az elmúlt ezer év magyar kultúrájából.

– Az az igazság, hogy sok szlovák jobban áll a magyarokhoz, mint maguk a magyarok.

– Mármint a szlovák, magyar iskolába íratja a gyerekét, a magyar meg szlovákba?

– Ilyen is előfordul, de főképp arra gondolok, hogy az átlag fiatal szlovák már nem fél és épp ezért nem utál minket. Inkább látja a realitást, hogy kevesen vagyunk, és csak megmaradni szeretnénk.

247 évig volt magyar főváros, most magyart is alig találni. Mi is az?

Hajnali ébredés, hűvös szél, indul a küldetés. Elhaladunk az országgyűlésünk egykori épülete mellett, megállunk egy téren, mikrofon fel, kamera forog. A maszk is megnehezíti ugyan a kommunikációt, ám a legtöbben a kis táblánk feliratára is csak a fejüket rázzák:

„Beszél magyarul?”

Néhányan megállnak, próbálnak segíteni, úgy állnak hozzánk, mintha turisták lennénk. Volt olyan fiatal, aki angolul meséli, hogy nagymamája magyar, de ő már nem beszél magyarul. Egy apuka a gyermekkel a tábla láttán csak a fejét rázza. A fiatal lányok, szintén kapufa. Úgy voltunk vele, hogy addig állunk itt, ameddig nem jön szembe egy ember, aki beszéli a nyelvünket. Az, hogy sikerrel járt-e a próbálkozásunk Pozsony óvárosában, hamarosan kiderül.

„Mindenki azt gondolja, hogy a csehek meg a szlovákok ugyanolyanok. Na, ez egyáltalán nincs így.”

Prága az ablakon kihajítások fővárosa – meg persze Csehországé. Jó, a sör és a csülök is eszünkbe jut, de mi mégsem ezért látogattunk ide. Prágában ugyanis működik egy magyar diákszövetség. Ők az Ady Endre Diákkör. Csehország legrégebb óta működő magyar diákszervezete.

A diákkör tagjaival a híres prágai U Fleků sörözőben találkoztunk, ahol egyébként képtelenség asztalhoz jutni foglalás nélkül. Most azonban a prágai kocsmák olyanok, mint Krisztus sírja húsvét negyednapján. A koronavírus-járványnak talán ez az egy előnye volt a forgatásunk szempontjából. 

A diákkör tagjai szinte kizárólag felvidéki magyarok. Szinte. De többet nem szpojlerezünk. A hetedik részt ugyanis szombaton láthatjátok a TV2-n, 12.15-kor.

***

Ha pedig lerágnátok a körmötöket az izgalomtól, íme, egy kis előzetes Bécstől Prágáig, nyolc országon át. 

Ha pedig lemaradnátok, nem kell izgulnotok, mert Youtube- csatornánkon visszanézhetitek a részeket. Egészen február 20-ig nyomon követhetitek kalandjainkat – nyolc héten keresztül – a kárpát-medencei magyar szórványban. Tartsatok velünk ezen a több mint hatezer kilométeres úton, fedezzük fel együtt a Kárpát-medence különlegességéit! További kalandokért pedig olvassátok el a korábbi útinaplókat és látogassatok el Facebook- vagy Instagram-oldalunkra.