A családod végig elkísért eddig az úton, a gyermekeid gyakorlatilag az étteremben nőttek fel. Lehettek ti a bizonyosság arra, hogy a családi vállalkozások még mindig sikeresek lehetnek? Ha igen, akkor hogyan kell ezt jól csinálni, mit tanácsolnál másoknak?
Azt gondolom, hiszem, hogy mára megint eljutottunk oda, hogy nagyon sok vendég abba az étterembe szeret járni, ami családi vállalkozás, vagy ahol megtalálja a tulajt a pult mögött. A nyugati világban is a legkomolyabb presztízzsel azok az éttermek vannak, ahol érezni a tulajdonos személyes jelenélétét. És én úgy vélem, ma Magyarországon az az étterem nem lehet hosszú távon sikeres, ahol a tulaj csak havonta egyszer megy be, és akkor is csak azért, hogy eligazítsa az alkalmazottakat. Fontos, hogy a családi vállalkozásban is fizetni kell mindenkit. Nálunk az elején ez egyik unokaöcsém vállalta a futári feladatokat, a feleségem vállalt mindent, amit kellett, mint ahogyan én is, illetve a gyerekek is kivették a részüket minden lehetséges feladatból. Jó volt látni, érezni, hogy számíthatok rájuk, nem derogált a munka senkinek sem. Ki merem jelenteni, hogy lehet, sőt, kell is alapozni a családra, de mindenkit ki kell fizetni. A családot meg kell becsülni, és a család is megbecsüli a munkát. Régen a csárdát is úgy lehetett sikeresen vezetni, hogy a tulajdonos, a kocsmáros a szívét-lelkét beletette.
Az ember nem állhat zsebre dugott kézzel, hogy úgy irányítson valahonnan a távolból.
Itt szeretném megemlíteni, hogy a TV2-nek sokat köszönhetek. Rendszeresen főzhettem náluk, ami segített abban, hogy ne csak Békésben, de az egész országban megismerhettek – ez később nagyon sokat ért.
Akik téged ismernek, egytől egyig azt emelik ki veled kapcsolatban, hogy fáradhatatlan vagy, és hiszel abban, amit csinálsz. Mi kell ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a hitét és menjen, csinálja megbicsaklás, elbizonytalanodás nélkül?
Hinni kell benne és kész. Ha hisz valaki magában, teljes szívvel, teljes odaadással csinálja a dolgát, azt elkíséri a Jóisten áldása, és megtalálja mindig a lehetőséget. 2013 februárjában az első kitelepülésünkön Szegeden mindenki csak értetlenkedett, amikor a standunknál látta a Kíra – Cigány étterem feliratot. Mert ilyet még nem láttak. És nekünk az ott akkor komoly deficit volt, bizalmatlanok voltak velünk. Időközben megváltozott már a dolog: ma már bárhova megyünk, mindenhol becsülnek, de ehhez nekem ott Szegeden el kellett hinnem 2013-ban, hogy lesz még ennél sokkal jobb is. És bizony lett!