„Szabad emberként, magyarként halok meg” – a színész Rajczy Lajos tragikus élete

1914.  július 1-én született Budapesten, három nappal azután, hogy Szarajevóban lelőtték Ferenc Ferdinánd trónörököst és a feleségét. Mire két hónapos lett, kitört az I. világháború. A kis Rajczy Lajos már egészen kicsi korától színésznek készült. Már felnőtt fejjel mesélte, hogy 14 évesen egy iskolai előadás után (Herczeg Ferenc, Két ember a bányában című darabját adták elő) elhatározta, hogy ő bizony színész lesz.

„Éreztem, hittem, tudtam, hogy színész leszek és a hitem olyan erős volt, hogy akár egy kisebbfajta háborút meg lehetett volna nyerni vele” – nyilatkozta később.

A Kemény Zsigmond főreálban érettségizett és egyből jelentkezett a színiakadémiára. A felvételin aztán hamar ajtót mutattak neki. Ő pedig ott állt 18 évesen és tudta, dolgoznia kell, hiszen az édesapja keveset keresett, pincérként próbálta eltartani a családját. Rajczy Lajos előbb felszolgálónak állt egy svábhegyi vendéglőben, mellette pedig parkett-táncos volt az Angol Parkban vagy éppen köszönőember egy elegáns siófoki étterem bejáratánál.

Erre így emlékezett később: „Tombolt bennem az üzleti szellem. Egy ismerősünk Budakeszin lakott és a kutyája kölykeit vittem eladni. Színésznőkhöz, arisztokrata villákba csöngettem be. A kutyusok olyan kedvesek voltak, hogy senki sem tudott ellenállni nekik. Később mókusokat fogtam és azokat adtam el.”

Rajczy Lajos Mészáros Ági partnereként 1943-ban. Fotó: Film Színház Irodalom

Két évig tartott ez az időszak, majd ismét jelentkezett a színiakadémiára és ismét verset mondott. Ady Endre Sírni, sírni, sírni… című versét. A vers végére odakerült a neve a felvettek listájára. Aztán 1938-ban a lapok is megírták, hogy a másodéves Rajczy Lajost szerződtette a Nemzeti Színház. Nagy szó volt ez, ám amikor megkérdezték tőle, hogy mit szól hozzá, magabiztosan válaszolt:

Olyan is megesett, hogy egyszerre három darabban szerepelt az első számú teátrumban, az egyik a vizsgaelőadása volt. A kritikusok rajongtak érte, az egyik lapban például megjelent, hogy Rajczy „finom játéka sok tapsot kapott”. A magas, széles vállú színészről a tanárai is elragadtatással beszéltek: mindenki biztos volt benne, az elkövetkező évek nagy karakterszínésze lesz Rajczy Lajos. Ő azonban nem volt elégedett magával, pontosabban a fizimiskájával. Gyerekképűnek tartotta magát, szépnek pedig egyáltalán nem. Sokszor emlegette, hogy az arca még nem érte el az egyéniségét:

„Tudom, hogy nem vagyok az a színész, akinek láttára önkéntelenül összeverődnek a tenyerek a nézőtéren. Lehet, hogy van abban valami igazság, hogy a színház a szép emberek világa, ahol néha én egy kissé betolakodónak érzem magamat.”

Ehhez képest elhalmozták szerepekkel. 1939-ben állami ösztöndíjat kapott és a színésznő Lukács Margittal együtt Párizsba mehetett tanulmányútra. 1944-ben ismét pénzjutalomban részesült, akkor a pénz nagy részét könyvekre költötte, mert imádott olvasni. Ebben az évben már a felesége volt Bakó Márta, a Nemzeti Színház fiatal üdvöskéje, aki hat évvel volt fiatalabb, mint Rajczy.

Erre az esztendőre már befutott színésznek mondhatta magát,

két évre rá pedig 112 alakításnál tartott.

Bakó Mártával végül 1948-ban elváltak, a színésznőt pedig 1951-ben kitelepítették. Rajczy Lajosra a közben filmipar is rátalált, az 1950-ben bemutatott, nagyszabású Ludas Matyiban is számítottak rá, ráadásul előkelő helyen szerepelt a stáblistán, az ispánt alakította. Ott volt az 1951-ben készült Különös házasságban is.

Ekkor már a Rákosi-rendszer legsötétebb időszakát éltük. A Nemzeti Színházban például 1952-ben bemutatták a Feledhetetlen 1919 című propagandadarabot, amely Lenint és Sztálint éltette. Ebben is szerepet kapott Rajczy, ő alakította az ifjú Sztálint, a darabból készült szovjet filmváltozatnál pedig ő adta Sztálin hangját. A szerepre kijelölték, nem mondhatott nemet…

1956-ban egy epizód erejéig szerepelt a Mese a tizenkét találatról című film forgatásán és ott volt a Hannibál tanár úr című filmben is, amelynek bemutatója egy héttel a forradalom kitörése előtt volt. A film vetítése érthető okokból félbeszakadt (csak a következő év februárjában került ismét a mozikba), így különös képet festett a város. Szétlőtt házak, kiégett tankok mögött sok helyen feltűnt a film plakátja a főszereplő Szabó Ernő riadt ábrázatával.

És elérkeztünk az 1956-os forradalomhoz. Rajczy ekkor már ismét házas volt, egyéves gyermekkel. Sokakat meglepett, hogy november végén a családjával együtt Bécsbe szökött a zöld határon. Meglepett, mert ünnepelt színész volt, arról pedig kevesen tudtak, mint gondol magában a rendszerről. A jól értesültek szerint még 1955-ben a Fészek Klubban kissé már italos állapotban alaposan kiosztott egy a szomszéd asztalnál pezsgőző szovjet művészcsapatot, ám nem lett ügy a történtekből,

így próbálták eltussolni a kellemetlen incidenst.

Bécsben aztán csatlakozott a kivándorolt magyarok alkalmi színházához, amelyen többek mellett a neves színésznő, Ferrari Violetta is tagja volt, valamint Juhász József. Ki gondolta volna ekkor, hogy Juhász is az öngyilkosságba menekül később: ő 1974-ben Torontóban ölte meg magát, miután akkor már csak kazánfűtőként alkalmazták.   

1956, forradalom, Budapest. Fotó: Fortepan/Album027

Rajczy Lajos aztán Bécsből Montrealba költözött. Nem tagadta,

A családját viszont el kellett tartani, így egy gyárban végzett súlyos fizikai munkát heti 28 dollárért. Megviselte, hogy közismert emberből egy lett a sok közül, de hónapokon át éjjel-nappal dolgozott, mert kellett a pénz a lakásbérletre és élelemre. Aztán egyszer csak feladta.

Egy este nem ment haza, a felesége viszont megtalálta az egyik asztalon az óráját és 20 dollárt, a spórolt pénzét. Rossz előérzete támadt, ami sajnos bekövetkezett. Rajczy Lajos holttestét egy montreali motelszobában találták meg. Felakasztotta magát. Az amerikai Szabad Magyarság című lap a feleségének írt búcsúlevelet is lehozta akkoriban:

„Ne haragudj rám anyukám. Vigyázz a kicsire, nevelj belőle jó magyart. Tudom, hogy hibát követtem el: nekem az Üllői úton kellett volna meghalnom – de bevallom Neked – akkor gyáva voltam. Most már nem vagyok gyáva, mert tudom, hogy nincs számomra más megoldás. Nem hibáztatok senkit. Mi a legtöbbet kaptuk a Nyugattól, amit csak adhattak az első napokban: szabadságot, és ettől ne váltson meg engem más, csak – a halál… Inkább ez, mint hogy hazamenjünk. Ha csak otthon játszhatnék újra a kommunistáknak, akkor inkább itt halok meg, nyomorban, szegénységben. Nem fogok a Nyugat ellen szót emelni. Szeretem Kanadát, köszönöm, hogy befogadott, de gyenge vagyok új életet kezdeni. Művész voltam és az is akarok maradni halálomig… Isten veletek drágám, ne haragudj rám. Szabad emberként, magyarként halok meg… de nem bírom tovább.”

Itthon ugyanazok az újságok, amelyek korábban ünnepelték a színészt,

A Színház című lap például a következőket írta:

„A gyökereket nem szabad kitépni, mert a fa elpusztul. Rajczy Lajos magyar színész kitépte ezeket a gyökereket a szülőföldből. Lelkileg meghalt már akkor, amikor átlépte az országhatárt.”

Nem felejtették el megírni azt sem, hogy a színésznő Pártos Erzsi, aki 1956-ban az Egyesült Államokba távozott, állítólag egy levélben megírta, engedjék, hogy újra színésznő lehessen Budapesten, mert ha nem, Rajczy után fog menni. Amúgy Rajczyhoz hasonlóan sokan távoztak a forradalom leverése után a budapesti művészvilágból. Az újságok is megírták, hogy az Operaház énekesei közül tizenhárman mentek külföldre vagy nem jöttek haza. Littasy György is emigrált, aki később külföldön lett világhírű operaénekes. Az ő távozásával kapcsolatban a Magyar Ifjúság azt írta: „feltételezik a barátai, hogy nem átmeneti időre ment ki, miután magával vitte hét gyermekét is”.

Az Operaház tánckara is megcsappant, húsz táncosról nem tudtak semmit november végén. A Nemzeti Színházból Rajczyval együtt négyen mentek külföldre, a Madáchból hatan disszidáltak, a Petőfi Színházból ketten, a Vidám Színpadtól pedig hárman hagyták el Magyarországot a levert forradalom után.

Rajczy Lajost végül Montrealban temették el,

Itthon egy idő után már le sem írták a nevét az újságok, mára már pedig szinte mindenki elfelejtette azt a színészt, aki inkább megölte magát, mint hogy visszamenjen színésznek a forradalmat leverő kommunista világba.